Bolyai János párbeszéde a kormányzóval egy olyan találkozó volt, amelyben a tudomány és a politika találkozott. A kormányzó, akinek a felelőssége a nemzet jövője és a tudományos fejlődés támogatása volt, megpróbálta megérteni Bolyai munkásságának jelentős

A történelmi kontextust vizsgálva az olvasók valószínűleg Kossuth Lajosra asszociálnak, azonban Bolyai Jánosnak soha nem adódott alkalma, hogy személyesen találkozzon vele, mivel Kossuth sosem látogatta meg Marosvásárhelyt, Bolyai pedig nem hagyta el szülővárosát a kormányzó rövid időszaka alatt. Érdekes, hogy Bolyai írt egy naiv hangú levelet Kossuthnak, amelyben az ideiglenes kormánytól kérte a nyugdíja kifizetését. Levélhez fűzött egy gyermeteg záradékot is, amelyben azt ígérte, hogy amennyiben a Habsburg-hatalom visszatér, kész visszafizetni a nyugdíját az ideiglenes magyar kormánynak.

A címben említett kormányzó nem más, mint a Bach-korszak első katonai és polgári vezetője, Wohlgemuth Lajos tábornagy. Az ő és Bolyai János közötti eszmecsere fontosságára legelőször Benkő Samu hívta fel a figyelmet, mégpedig Bolyai János vallomásai című, rendkívül népszerű és négy kiadást megért könyvében. Érdekesség, hogy Benkő Samu Bolyai Jánost „tévesen” idézve az 1851. november 24-i dátumot jelöli meg a két férfi közötti párbeszéd időpontjaként.

Benkő Samu kiváló művének 165. oldalán olvashatjuk:

"Miközben e ködvárakat építgette, alapos leckét kapott Wohlgemuth tábornoktól, Erdély katonai és polgári kormányzójától. A Marosvásárhelyre látogató osztrák generális előtt Bolyai János is megjelent "tartozás- vagy kénytelen kötelességből". A találkozóra előre készült. Napi teendőinek 1851. november 24-i feljegyzése szerint magával szándékozott vinni az Üdvtan német nyelvű szövegét, s ugyanakkor őrnagyi rangért, "álladalmi tanácsnoki" címért s 200 pengő Rhf. személyes díjpótlékért" akart folyamodni. "1

1851. november 24-én Wohlgemuth már nem élt, hiszen 1851. április 14-én Pesten tüdőbaj következtében távozott az élők sorából. Azonban részletesebb információkhoz juthatunk, ha további kutatásokat végzünk.

Sebestyén (Spielmann) Mihály történész Időtár II. című, 2010-ben megjelent értékes és hiánypótló kötetének 48. oldalán, ahonnan egészen pontosan megtudhatjuk, hogy "1849. augusztus 9-én Wohlgemuth báró, osztrák katonai kormányzó számára a tanács Teleki Domokos vármelléki házát jelöli ki a másnapi szállásul. A megszállók hada egy lengyel lovasezreddel egészül ki."

Számunkra ez az információ rendkívül jelentős, hiszen Bolyai János a Németvárosi utca (ma Bulevárd) 1004. számú saját ingatlanában élt, közvetlenül a vár szomszédságában, a Szabók bástyájával szemben. Így csupán egy rövid sétát kellett tennie a vár mellett, hogy elérje a Teleki-házat. Valószínű, hogy felvette a mérnöktiszti díszruháját, amely már önmagában is magasztos megjelenést kölcsönzött számára, hiszen a mérnöktisztek öltözéke alapvetően eltért a katonai tisztekétől.

A párbeszéd rekonstrukciója Bolyai János értékes kéziratai révén valósulhatott meg, amelyek a Teleki-Bolyai Múzeum Bolyai-gyűjteményében bármikor megtekinthetők. Az általa lejegyzett szöveg teljes terjedelmét Benkő Samu közölte a "Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai" című gyűjteményes kötetében. Érdemes visszaidézni ezt a "kihallgatást", mivel akik szeretnék alaposabban megismerni Bolyai János személyiségét, azok számára kifejezetten hasznos lehet a szöveg részletes átolvasása és mélyebb megértése.

"A magyar ügyben kételyen kívül sok jó is van, mint ezt még az erdélyi osztrák katonai és polgári kormányzó Wohlgemuth is elismerte vagy átlátta, midőn Maros-Vásárhelytt megfordultamkor nála tartozás vagy kénytelen kötelességem szerint, szokott bemutatás vagy ön-jelentés és kül-tisztelkedés végett megjelenvén s kilétemet megmondván, nevem hallására nagyon szűvösön fogadván, azonnal azt kérdezte németül:

- "Ön magyar úgy-e?!" mire midőn

"Én valóban az vagyok, Kegyelmes Úr" - válaszoltam volna, mire ő így reagált:

"Hiszem, hogy a semmittevés nem mindig hátrány, bár ha magyar lennék, talán másképp látnám a dolgokat. A magyar ügyekben sok érték és szépség rejlik, azonban, mint bécsi születésű, a dolgaimra egy kis osztrák színt is csepegtetnék. Hiszen jól kezdődött a beszédem, de képzeljék csak el, hogy a jókedv mellett egy kis irónia is belefér: miért ne néznénk a dolgokat a másik oldalról? Végül is, egy osztrák szellemmel az ember mindig találhat egy kis humoros csavart a helyzetekben, még ha az eleinte meglepő is!"

"Ám a bécsiek, vagy akár a honfitársaim is, nem éppen a legjobban mutatták magukat ebben a helyzetben," válaszoltam.

"Minden dolognak, ahogyan az lenni szokott, megvan a maga jó és rossz oldala, a világosság és az árnyék, és ha a dolgokat jól használjuk, akkor hasznosak lehetnek. Ugyanakkor, ha hanyagul bánunk velük, akár a nem megfelelően kezelt beretvával, könnyen ártalmas hatásúvá válhatnak. Ez a helyzet a magyar ügyben is, ahol kétségtelenül sok értékes dolog rejlik, még ha az út, amelyen haladunk, nem is volt a legszerencsésebb. A jövővel kapcsolatban, a Nagy Méltóságodhoz hasonló belátás és szelídség mellett, bizakodva nézhetünk előre, és remélhetjük, hogy a bécsi példákra figyelve, a magyarok is megtalálják a helyes irányt, még ha az út néha nehézkesnek tűnik is." Erre a kormányzó:

- "Valamit a fő-bűnösökre nézve tenni kell, azaz: kénytelen vagyok némi büntetést szabatni vagy adatni vagy méretni rájuk", azonban

- "Jelenleg Csík fele szándoklok menni, de rossz az út" s a többi; azon vigasztaló következtetményt húzván ki beszédéből: hogy nemsokára az egész keresetnek vagy egy, vagy más képpen vége leend. S több efféle, körülbé egy fél órát tartott és csupán kettőnk jelenlétében fojtatott [!] pár-beszéd vagy beszélgetés után - melyben mondhatom azt: hogy a magyar-ügyről többöt és bizalmasban, őszintébben vagy nyíltabban szólhattam: mint némely alá-rendelt tisztnek, sőt némely magyarnak is szólottam volna -, magán viszonyaimról, hogy létemről s a többi is méltatott tudakozódni, mint a Város szelleméről is, még pedig oly hangon: melyből azonnal észrevettem azt, hogy nyílt alkalmam van titkoskémnek ajánlanom magamat, s terhes házam népét jelen már alig élhető állapotjából jobba helyeznem: mire azonban tántorít(hatlan) és szédíthetlen szilárd jellemmel azt feleltem:

Kegyelmes Uram! Én részint ritkán lépek ki a házamból, részint pedig, ha mégis kimegyek, a társalgásaim is meglehetősen felszínesek. Valóban, ahogy észlelhettem, és hitem szerint úgy tűnik, hogy az egész város egyfajta mély csendbe burkolózott. Ezen a ponton már nem is firtatta a dolgot tovább. Végül, arra gondolván, hogy elérkezett az idő a búcsúzásra, jó kívánságokkal engedett utamra:

"A legjobbakat kívánom Önnek, és remélem, hogy minden vágyához eljut!""

Itt a Bolyai János kihallgatását rekonstruáló kézirat vége. Kétségtelen, hogy ez volt az a pillanat, amikor Bolyai életében a legmagasabb rangú államférfi megszólította őt. Valószínű, hogy Bolyai nem volt tudatában annak, hogy Wohlgemuth, aki korábban matematikusként tanított az akadémián, később a harctérre vonult, és ott kivételes hadvezéri teljesítményeivel tűnt ki. Harci érdemei elismeréseként kétszeres Mária Terézia-érdemrenddel tüntették ki, és bárói címet is kapott.

Bolyai János ambíciója az volt, hogy a geometriai kutatásaiért kérvényezze a magas rangú Mária Terézia-érdemrendet. Racionálisan megindokolta, hogy tisztában van azzal, miszerint ezt az elismerést elsősorban harci hősöknek adják, de úgy érezte, itt az ideje, hogy a szellemi teljesítményeket is méltányolják az uralkodói ház részéről. Ez a gondolat ma is kissé naivnak tűnik, hiszen a szellemi munka értékelése gyakran háttérbe szorul a politikai eredményekkel szemben. Jelenleg Romániában is éppen ezt tapasztalhatjuk: a tanárok juttatásainak csökkentésével és a hallgatók ösztöndíjainak megvonásával próbálják orvosolni a gazdasági nehézségeket. Bolyai János gyermeki naivsággal érvelt amellett, hogy a tudományos hozzájárulás legalább olyan lényeges a társadalom fejlődése szempontjából, mint a harci vagy politikai sikerek.