Ez az immerszív előadás új dimenzióba helyezi az intimitás fogalmát, újraértelmezve, hogy mit is jelent valójában a közelség és a kapcsolódás az emberek között.

A Walk My World nem csupán egy újabb immerzív Recirquel-előadás, hanem egy olyan különleges produkció, amely a nézői élményt eddig soha nem tapasztalt magasságokba emeli. Várnagy Kristóf művészeti vezető-helyettessel beszélgettünk a monumentális projekt intimitásáról, a testélmény fontosságáról, az emberi kapcsolatok közelségéről, és arról, hogyan hat mindez a közönségre.

"A néző bejön ebbe a 6000 négyzetméteres díszlettérbe, és lehet, hogy elsőre azt sem tudja, hol van, aztán elindul, és kiderül, hogy éppen Karthágó piacterére vagy Vénusz otthonába sétál be. Maga a felfedezés az élmény része, ami aktív részvételt feltételez a néző részéről" - fogalmaz Várnagy Kristóf művészetivezető-helyettes.

A novemberben debütáló Walk My World nem az első ilyen típusú előadás a társulat repertoárjában. A karácsonyi tematikájú Kristály, amely kisebb léptékű, szintén immerszív élmény, lehetőséget ad a nézőknek, hogy egy hatalmas térben barangoljanak, és szabadon válasszák meg, honnan kívánják megfigyelni az eseményeket. Ez az élmény eltér a hagyományos színházi formától, ahol a közönség egy széken ülve, a sötét nézőtérről követi az előadást. Itt a produkció egy demokratikus dinamikát teremt az előadók és a nézők között, lehetőséget biztosítva a felfedezésre és az interakcióra.

A Walk My World univerzuma igazi felfedezőt kíván az aktív nézőtől. A látogatók nem csupán szemlélődnek, hanem szó szerint kézbe vehetik a körülöttük lévő tárgyakat; például a bárpulthoz lépve Ámor kezéből pezsgős poharat is fogadhatnak, vagy beleülhetnek egy függőágyba, amely a jelenet cirkuszi díszleteként funkcionál. Ezáltal a közönség valóságosan belehelyezkedhet a szereplők mindennapjaiba, és onnan nyomon követheti a történet izgalmas fordulatait.

Az előadás immerzív, de nem interaktív, mivel a cselekményt a néző nem befolyásolja. Ahhoz, hogy a narratíva tovább lendüljön, nem szükséges a nézői reakció. Azonban vannak kikacsintások, ahol a szereplő néha finoman meghívja a nézőt egy-egy akcióra.

A tér interaktív módon hívja be a látogatót, hogy felfedezze az Istenek és halandók egyedi világát, ahol személyes szféráikba léphet be. Ez a felfedezőút lehetőséget ad arra, hogy a néző szabadon barangoljon a különböző helyiségek között, és felfedezze, kik lakják ezeket a titkos zugokat. Ráadásul, ha rábukkan egy rejtett levelezésre, izgalmas bepillantást nyerhet a karakterek közötti kapcsolatok bonyolult szövedékébe, és így egy még gazdagabb történeti hátteret ismerhet meg.

"Alakítsd át a szöveget saját stílusod szerint!" – ezt javasolja Várnagy Kristóf.

Hogyan válaszolnak az artistaművészek ezekre a kihívásokra, és hogyan alkalmazkodnak ahhoz a tényhez, hogy sosem lesz két egyforma közönség – és természetesen előadás sem?

A színpadon való előadás egészen különleges élményt nyújt, hiszen itt minden adott a maximális kifejezéshez. A környezet állandósága lehetővé teszi, hogy az előadó teljes mértékben a művészetére összpontosítson. A világítás, a használt eszközök és a tér mind előre meghatározott, így a művész szabadon szárnyalhat a kreativitásában, anélkül, hogy zavaró tényezők befolyásolnák.

Az előadók figyelme nem csupán a színpadon lévő partnereikre irányul, hanem az őket körülvevő világra és a nézők jelenlétére is. Ez a fokozott tudatosság nemcsak a balesetek elkerülését szolgálja, hanem a közönséggel való különleges kapcsolatok kiépítését is segíti. Ezek a váratlan pillantások és interakciók hozzájárulnak ahhoz, hogy az előadás immerszív élménnyé váljon: a művész maga döntheti el, mikor figyel a nézőkre, és mikor vonja el a figyelmét tőlük.

A szereplőnek közvetlen visszacsatolása van a nézői élményről. Ez a közelség lehetővé tesz egy intim kapcsolatot előadó és néző között, az előadó pedig teljesen más minőséggel kapcsolódik a nézőhöz.

"Ez a fajta interakció megtanítja az előadónak, hogy azt hívja közös játékra, akin látja, hogy hajlandóság van benne" - teszi hozzá a művészetivezető-helyettes.

Ez egy nagyon intim előadás, de az intimitás fogalmát én jobban kinyitnám, mert az ember sokszor az erotikához kapcsolja. Az intimitás magában foglalja a meghittséget, a bensőségességet, a bizalmasságot, és ennek egy része fizikai, egy része azonban érzelmi állapot. Az előadásban van erotikus jelenet, de a néző belesétálhat egy olyan bensőséges jelenetbe is, ahol egy karakter belső vívódását látja, aki a testképével küzd. Abban abszolút nincs szexualitás, mégis fontos benne a testiség.

Várnagy Kristóf úgy véli, hogy a közelség lehetőséget ad arra, hogy a színészek másféle eszközöket alkalmazzanak, és lehetőség nyílik a karakterek és érzelmek sokkal árnyaltabb megjelenítésére. Itt nem szükséges az elnagyolt, távoli játékstílus, mint egy nagyobb színházban, ahol a nézők 10-20 méterre ülnek a színpadtól. A közvetlen kapcsolat lehetővé teszi, hogy a finom részletek és a kis rezdülések is átjöjjenek, így a közönség még inkább bele tud bújni a történet világába.

Az ember leginkább a közvetlen családtagjai körében tapasztalja meg ezeket a különböző érzelmi állapotokat: a fellegekben járó eufóriát, a boldogság ragyogását, a mély szomorúságot, a megtörtség érzését, az elesettséget vagy éppen a heroikus küzdelmet. Ilyenkor saját magunkat alig tudjuk objektíven szemlélni, másokat pedig nem észlelhetünk ilyen közeli perspektívából. Az előadás célja, hogy lehetőséget biztosítson erre a megfigyelésre: bemutatja az emberi érzelmek gazdag palettájának kibontakozását.