A magyar-román feszültség egy mesterségesen kialakított jelenség, amely reményeink szerint idővel eltűnik.

"A magyar-román ellentét csupán egy konstrukció" – fogalmazott Jérémy Floutier, a Szegedi Tudományegyetem és a Nantes-i Katolikus Egyetem oktatója a szegedi Grand Caféban, a Kétfarkú Kutya Népfőiskola kedd esti eseményén. Floutier a történelemtankönyvek tükrén keresztül világította meg a két nép közötti néha viharos viszonyt.

"A tankönyvek gyakran hajlamosak a történelem túlságos leegyszerűsítésére és sarkítására. Ezért könnyen félreértések forrásává válhatnak, ugyanakkor kiváló kutatási alapot nyújtanak a történészek számára" - mondta Vasárus Gábor, a kutató és a Kutyapárt helyi képviselője, hivatkozva egy francia professzor doktori munkájára.

Amikor az elcsatolt területekről esik szó, nem lehet figyelmen kívül hagyni Erdély jelentőségét, hiszen ez a régió különleges helyet foglal el a magyar kollektív emlékezetben. Floutier előadásában hangsúlyozta, hogy Erdély nem csupán egy földrajzi elnevezés, hanem egy kulturális és történelmi fogalom is, amely a románok számára is rendkívül fontos. Érdekes módon, az Erdély kifejezés alatt tágabb értelemben kell gondolkodnunk, hiszen magában foglalja Partiumot és a Bánság keleti részét is, így például Temesvárt és környékét is.

A magyarok számára ez a terület különösen fontos, és ennek számos oka van. "Mintha a legmagyarabb magyarok Erdély földjén élnének" - fogalmazott egy történész, aki a székelyekkel való találkozása során azt vette észre, hogy ők egyfajta „homo hungaricus pluszként” tekintenek önmagukra. Amikor megkérdezte tőlük, miben különböznek a többi magyartól, ezt válaszolták: "A székely olyan, mint a magyar, de egy kicsit jobb." Ez a válasz sokat mond a székelyek önképéről és arról, hogyan viszonyulnak saját identitásukhoz.

Másrészt a magyarok nagyon büszkék arra, hogy van egy ezeréves államuk, ráadásul sok fontos történelmi esemény Erdélyhez köthető. Elég csak a fejedelemségre gondolni, vagy például arra, hogy az első magyar nyelvű színház Kolozsváron alakult meg, illetve mai tudásunk szerint Petőfi Sándor is a segesvári csatában esett el.

Erdély jelentősége a román történelemszemléletben megkerülhetetlen. Egyrészt, mint híd szolgál a Nyugat felé, másrészt pedig a római Dacia tartomány központja volt, amely a román nemzettudat szempontjából kulcsfontosságú. Ezen terület történelmi öröksége és kulturális gazdagsága hozzájárul ahhoz a folytonossághoz, amely a román identitás alapvető részét képezi.

Floutier megfogalmazása szerint "az ellentét a két nép között nem elkerülhetetlen, nem végérvényes, és nem általános igazság, hanem egyfajta konstrukció", amely remélhetőleg egyszer csak eltűnik. Az időpontja, amikor ez bekövetkezik, azonban még mindig kérdéses az oktató véleménye szerint. A történelem "szubjektív igazságok összessége", és különböző népek más-más nézőpontból közelítik meg ugyanazt az eseményt. Éppen ezért kulcsfontosságú a történész attitűdje, amelyet Floutier ET, Sherlock Holmes és Gógyi felügyelő karakterjegyeiből merítve javasol kialakítani.

A földönkívüliről olyan értelemben vehetünk példát, hogy érdemes hátralépni egyet, így a környezetünk a lehető legkisebb hatást gyakorolja ránk. Sherlock Holmestól azt tanulhatjuk meg, hogy utána kell nézni mindennek, mert minden gyanús, Gógyi felügyelő pedig arra tanít, hogy sok eszköz van, és mindegyiket fel kell használni, ha meg akarjuk érteni mindkét narratívát.

Történelemértelmezésünket nagymértékben alakítja az a vágy, hogy többet tudjunk őseink életéről és hagyományairól. Szeretnénk büszkén tekinteni rájuk, de a rendelkezésünkre álló források korlátozottak. Ezért sokszor a képzeletünk tölti ki azt a hiányt, ami a múltunk megértésében tátong.

A román-magyar ellentét kapcsán sokan azzal próbálják megoldani a feszültségeket, hogy megvizsgálják, "ki volt itt előbb". Ez a megközelítés azonban nem veszi figyelembe, hogy a két nép történeti narratívái meglehetősen eltérőek. Ezen kívül a történelemre való emlékezés is jelentősen függ a politikai kontextustól, amelyben élünk. Egy orosz vicc kiválóan illusztrálja ezt a helyzetet: amikor valakit a jövőről kérdeznek, ő így válaszol: "Azt sem tudjuk, milyen múltunk lesz öt év múlva." Ez a megjegyzés rávilágít arra, hogy a múlt értelmezése és a jövőbe vetett hit milyen szorosan összefonódik, és hogy a történelmi narratívák folyamatosan alakulnak a politikai és társadalmi környezet hatására.

A korábbi tankönyvekben a románok dák-római származását emelték ki, ám a szlavizmus korában ezt a megközelítést háttérbe szorították, hiszen "a Nyugat ebben az időszakban nem volt népszerű". A magyar kutatók munkáiban pedig szinte mindig az a nézőpont érvényesül, hogy a magyarok voltak a korai lakói Erdélynek. Kivételt jelent azonban az 1945 utáni időszak, amikor a szocialista blokk országait "testvéreknek" tekintették, így a román és magyar írásokból is eltűntek a másik népre ellenségesen utaló kijelentések.

A "testvériesség" fogalma idővel megrendült, és Floutier megfogalmazása szerint egyfajta hidegháborús állapot alakult ki Bukarest és Budapest között. A kommunista ideológiával való összeegyeztethetőség nem volt egyszerű feladat, ennek ellenére mind a román, mind a magyar narratívákban újra megjelentek a nemzeti érzelmek. 1986-ban Köpeczi Béla megjelentette háromkötetes művét, az Erdély történetét, amelyet Nicolae Ceaușescu, Románia kommunista vezetője tudatos történelemhamisításnak tartott. Utasítása nyomán válaszreakció is született: 1987-ben egy bukaresti magyar lapban reagáltak Köpeczi munkájára. "Elvileg barátok voltunk, testvérek. Az 50-es években ilyesmi elképzelhetetlen lett volna, a 80-as években viszont már belefért" - jegyezte meg a történész.

Az eredetmítoszok mellett a térfelfogás is folyamatosan átalakul. Például a Kárpát-medencét a románok Magyar-medencének hívják, míg Magyarországon 1958 óta a Duna-medence elnevezés terjedt el, hogy elkerüljék a revizionizmus vádját, amely a korábbi elnevezéshez kapcsolódik. Floutier véleménye szerint nagyon nehéz a magyarok fejéből eltüntetni a Kárpát-medence fogalmát; a Magyar Népmesék színes kerete is ezt a régiót tükrözi. Érdekes, hogy találkoztam már olyan történészekkel, akik szerint ez a hasonlóság szándékos, és mélyebb kulturális gyökerekre utal.

Másrészt a természetes vizekre sem egyformán tekintenek a különböző népek. A németeknek például a Rajna egyesítő folyó, a franciáknak pedig határ.

A magyar nép nézete szerint a folyók a közösséget formálják, míg a hegyek távolságot teremtenek. Ezzel szemben a románok úgy vélik, hogy a hegyek inkább összekapcsolják őket, míg a folyók választóvonalakat húznak.

A két nép viszonyában Trianon a legkényesebb kérdés, de Erdélyről, mint elcsatolt területről is eltérőek a szemléletek. "Erdély Romániához került, de két külön eseményen keresztül" - emlékeztetett a történész. A románok úgy tartják, hogy ők érték el a területszerzést a gyulafehérvári nagygyűlés által, de valójában kevesebb szerepük volt a döntésben, "nyilvánvaló, hogy ha a győztesek nem mentek volna bele, másképpen alakult volna" - mondta Jérémy Floutier.