A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye szoros kapcsolatban áll a Jubileumi Évvel, hiszen ez az időszak különleges alkalmat teremt a közösség számára a lelki megújulásra és az ünneplésre. A Jubileumi Év során az egyházmegye hívői lehetőséget kapnak arra, h


Ferenc pápa december 24-én megnyitotta a Jubileumi Évet, azaz a Szentévet, mely egészen 2026. január 6-ig tart.

Molnár János beregszászi esperes-plébános, püspöki helynök osztotta meg velünk gondolatait az esemény jelentőségéről. Megbeszéltük, hogyan tudnak a Kárpátalján élő hívek aktívan részt venni a Szentév programjában, és miként tapasztalhatják meg a benne rejlő kegyelmeket és áldásokat.

"A jubileumi évek évszázadok óta jelen vannak Egyházunk életében. A rendes jubileumi évek minden 25. évben vannak meghirdetve. A rendkívüliek hosszát mindig a pápa határozza meg"

- fejtette ki.

Az esperes úr hangsúlyozta, hogy a jubileumi év kezdetét mindig a pápa hirdeti meg egy hivatalos bullában. Ezen alkalomból a pápa személyesen nyitja meg a jubileumi kaput, amelyre idén december 24-én kerül sor a Szent Péter Bazilikában.

Már az Ószövetség lapjain is találkozhatunk azzal a különleges hagyománnyal, amely szerint minden ötvenedik év Izrael népének életében kiemelkedő jelentőséggel bírt. Ezen az esztendőn a földek parlagon hevertek, és lehetőséget adtak arra, hogy a korábbi birtokosok visszakapják az ősi javaikat. A házak, földek és minden ingó vagy ingatlan, ami valaha az övék volt, visszatért az eredeti gazdáikhoz. Ez a gyakorlat lehetővé tette, hogy a nép visszatérjen ahhoz a helyzethez, amelyben Isten vezetésével beléptek az Ígéret földjére, így megújítva a közösség szociális és gazdasági struktúráját.

Az Egyház történetében VIII. Bonifác pápa volt az, aki elindította a jubileumi évek hagyományát. E program célja a bűnbánat gyakorlása, a bűnbocsánat elnyerése és az ideiglenes büntetésektől való megszabadulás lehetősége volt. Ezek az évek különleges alkalmat adtak a híveknek, hogy megújítsák lelki életüket és közelebb kerüljenek Istenhez.

"December 29-én, a Szent Család vasárnapján, minden székesegyházban megnyitják a jubileumi évet - tájékoztatott Molnár János. Ez nálunk, az egyházmegyénkben sem lesz másképp, hiszen Lucsok Miklós megyéspüspök a munkácsi Szent Márton székesegyházban ünnepélyesen kezdi el ezt az évet. E különleges időszakban zarándokhelyek is kijelölésre kerülnek, amelyeket látogatva, a szentgyónás és szentáldozás révén, valamint a pápa szándékára imádkozva mindannyian elnyerhetjük a teljes búcsút. Ez pedig azt jelenti, hogy bűneink következményeként ránk váró ideiglenes büntetésektől szabadulhatunk meg. Egyházmegyénkben a Püspök atya döntése értelmében két ilyen szent helyet jelöltünk ki: az egyik a munkácsi Szent Márton székesegyház, a másik pedig a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplom. Szeretettel ajánlom mindkét helyszínt a kedves hívek figyelmébe! Kegyelmi időszak ez, éljünk vele, hogy részesülhessünk mindazon kegyelmekben, amelyeket az Isten Egyháza kínál a lelkünk üdvössége érdekében."

- hangsúlyozta.

Az év során számos alkalommal kerül sor felhívásokra és tájékoztatókra, amelyek a jubileumi év eseményeivel kapcsolatos információkat tartalmaznak majd.

Related posts