A természet csodáit bemutató kalendárium (DCLXXXIII.)
A Perseidák meteorraj nemrégiben átszelte Földünk égi pályáját, ezzel megkoronázva a nyár leglátványosabb csillaghullását. Azonban augusztus közepén az éjszakai égbolt nem csupán a Perseidák miatt vonzó. A még mindig pihenő Nap és a fogyatkozó Hold közötti hajnali horizonton a Vénusz és a Jupiter szemet gyönyörködtető közelítése varázsol különleges látványt az éjszakai égboltra.
Minden egyes kaland lényege, hogy végül visszatalálj a gyökereidhez - ezekkel a szavakkal tért vissza Magyarországra a harmadik űrhajósunk, Kapu Tibor. - Azt is hangsúlyozta, hogy egy apró ország is képes nagyot alkotni a tudomány legnagyobb kihívásai közepette.
Augusztus 22. az oroszlán hónapjának utolsó szakaszába vezet minket. Az ókori kultúrákban az oroszlán a tűz szimbólumaként, a fénylő Nap megtestesítőjeként vált ismertté. Nemcsak a zodiákus csillagképei között foglal helyet, hanem az állatöv méltóságos királyaként is tündököl.
Az állatkertben bezárva élő oroszlán csupán egy fogoly.
Vajda János 1892-ben, Kiss József lapjában, A Hétben tette közzé mélyreható gondolatait versben.
Majdnem háromnegyed évszázad elteltével, 1960-ban így tükröződnek vissza a gondolatok Székely János szavaiban, aki 1992. augusztus 23-án távozott az örökkévalóság végtelenjébe, az Örök csillagfény ragyogásában.
Augusztus 24-én ünnepeljük Kós Károly 48. halálozási évfordulóját, aki már közel fél évszázada indult el a végtelen csillagokkal teli úton.
1928. augusztus 31-én indult új fejezet az életünkben, amikor Marosvécsre költöztünk. Ez a gyönyörű fekvésű község már akkor is rendezett és vonzó volt. Az itt működő református iskola építése már megkezdődött, noha egyelőre egy istállóból kialakított gerendaépületben zajlott az oktatás, amelynek menyezete a korábbi dicsőségét idézte. Érdekes, hogy a község eddig hogyan tolerálta ezt a megoldást. Az iskola jövője azonban világosabbá vált 1928 szeptemberében, amikor Kós Károly ingyen készítette el az iskola tervrajzát, valamint a szükséges költségvetést. A tervrajzot magam vittem el Vásárhelyre, izgatottan várva a fejleményeket. A következő őszre már az új iskola állt, amely olyan impozáns volt, mint egy kastély – olvasom Kiss Lajos nagyapám emlékirataiban, aki többek között a vécsi református kántortanítója volt. Ez az év különleges jelentőséggel bírt, hiszen májusban megjelent az Erdélyi Helikon első száma, amelynek Kós Károly volt az első felelős szerkesztője. Marosvécs története szorosan összefonódik azzal a mérföldkőnek számító eseménnyel is, amikor 1926 júliusában először gyűltek össze az erdélyi írók Trianon után Kemény János vendégszerető kastélyában.
Valóban, mindig ide kanyarodunk vissza, a transzilván hősköltemény világához. Kós Károly transzilvanizmusának szelleme ma is gátat talál, és csupán egy álom marad az a hely, ahol az emberek három, négy, akár öt nyelven is képesek egymással kommunikálni, s ahol mindenki egyenlő félként léphet fel. Ő, aki a Varjúvár és az állatkerti Főpavilon, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum és az óbudai református parókia építészeti remekműveit alkotta, Áprily Lajos számára a legerdélyibb vers, a Tetőn című alkotás megírására inspirálta.
96 évvel ezelőtt, 1929. augusztus 25-én született egykori barátom, Kiss Elemér matematikus, tudománytörténész, az MTA külső tagja. A Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókjának első elnökére ez alkalommal csupán mint Bolyai-kutatóra emlékeztetek két nagyívű dolgozatával: Matematikai kincsek Bolyai János kéziratos hagyatékából és az (Oláh-Gál Róberttel közösen megírt) Újabb fejezetek Bolyai János életművéből címűekkel.
A magyar t. akadémia nyelv- és széptudományi osztályának hétfőn este érdekes ülése volt. A terem (...) zsúfolásig telve volt, az akadémikusok máskor gyéren betöltött székein is nem kevesebb mint hatvanöt tag foglalt helyet, közöttük Haynald érsek, Jókai Mór, s mások, kik csak ritka alkalommal láthatók az akadémia üléstermében. Ez érdekeltséget Szarvas Gábornak ez alkalomra bejelentett válasza keltette fel, melyben védelmére kelt az általa képviselt nyelvtisztító iránynak Fogarasi és Toldy Ferencz utóbbi támadásaival szemben - idézem a Vasárnapi Újság 1875. március 25-i számából. -
(...) Jókai Mórt mint regényírót érdekli, hogy hogy a késő ivadék meg fogja-e érteni, amit irt, vagy sem.
Végül (...) néhány folyó ügy intéztetett el. A titkár sajnálattal említi, hogy Kriza "Vadrózsák" második kötetéhez csak az anyag van együtt, de rendezve és magyarázatokkal ellátva még nincs. Végül Jókai Mór kérte ki az akadémia ajánlását László Mihály részére, ki nyelvészeti, népköltészeti és régészeti tanulmányok végett a bukovinai csángó-magyarok közé indul.
De ki is volt valójában a mára feledésbe merült László Mihály? Egy sokoldalú író és elkötelezett gimnáziumi tanár, aki 1849. augusztus 26-án látta meg a napvilágot, Istensegítsen falujában, 176 évvel ezelőtt. 1875-ben a kormány megbízásából a bukovinai székelyek helyzetének felmérésére indult, hogy rávilágítson a közösség nehézségeire. Két évvel később, 1876-tól a budapesti V. kerületi királyi főgimnázium tanáraként dolgozott, ahol tudását és szenvedélyét a fiatalok oktatásának szentelte. Ugyanebben az évben az alapító tagjai közé tartozott a Petőfi Társaságnak, amely a magyar irodalom és kultúra népszerűsítésére jött létre. László Mihály volt az első, aki figyelmeztette az országot a csángóügy sürgető problémáira, ezzel is hozzájárulva a kisebbségek jogainak védelméhez.
(...) munkásságának következményeként valósult meg a székelyek Al-Duna mellé történő telepítése, amelynek eszméjét ő igyekezett fenntartani a magyar közvélemény figyelmében. A csángóbizottság, amelynek titkári szerepét betöltötte, szorgalmazta az erdélyi telepek kialakítását is. A hosszú távú célkitűzés az volt, hogy a moldvai csángókat is hazatérítsék, ám ez a terv végül nem valósult meg - írja Szőts Zoltán történész.
A földrajzi szakíró tájleírását idézem ide az 1871-ben a Vasárnapi Újságban megjelent Egy törpe falu című rajzolatából.
(...) magában a kis Bukovinában, melynek alig van félmillió lakosa, majdnem tízféle nép lakik: u. m. németek, betelepített svábok, zsidók, lengyelek, magyarok, oláhok, csehek, rusznyákok, lipovánok stb., egymástól szétszórva... A városokat többnyire németek, zsidók és lengyelek lakják; a svábok és magyarok csinos falvakkal bírnak. Az oláhoknak itt-ott nagy helységeik vannak, de rendetlenek és piszkosak; a lipován faluk tiszták, hanem kicsinyek. Csak a rusznyákok vonultak a hegyek közé, s pásztorkodással töltik életüket.
Egy kicsiny, ámde híres település bújik meg ebben a kis országban: Bosszáncs, amelyet sokan csak "törpe faluként" emlegetnek. Fantasztikus hely ez, mindenki beszél róla, és számos mese született már a titokzatos életéről. A település egy széles, festői völgyben terül el, körülölelik a meredek, kopár hegyek, míg a tájat buján zöldellő gyümölcsös erdőség borítja. Az erdő sűrűjében, mintha csak elrejtőztek volna, aprócska házikók sorakoznak, mint valami varázslatos gyíklakok. Annyira beleolvadnak a környezetükbe, hogy csak alapos keresgélés után bukkanhatunk rájuk.
(...) Órákat töltöttem a regényes völgyben, melynél szebbet isten ege alatt kivárni sem lehet. A nap melegen sütött, s olyan nyugodt csöndes élet terült el a völgy felett, mintha egy lélek sem laknék benne. Csak a harangszó csengése, mely rezegve hatolt át a fák lombjai közt, mutatta, hogy itt emberek laknak, hirdetve nekik a békét és csöndet. Volt valami elragadó s képzelem-feszítő abban a harangcsengésben! (...) Aztán madárdal is van itt, a csattogó csalogánytól le a kakukkig. Már hajnalban megkezdik dalaikat, s mire a nap felkel, a madarak dala egy harmóniába olvadva, mint angyalok kara zengi át az erdős völgyet. Itt nem pusztítja senki őket, mert nem tudják, hogy azokért még drága pénzt is lehetne kapni. A falut kerítő kopasz hegyekről a legszebb kilátás tárul a szem elé; erdő erdőt ér, s völgy völggyel ölelkezik.
E gyönyörű tájból kiszabadulva, mély tisztelettel a szívemben, most záróm le e heti sétánk gondolatait.
