Ezért állt le a Bonbonetti budapesti gyártóüzeme.
A Vágóhíd utcai Bonbonetti Choco Kft. csokoládégyárának bezárása igazán meglepő fordulat, tekintettel arra, hogy a márka eddig sikeresen túlélte a piaci nehézségeket - olvasható a Világgazdaság cikkében. A fővárosban az utóbbi két évtizedben sorra zártak be az édesipari üzemek, mint például a Budafoki úti csokigyár, valamint a Danone Keresztúri úti gyára is, amely joghurtok és tejdesszertek gyártására specializálódott. A Budafoki úti gyár egykoron népszerű konyakos meggyet és a Kraft által gyártott Milka alpesi csokit készített. A Vágóhíd utcai gyár története szorosan összefonódik a magyar csokoládékultúrával, hiszen a kezdetektől fogva szaloncukrot állítottak elő, később pedig a hatvanas években a híres Tibi csokoládét is gyártották.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a márka eltűnne a köztudatból; éppen ellenkezőleg, a Tibi például újraéledni látszik, csupán nem hazánkban készítik. Ez nem egyedülálló jelenség, hiszen számos jól ismert, főként hazai édesipari termék gyártása is külföldre került, például a Győri édességek sora. De vannak olyan termékek is, amelyek ugyan itthon maradtak, mégis bejárták az országot. Ilyen a Balaton szelet története is, amely az ötvenes években Szerencsen indult, majd a Diósgyőri ostyagyártás megszűnésével Győrbe került, végül Székesfehérvárra szállították a termelést. Közben a márka, amely az egyik legismertebb hazai szeletelt csokoládé, több nagy népszerű cég, például a Danone, a United Biscuits és a Kraft kezei között is megfordult, míg végül a Nestlé birtokába került. Ugyanez elmondható sok híres hazai édesipari termékről, ami mögött számos tényező húzódik meg.
A Bobonetti gyárat a ma egyre erősödő Stühmer alapította, a források szerint még a 19. században, de a gyárat valójában 1941-ben építették, és egészen a hatvanas évekig a régió legmodernebb gyártóbázisának számított. Az államosításkor a Budapesti Édesipari vállalathoz került, és több nagyon értékes márkát birtokolt, ráadásul a szeletelt csokoládé piacán nagyon erősnek számított. A rendszerváltáskor a nemzetközi láncok jelentős részének nem is a gyártóbázisok, hanem a márkák voltak fontosak, így a befektetéseiket annak alapján tervezték, hogy mely márkát tudják bepasszítani a saját portfóliójukba.
A különböző édesipari termékek – mint például a szeletelt és táblás csokoládék, üreges vagy töltött csokik, bonbonok, kekszek és ostyák, valamint a tejdesszertek és teasütemények – folyamatosan vándoroltak a multinacionális cégek között, attól függően, hogy melyik vállalat milyen termékportfóliót kívánt kialakítani. Például a Bonbonetti gyár termékei is megfordultak a Stollwerknél, amely Magyarországon jelentős édesipari kínálatot épített ki. A cég kivonulása jelentős piaci átrendeződést eredményezett. Magyarország azonban kis méretű és erősen diverzifikált piacnak számított, ezért a logikus lépés az volt, hogy az új technológiák mellett bizonyos termékek gyártását áthelyezzék, és a kisebb kapacitású üzemeket bezárják.
A problémák sokszínűsége mellett kiemelkedő tényező volt, hogy a Budafoki úti és a Vágóhíd utcai üzemek területei egyre inkább szűkösnek bizonyultak. A városiasodás következtében nem állt rendelkezésre elegendő hely a bővítésekhez, különösen a logisztikai kapacitás növeléséhez, ami alapvetően befolyásolja egy üzem vagy gyár fennmaradását és fejlődését. A bezárások ellenére azonban a fejlődés sem állt meg: a Szerencsi üzem például sikeresen bővült, és a hazai édesipar is dinamikusan fejlődik, nemcsak a multinacionális cégek szintjén, hanem a középvállalatok esetében is.
