A Google állítása szerint az Egyesült Államok komoly problémákkal nézne szembe, ha kénytelenek lennének értékesíteni a C-t.


Ahogy azt korábban már említettük, augusztusban az amerikai bíróság megállapította, hogy a Google illegális monopóliumot hozott létre és tart fenn az online keresők piacán. Ezt követően az Igazságügyi Minisztérium (DOJ) nemrégiben előterjesztett egy javaslatcsomagot, amelyben arra ösztönözné a Google perében eljáró bírót, hogy kötelezze a vállalatot a Chrome böngésző értékesítésére.

A DOJ által benyújtott előterjesztés ezen felül a disztribúciós partnerekkel (mint például az Apple-lel) kötött exkluzív megállapodások tilalmát is elrendelné. Ezen felül elvárná, hogy a Google méltányos áron licencelje a keresőtalálatokat a versenytársaknak, illetve osszon meg minden, felhasználóktól begyűjtött anonim adatot ingyen a versenytársakkal.

Miután a minisztérium hivatalosan is közölte célját, a Google sem maradt sokáig válasz nélkül. Az Alphabet anyacég ügyvédjének elmondása szerint a javasolt jogorvoslati intézkedések "egy radikális intervenciós program részét képezik, amely ártana az amerikaiaknak és Amerika globális technológiai vezető szerepének".

Kent Walker véleménye szerint, ha a javaslatot elfogadják, az "amerikaiak millióinak" biztonsága és magánélete kerülhet komoly veszélybe.

A Verge cikke szerint a válaszban kiemelték: a változás többek közt kötelezné őket arra, hogy az üzleti titkokat külföldi cégeknek továbbítsák, valamint olyan nehézségeket okozna, amelyek nyomán a mesterséges intelligencia fejlesztése is megakadhatna.

Related posts