1963 telén, amikor a Duna jegének felszíne végre elég vastaggá vált ahhoz, hogy biztonságosan sétálhassunk rajta, a város egy varázslatos, téli csodavilággá alakult. Az emberek izgatottan lépkedtek a hídnak tűnő jégen, miközben a fagyos levegőben a neveté
Utoljára 1963 telén fagyott be a Duna. Ekkor már bőven ködbe vesztek a jégen megtartott vásárok és megvívott csaták, szemfüles rendőrök csípték fülön azokat, akik Budapestnél a folyó jegére merészkedtek. Alsógödnél viszont utakat jelöltek ki a jégen, hiszen állt a kompközlekedés is.
A Duna fővárosi szakasza a folyó szabályozása előtt egészen más arcát mutatta. Medrében, amelyet sekély részek és szigetek tarkítottak, a víz lassan, de biztosan hömpölygött. Azonban, hogy a folyó befagyjon, tartós hidegre volt szükség: legalább 11 napon keresztül -5 fokra kellett csökkennie a hőmérsékletnek. A jégtáblák felhalmozódása különösen aggasztó volt, mivel tavasszal a jégzajlás során torlódások keletkezhettek, amely visszaduzzaszthatta a folyót. Ezen jégdugók okozták például az 1838-as katasztrofális árvízet is. Ma már Budapestnél nem kell ilyen veszélyektől tartanunk, mivel a különböző árvízi védművek, mint például a Kopaszi párhuzammű, pontosan azért jöttek létre, hogy megelőzzék a hasonló tragédiák megismétlődését. Ráadásul az elmúlt 122 évben a januári középhőmérséklet körülbelül 2 fokkal emelkedett, így a Duna befagyásának esélye is jelentősen csökkent.
Bizonyos történelmi események kimenetele egészen más irányt vehetett volna, ha nem lennének a megszokott, hideg és zord telek. Például Aquincum esetében is feljegyezték, hogy a Duna pesti oldalán élő barbárok, akikkel a melegebb hónapok során békés kereskedelmet folytattak, a tél beköszöntével nagyobb csoportokban, fegyverrel támadtak át a befagyott jégen. 1242-ben, a tatárjárás idején, a zord időjárás következtében a Duna jégtakarója lehetetlenné tette, hogy a magyar védekezők megőrizzék a folyó menti védelmet a ránk törő ellenséggel szemben. A jeget törni próbáló magyar harcosok hiábavaló erőfeszítései ellenére a tatárok végül átkeltek a Dunán, és Esztergom, valamint Buda is a megszállásuk alá került. Később, 1945 telén, a város ostroma során az orosz csapatok a befagyott folyón átkelve közelítették meg a Margit-szigetet, amelyet végül elfoglaltak.
A múlt század első felében Budapestet extrém hideg telek sújtották, ám 1963 előtt hét éven keresztül a Duna sosem fagyott be a fővárosban. Azonban ez az év különös fordulatot hozott: nemcsak rekordalacsony hőmérsékletek, hanem meglepően száraz január is jellemezte a fővárost. A zord időjárás nem csupán Magyarországot érintette, hanem Európa más tájain is éreztette hatását, amit a korabeli híradó felvételei is egyértelműen tükröznek. A Tisza Tokaj térségében teljesen befagyott, sőt, akadt olyan hely, ahol robbantásra volt szükség a vastag jég eltávolításához. A Duna pedig egészen Jugoszláviáig befagyott, ami korábban példa nélküli eseménynek számított.
Budapesten, 1963. január 8-án, mély éjszaka, pontosan 2 órakor a Duna vízszintje drámaian megemelkedett, egy méterrel duzzadva. A hó és a zord, viharos szél nemcsak a tájat, hanem az emberek mindennapjait is megnehezítette. Az -15, -20 fokos hőmérséklet a szél hatására -40, -45 foknak tűnt, ami különösen megpróbáltató volt azok számára, akik bátorságot merítettek az utcára lépni. A gyerekek örömére a tanintézmények január 20-án zárva tartottak, és csak február 4-én nyitottak ki újra. Bár a 19. században a budapesti jégen vásárokat tartottak, 1963-ban a helyzet egészen más volt. A jégtakaró kiterjedt, de sok helyen nem volt elég vastag ahhoz, hogy biztonságos legyen. A hatóságok szigorúan léptek fel a csúszkálás ellen, és a rendőrök mindenütt igyekeztek megakadályozni, hogy bárki is a jégre merészkedjen. Ennek ellenére a városi fiatalok, a "vagányok", gyakran túljártak a rendőrök eszén. Krekács Károly, a 15 éves kamasz, szívesen mesélt erről az Indexnek, elmesélve, hogyan sikerült nekik mégis élvezni a jégen való szórakozást, miközben a felnőttek figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyták.
"Ha középen északnak indultunk, egészen a Hajógyári-sziget végéig lehetett menni, ott volt a jég pereme. A jeges víz mindenfélét hozott, én két pallót vittem haza, amiért 50 forintot kaptam egy építési vállalkozótól, amit aztán többek között női szeszélyre költöttünk."
Bár Budapesten a jég alig kínált lehetőségeket a szórakozásra, a közelben, Göd, Szigetmonostor és Surány térségében a befagyott Duna lehetőséget adott a gyalogosoknak, hogy átkeljenek rajta. Az alsógödi és horányi szakaszon a hatóságok maguk jelölték ki a járható útvonalat, míg Felsőgödön a helyiek tapostak ki egy ösvényt a kompkikötő és a Surányi csárda között. Erre nagy szükség volt, hiszen a szigetről a fővárosba való eljutás csak egy jelentős kerülővel, Tahitótfalu irányába lett volna lehetséges. Gödön sokan éltek a jég adta lehetőségekkel, és a fényképek tanúsága szerint akadt olyan bátor lélek is, aki biciklivel merészkedett a befagyott vízre. A Gödi-sziget két sarkantyújánál viszont a víz nem fagyott be, ami a madarak és halak számára szerencsés eseménynek bizonyult.
Az ítéletidő január végétől egészen február végéig tartott, csak márciusban kezdett vékonyodni, olvadni a jég, sajátos hanghatás kíséretében. Bár az 1980-as években kétszer is volt példa arra, hogy a Duna majdnem befagyott, erre végül nem került sor a budapesti szakaszon.
