A magyar nézők figyelme 2025 végéig ezekre a filmekre irányul majd.

A Magyar Filmadatbázis folyamatosan figyelemmel kíséri a nézők preferenciáit és az adatlapok látogatottságát. Most pedig napvilágot látott, mely filmek és alkotók keltették fel a magyar közönség érdeklődését.
A mafab.hu oldalon az összes adatlapra sokmilliós nagyságrendben kattintottak a nézők az év során. Ezek alapján szűrték ki és rangsorolták a még be nem mutatott filmeket.
A tíz legjobban várt film listáján az utolsó helyen egy sci-fi áll. Október 9-én érkezik a hazai mozikba a kultikus Tron-franchise harmadik felvonása, a Tron: Ares, melyet a Demóna 2 rendezője, Joachim Rønning készített. A főszerepében az Oscar-díjas Jared Leto látható.
A kilencedik helyen a szeptember 25-én az InterCom forgalmazásában érkező az Egyik csata a másik után áll. Paul Thomas Anderson új akció-thrillerjében olyan nagyágyúkat láthatunk, mint Leonardo DiCaprio, Sean Penn és Benicio del Toro.
A nyolcadik legjobban várt film a "Menekülő Ember" címet viseli. Stephen King, alias Richard Bachman, a "Running Man" című művét 1987-ben filmesítette meg Arnold Schwarzenegger főszereplésével, ezáltal a történet világszerte népszerűvé vált. A film középpontjában a legnézettebb tévéműsor áll, amely egy brutális versenyt mutat be: a résztvevőknek 30 napig kell élniük, miközben profi bérgyilkosok vadásznak rájuk. A remake premierje november 6-án várható, és izgalommal telve várjuk, hogy miként elevenedik meg újra ez a feszültséggel teli történet.
A hetedik pozícióban egy igazi klasszikus horrorfilm foglalt helyet: december 4-én debütál a mozikban az „Öt éjjel Freddy Pizzázójában 2” című misztikus alkotás, amely Scott Cawthon népszerű videojáték-sorozatán alapul. A film középpontjában Mike áll, aki az éjszakai műszakok alatt szembesül az animatronikus lények rémisztő viselkedésével, miközben minden erejével igyekszik megóvni húgát, Abbyt a sötét titkokkal és veszélyekkel teli pizzázóban.
Október 23-án debütál a mozik vásznán a Mortal Kombat 2, amely a verseny végén a hatodik helyet szerezte meg. A népszerű videójáték filmes adaptációja új dimenzióba lép: brutálisan látványos és megállíthatatlan módon tárja elénk az új bajnokságot, ahol nemcsak a régi ikonikus harcosok lépnek ringbe, hanem egy kiöregedett hollywoodi sztár, Johnny Cage is, aki nem éppen a legjobb formájában tér vissza. Az izgalmak garantáltak!
Az ötödik helyen Morgan Freeman, Woody Harrelson, Mark Ruffalo, Jesse Eisenberg, Daniel Radcliffe, Isla Fisher és Rosamund Pike főszerepésével a november 13-án érkező Szemfényvesztők 3. áll. A visszavonult illuzionisták, a Lovasok, most újra összejönnek, hogy csapatukat új, mesteri mágusokkal bővítsék.
A negyedik legjobban várt film a Zootropolis 2., melyben Judy Hopps és Nick Wilde (azaz a nyuszi és a róka) kalandjai folytatódnak. A 2016-os, Oscar-díjas animáció második részében a svindler rókából lett zsaru, és a gyerekkora óta rendőrnek készülő nyuszilány a "Társak a válságban" programban vesznek részt, hogy megtanuljanak együtt dolgozni. A családi filmet november 27-én a Forum Hungary mutatja be.
A november 6-án érkező amerikai horror-sci-fi, a Predator: Halálbolygó, izgalmasan egyedülálló élményt kínál. A történet a jövőben játszódik, egy távoli bolygón, ahol egy fiatal predátort, aki a saját törzse által száműzött, különös szövetségre lel Thiában, az android formájában. Együtt vágnak neki egy olyan veszélyekkel teli kalandnak, amely során szembesülnek a legyőzhetetlennek hitt ellenféllel. Az izgalmas cselekmény és a váratlan fordulatok garantálják, hogy a nézők a székük szélén ülve izguljanak a sorsukért.
A második helyezett a december 18-án debütáló Avatar: Tűz és Hamu, amely új kalandokra invitál minket. A film harmadik része a víz birodalmából a tűz birodalmába vezet minket Pandorán. A Sully-klánnak ezúttal egy felhők között élő törzs tagjaival kell megküzdenie, és úgy tűnik, hogy a Stephen Lang által megformált Quaritch is megelőzte őket, így izgalmas összecsapásokra számíthatunk!
Talán a közelgő szeptember 4-i premier indokolja, hogy némiképp meglepetésként a Démonok között: Utolsó rítusok bizonyult a leginkább várt filmnek. A horror a Warren házaspár "megtörtént", jól dokumentált démonűző eseteit feldolgozó sorozat utolsó része, melyben a démonok épp rájuk vadásznak.