Audrey Hepburn fiatal lányként aktívan részt vett a holland antifasiszta ellenállásban. A második világháború alatt, amikor hazáját a német megszállás sújtotta, bátor tetteivel és elkötelezettségével próbálta segíteni a szabadságért folytatott harcot.

Rodolfo első trükkjét egy kínai gyöngyárustól sajátította el, aki mestersége rejtelmeivel és varázslatos fogásaival bűvölte el.

Audrey Hepburn a világ egyik legnagyobb hatású és legelismertebb színésznője volt, aki az elegancia és a kecsesség igazi megtestesítőjeként lépett a filmvászonra. Szépsége és tehetsége nem csupán a közönséget, hanem a szakmát is mélyen lenyűgözte, és olyan örökzöld klasszikusokban brillírozott, mint a "Reggeli Tiffanynál" vagy a "My Fair Lady". Gyermekkora és későbbi élete azonban nem volt mentes a nehézségektől, amelyek formálták személyiségét és művészi pályafutását.

Audrey Kathleen Ruston egy előkelő család sarjaként látta meg a napvilágot, ám már gyermekkora alatt nehézségekkel kellett szembenéznie, hiszen a magánéleti válságok és a háború szomorú árnyéka mindvégig kísérte életét. Az első évek boldog idillje után szülei válása darabokra törte a családi egységet. Az 1930-as években, amikor anyját és apját lenyűgözte Hitler karizmatikus fellépése, a fiatal lány számára a politika mindvégig elutasító érzéseket váltott ki. A háború előtti időszakot apjánál töltötte Angliában, ahol egy kenti leányiskola növendékeként gyarapította tudását, majd 1939-ben áttelepült Hollandiába, hogy újra együtt lehessen édesanyjával.

Gyógyító dallamok

A következő években Európa-szerte eluralkodott a háború, és Audrey családja közvetlenül tapasztalta meg az éhezés és a folyamatos félelem szörnyűségeit. Kislányként arról álmodozott, hogy balerina lesz, de az angliai évei alatt egyre mélyebben beleszeretett a tánc varázsába. Amikor csak tehette, táncolt, és míg a külvilág a náci megszállás feszültségétől szenvedett, a zene és a mozdulatok belső menedéket nyújtottak számára. Az élményt nem tartotta meg magának, még ha a körülmények ezt meg is nehezítették; a megszállás után nem csatlakozott a náci művészeket összegyűjtő szervezetekhez, hanem titkos táncórákat és előadásokat szervezett. A "fekete estéken" csak gyertyák világítottak, és a tapsolás tilos volt. Tizenévesen Audrey csatlakozott a holland ellenálláshoz, és a "fekete esték" bevételeivel támogatta a földalatti mozgalmat. 1945-ben önkéntes munkát vállalt egy kórházban, ahol angoltudásával is próbálta segíteni a rászorulókat.

William Holden társaságában a Sabrina (1954) c. filmben. Partneréhez gyengéd érzelmek fűzték, de eljegyzésüket végül felbontották

A tánc mindig is a lelkének legmélyebb zugában élt, és a háború után Amszterdamba költözve új fejezetet nyitott a művészi pályafutásában. Tehetsége vitathatatlan volt, ám a színpadon nem a balerína szerepe hozta meg számára a sikert. Helyette színésznővé vált, stílusikonként ragyogott, és sokak számára inspiráló példa lett.

A legnagyobb titok, amit mélyen magamban rejtegetek, az a szívem legmélyén lapuló, még sosem megosztott vágy. Olyan, mint egy rejtett kincs, amit csak én ismerhetek, és amely folyamatosan emlékeztet arra, hogy az életben a legértékesebb dolgok gyakran a felszín alatt bújnak meg. Ez a titok nemcsak a félelmeimet és a reményeimet hordozza, hanem azt is, hogy ki vagyok valójában, és mit szeretnék elérni a világban. Minden nap egy új lehetőség, hogy közelebb kerüljek ahhoz, amit igazán szeretnék, de a titkok megtartása néha még izgalmasabb, mint a felfedezésük.

A háború utáni években musicalekben kapott szerepeket, emellett modellként is dolgozott. Álma, hogy balerina legyen, nem vált valóra, de színésznőként felért a csúcsra. A Római vakációval robbant be Hollywoodba, ahol Anna hercegnő szerepében bűvölte el a nézőket és a kritikusokat is. Alakítását Oscar-díjjal jutalmazták, a következő évek pedig szerepesőt hoztak számára. A Sabrinában Humphrey Bogart partnere lett, Rex Harrisonnal a legendás My Fair Lady-ben játszott együtt.

A My Fair Lady forgatásán Harry Stradling operatőrrel egy varázslatos világ bontakozott ki, ahol a film művészete és a technika találkozott. Stradling mesterien játszott a fényekkel és árnyékokkal, így minden jelenet életre kelt a vásznon. A díszletek pompája és a színészek szenvedélye egy olyan atmoszférát teremtett, amelyben a klasszikus történet modern interpretációja született meg. A kamera lencséjén keresztül a nézők nem csupán a szereplők sorsát követték, hanem maguk is részeseivé váltak a mesés londoni kalandnak. Harry Stradling keze alatt minden egyes snitt egy újabb dallam, egy újabb érzelem volt, mely a film zenei világának varázsával harmonizált.

Fesztelen játéka elfeledtette, de szívében mindig hordozta gyermekkori sebeit. Apját, aki kiskorában mondott le róla, évtizedekkel később a Vöröskereszt segítségével találta meg. A rég várt találkozás azonban fájdalmas és keserű volt. Minden vágya volt, hogy gyermeke szülessen, Mel Ferrertől és Andrea Dottitól született egy-egy fia. Mindkét férjével zátonyra futott a kapcsolata, életét gyermekeinek szentelte. Nemcsak fiai sorsát viselte szívén, az UNICEF nagyköveteként küzdött a hátrányos helyzetű gyerekekért.

Unokája, aki a színésznő halála után egy évvel jött a világra, így emlékezett meg a legendás művésznőről: "A legmélyebb titka a saját fájdalmában rejlett."