A szegedi kereskedő, aki felfedte a Nyugat előtt az iszlám kincsek lenyűgöző világát.

Az 1920-as években készült különleges felvételen Schwaiger Imre felesége és két lánya látható, amint a Delhiben található villájuk teraszán pihennek. - Fotó: Orient Projekt (magántulajdon)

Párizs a 19. és 20. század fordulóján az iszlám művészetek kereskedelmének pezsgő központjává vált. Louis Cartier, a neves óra- és ékszergyártó dinasztia örököse, aktívan részt vett ebben a kulturális életben, és egy szenvedélyes gyűjtőkből álló közösség tagja volt. 1903-ban, az Art Nouveau mozgalom fénykorában, az iszlám művészet mellett Japán esztétikája is jelentős hatást gyakorolt a párizsi művészeti színtérre. A kulturális forradalom gyökerei már a 19. század közepén megjelentek: a világkiállításokon egyre nagyobb szerepet kaptak az iszlám művészeti tárgyak. Például 1867-ben egy 8. századi arab gyűjteményt állítottak ki, 1878-ban egy iráni pavilon is helyet kapott, míg 1889-ben a Champ de Mars-on egy kairói utca rekonstrukciója hatalmas népszerűségnek örvendett.

Franciaország számára nem volt különösebben nehéz feladat, hogy kiaknázza az efféle kulturális kincseket, hiszen a 19. században már gyarmati hatalomként dominálta Algériát (1830), Tunéziát (1881) és Marokkót (1911). Ezen kívül kizárólagos jogokkal rendelkezett Irán régészeti feltárásainál, és jelentős kulturális, valamint nyelvi befolyással bírt Kairóban és Isztambulban is. A franciák nemcsak igényt tartottak a művészetekre, hanem anyagi lehetőségeik is bőségesek voltak, nem csupán az arisztokraták körében. A századforduló környékén a gazdasági fellendülés következtében az ipari forradalom és a kereskedelem által meggazdagodott családok impozáns műgyűjteményeket alakítottak ki. Ezeket a ritkaságokat keleti szalonjaikban állították ki, olykor annyira bővítették gyűjteményüket, hogy otthonaik igazi múzeummá alakultak. A gyűjtés nem csupán hobbivá vált, hanem társadalmi presztízs kérdésévé is emelkedett, a státuszuk megerősítésének egyik figyelemre méltó eszközeként szolgált.

1910 táján Párizsban kis túlzással nagyobb eséllyel lehetett új iszlám műkincseket felfedezni, mint a Közel-Keleten. A kereskedelem főként az Oszmán Birodalomból érkező örmény kereskedők kezében volt, akik művelt, több nyelvet beszélő, a kézművességben jártas közvetítőként tevékenykedtek. Sokuk üzlete közvetlenül Cartier boltja közelében helyezkedett el. Az 1908-as alkotmányos forradalom után kifosztott perzsa könyvtárakból származó kéziratok szintén az ő kezükön mentek keresztül.

Ennek az izgalmas, kulturális szempontból vibráló időszaknak az egyik meghatározó figurája Schwaiger Imre, a szegedi műgyűjtő kereskedő volt. Indiában szoros barátságot kötött Jacques Cartierrel, Louis testvérével, és Delhiben közös irodát is működtettek. Az akkori Indiában lenyűgöző kincsek rejtőztek, és Schwaiger páratlan kapcsolati hálója lehetővé tette számára, hogy ezeket a kincseket megszerezze, majd sikeresen továbbértékesítse.

"Ha a Boucheron és Cartier cég egész raktárát, minden holmiját kirakná egy asztalra, ez akkor is csak egy részét tenné ki annak a kincsnek, ami a patialai billiárdteremben előttünk csillogott. Nem is beszélve a kövek méreteiről. Az egész Rue de la Paix-ben nem található hozzájuk hasonló. Körülbelül húsz óriási collier, számtalan karperec, bross és különálló kő volt ott együtt. Az egyik nyaklánc csupa óriási smaragd kőből állt. Az ékszereken kívül még egész sereg pompás díszkardot is láttunk a gyűjteményben, mind dúsan kirakva drágakövekkel. A legszebb az volt köztük, amelyet Victoria királynő ajándékozott a Maharaja nagyapjának, amidőn 1873-ban India császárnőjévé koronázták Delhiben.

...Még az előző év novemberében Párisban, Boucheron és Cartier üzletében (a Rue de la Paix-n) véletlenül szemembe ötlött egy album. A patialai Maharaja számtalan nyakláncának fényképeit tartalmazta, ugyanis kevéssel az előtt minden ékszerét újra foglaltatta a világhírű cégnél. Az egyik smaragd, mondotta nekem Boucheron, nyolcmillió frankot ér. A Maharaja ezúttal is viselte a smaragdnyakláncot ezzel a híres drágakővel, de még egy néhány gyémántsor függött a nyakában, turbánját pedig leírhatatlanul pompás diadém ékesítette. Mikor meglátott minket, hozzánk jött a termen át és megmutatta meseszerű díszeit. Később megkérdeztem egy pár beavatottat, akik a Maharaja ékszereit több száz millió frankra becsülték. Kedves barátunk, a bikaneri Maharaja is odajött hozzánk. Alig volt rajta ékszer, mégis ő hatott a legelőkelőbbnek mind között."

Az idézet Gróf Apponyi Henrik író, világutazó anyjának írt vadásznaplójából származik. Apponyi bejegyzései remekül mutatják be, hogy az indiai arisztokrácia milyen kincsekkel rendelkezett a 20. század elején. Ezekben a körökben tudott otthonosan, mondhatni családiasan mozogni Schwaiger Imre, aki Szegedről, a Zrínyi utcából Londonon és Párizson keresztül jutott el Delhibe.

Schwaiger Imre 1868-ban látta meg a napvilágot Szegeden, egy kereskedőcsalád gyermekeként. Családja valószínűleg a 17-18. században érkezett Németországból, és elképzelhető, hogy rokonságban állt Amand von Schweiger-Lerchenfeld osztrák-német íróval. Apja, Károly, a város neves kereskedője volt, aki Kecskemétről származott. Bár a pontos születési helye nem dokumentált, a család a belvárosi Zrínyi utca 5. szám alatt élt. Schwaiger Imrének két testvére volt: József, aki törvényszéki bíróként tevékenykedett, és István, aki vasúti hivatalnokként dolgozott. A Schwaiger család anyagi helyzete jónak mondható volt, de az útjuk nem volt egyenes a Cartier család és a maharadzsák barátságáig.

Fiatalon, közvetlenül érettségi után Londonba utazott, ahol gyakornokként dolgozott, miközben angoltudását tökéletesítette. Bár művészeti pályára szeretett volna lépni, sorsa más irányt vett, és a Credit Lyonnais bank tisztviselőjeként helyezkedett el. 1895-ben Indiába költözött, ahol a Telléry & Comp. nevű vállalat üzletvezetője lett, először Mumbaiban (korábbi nevén Bombayben), majd Simlában és Kolkatában (korábban Kalkuttában) tevékenykedett. Telléry János, a cég magyar származású alapítója támogatta őt karrierjében, és ez a kapcsolat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Schwaiger az indiai műtárgykereskedelem meghatározó alakjává váljon.

Schwaiger emlékezete éles maradt magyar nyelven, s hazájától sem távolodott el lélekben, még akkor sem, amikor Indiában töltötte éveit. Ekkoriban rendszeresen tudósított a Szegedi Naplónak, ahol a helyi eseményeket és a távol-keleti élet sajátos vonásait örökítette meg. 1897-ben különösen figyelemre méltó munkát végzett, amikor részletesen beszámolt az észak-indiai földrengésről, valamint Viktória királynő uralkodásának 60. évfordulójáról. Írásaiban a honvágy is átsütött, hiszen szülővárosának küldte el gondolatait és élményeit. 1896-ban Lahore-ban feleségül vette Nelly Sache-t, egy gazdag indiai kereskedő lányát, akitől két kislánya született, ezzel is gazdagítva életét a két kultúra találkozásával.

Schwaiger műkereskedői karrierje Simlában kezdett igazán felfelé ívelni, amikor átvette a legendás üzletember, A. M. Jacob boltját. Jacob, aki Rudyard Kipling Kim című regényében a titokzatos Lurgan szahib inspirációját adta, a keleti műkincsek és drágakövek szakértőjeként vált ismertté, s sokan Schwaigert tekintették a méltó utódjának. 1900-ra már mélyrehatóan tanulmányozta a tibeti kultúrát, és elzarándokolt Körösi Csoma Sándor sírjához Dardzsilingben, ahol a keleti bölcsesség nyomait kutatta.

"Jómagam igen érdeklődöm a Buddist-régiségek iránt és mohón tanulmányozom is. Koszorút tettem Csoma sírjára - mint azt minden magyar ember megteszi, ha ide jut"

Schwaiger Imre egyik bejegyzésében olvasható.

A következő évek során Schwaiger üzlete folyamatosan fejlődött, és hamarosan az indiai és brit műkereskedelem meghatározó szereplőjévé vált. Különösen szoros kapcsolatokat alakított ki a dzsaina Backliwal családdal, akik szintén elismert műtárgykereskedők voltak Delhiben, Londonban és New Yorkban.

Schwaiger végül Delhiben hozta létre műkereskedését, amely egyben magánmúzeumként is funkcionált. Az Alipore Road 8. szám alatt található villájának belsejében felbecsülhetetlen értékű műkincseket gyűjtött össze, amelyek a korabeli indiai és nemzetközi elit figyelmét is magukra vonzották. Schwaiger üzleti és személyes kapcsolatai révén nem csupán India, hanem Nepál és Tibet művészeti örökségeinek is egyik első felfedezőjévé vált, ezzel gazdagítva a globális művészeti színtér ismereteit.

Schwaiger üzlettársa és jó barátja Fortunato Mattania volt, akivel közösen dolgoztak Delhiben. Az üzlet egyik kulcsfontosságú szereplője Manick Chand Backliwal volt, aki később Schwaiger műkereskedésében is aktív szerepet vállalt. A Schwaiger által alapított műkereskedés pontos megalapítási dátuma nem áll rendelkezésre, de annyi biztos, hogy első közös boltjukat Ódelhiben, a Kashmiri Gate közelében nyitották meg. Később ezt az üzletet a Backliwal család vette át, és Indian Arts Palace néven folytatta működését. Az önálló műkereskedés, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, a Maiden's Hotel (ma Oberoi Maiden's Hotel) szomszédságában található. Schwaiger és családja 1910 és 1912 között költözött ide, bár a nyári hónapokat jellemzően Londonban töltötték, és még egy lakóhajójuk is volt Kasmírban, Srinagar városában.

Schwaiger rendkívüli szorgalmával és ügyességével nem csupán Delhiben, hanem Londonban is sikeresen felépítette műkereskedését. Egyedi helyzetét jól mutatja, hogy az első világháború kezdetén, bár ellenséges állam polgáraként, Lord Kitchener, a korábbi indiai főparancsnok közbenjárásának köszönhetően mentességet kapott az internálás alól. E helyett saját angliai otthonában került megfigyelés alá. A háború után felvette az angol állampolgárságot, de magyar gyökereit mindvégig büszkén hangoztatta. Ennek egyik legszembetűnőbb jele volt az a különleges kék búzavirág, amelyet mindig a gomblyukában viselt, és amelyet kifejezetten Delhiben termesztettett.

Schwaiger "múzeumában" számos jelentős történelmi személyiség megfordult, köztük a brit-indiai arisztokrácia kiemelkedő alakjai. 1911-ben például V. György angol király is tiszteletét tette Delhiben, amikor indiai császárrá koronázták. A korabeli társadalmi élet aktív résztvevőjeként szoros kapcsolatokat ápolt a magyar elit képviselőivel is. 1930-ban Apponyi Henrik gróf Lord Irwin alkirály kerti ünnepségén találkozott vele, és együtt fényképezkedtek gróf leányával. Schwaiger mindig nagy tisztelettel és vendégszeretettel fogadta az Indiába látogató magyarokat is. 1927-ben Erdősi Károly és Simonyi-Szemadam Sándor, kelet-ázsiai útjuk során, ellátogattak műkereskedésébe, ahol a megdöbbentően magas árak ellenére mélyen értékelték Schwaiger magyar úri kvalitásait és a múzeumnak szánt ajándékait.

Schwaiger kiemelkedő hozzájárulásai közé tartozik, hogy a magyar tudományos közösség a nepáli művészet egyik első felfedezőjeként ismeri el őt. A Hopp Ferenc Múzeum nepáli gyűjteményének jelentős része az ő munkásságának köszönhetően jött létre. Schwaiger különleges vendégszeretetének hála a Himalája bennszülöttei ellátogattak hozzá, és értékes műtárgyaikat hozták el ajándékba. Ennek eredményeként olyan egyedi darabokkal gazdagította gyűjteményét, amelyekhez más nyugati gyűjtők nem férhettek hozzá.

A Hopp Ferenc Múzeum archívumának információi szerint Schwaiger már 1914-ben megkezdte műtárgyainak adományozását Magyarország számára. Első lépésként testvére, Schwaiger József, aki a szegedi törvényszék bírája volt, közvetítette az adományt, amely két láda értékes műtárgyat tartalmazott, és az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumhoz került. Az adomány között megtalálhatóak voltak nepáli és tibeti ékszerek, kisplasztikák, valamint gandhárai szobrok. Az évek során Schwaiger folyamatosan küldött újabb anyagokat a Hopp Ferenc Múzeumnak, amely így az 1920-as és 1930-as évek folyamán gazdagodott ezekkel az értékes darabokkal. 1927-ben ő volt az, aki az év legnagyobb adományát nyújtotta át, míg 1936-ban Felvinczi Takács Zoltán Delhiben személyesen válogathatta ki a múzeum számára az újabb műtárgyakat, összesen 140 tételt, beleértve gandhárai és mathurai szobrokat, valamint tibeti és kínai jadefaragványokat.

Schwaiger utolsó, legnagyobb adományát 1939-ben, amikor is visszavonult az üzleti életből, tette. Ekkor zárta be londoni üzletét, és az ott összegyűjtött műtárgyakat a londoni Magyar Királyi Követségre juttatta el. A második világháború kitörése azonban drámai fordulatot hozott: a műkincsek sorsa kétségessé vált, sok közülük eltűnt vagy megsemmisült a zűrzavaros időkben. E hatalmas adományával a Hopp Ferenc Múzeumnak Schwaiger neve örökre beíródott a magyar művészettörténet lapjaira, miközben élete és családja története a későbbiekben szinte teljesen elfeledésbe merült.