"Rendkívüli mentális kimerültség" – az SNI-s gyermekek iskolai támogatása egyre nagyobb kihívás elé állítja az intézményeket.
Diákok tevékenykednek az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Iskolájában és Gyógypedagógiai Módszertani Központjában - Fotó: Mohai Balázs / MTI
25 diákja van, mégis 42 fő az osztálylétszáma egy másodikos tanítónak a budapesti agglomeráció az egyik iskolájában. A 42 fős adat az úgynevezett számított osztálylétszám, amit azzal a módszerrel számolt ki, amiben a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók kettő vagy három diáknak számítanak az SNI-státuszuk súlyosságától függően, így lesz 42 számított fő a 25 gyerekből.
Mivel az iskola körzeti intézményként működik, sem az iskola, sem a tankerület nem jogosult arra, hogy a meghatározott létszám felett elutasítsa az SNI-s (speciális nevelési igényű) gyermekek felvételét. Ezek a gyerekek nem rendelkeznek alternatív iskolai lehetőségekkel. Ugyanakkor a tankerület nem tud elegendő szakembert biztosítani az osztály számára, például gyógypedagógust, gyógypedagógiai asszisztenst, pszichológust vagy fejlesztőpedagógust, pedig a tanítónő véleménye szerint erre óriási szükség lenne a megfelelő támogatás érdekében.
A sajátos nevelési igényű gyermekek olyan fiatalok, akik fejlődésük során eltérnek a hagyományos normáktól, így atipikus fejlődési mintázatokkal rendelkeznek. Ez a fogalom rendkívül széles spektrumot ölel fel, hiszen ide tartoznak azok a gyerekek is, akik tanulási nehézségekkel küzdenek, mint például a diszlexiások és diszkalkuliások. Továbbá, a figyelemzavarral (ADHD) vagy autizmus spektrumzavarral élők, valamint a magatartási problémákkal küszködők is a sajátos nevelési igényű csoportba sorolhatók. Ezen kívül a mozgáskorlátozottság, látás- vagy hallássérülés, illetve értelmi vagy beszédfogyatékosság szintén a sajátos nevelési igények közé tartozik, hangsúlyozva, hogy minden gyermek egyedi igényei és képességei figyelembevételére van szükség a megfelelő támogatás érdekében.
„Ezeknek a gyermekeknek folyamatos visszajelzésre van szükségük: sokszor elég lenne, ha csak annyit tennél, hogy bólintasz, vagy odalépsz hozzájuk, és megmutatod, hova kell írniuk. De ha négy-öt, vagy akár tíz ilyen tanuló is van, akkor ez már szinte lehetetlen feladat” – fejtette ki a tanítónő. Mégis, ő az egyedüli pedagógus az osztályában, és sajnos pedagógiai asszisztens sem segíti a munkáját. Pedig az SNI-státuszú gyerekeknek kifejezetten olyan szakemberekre lenne szükségük, akik megfelelő képzettséggel rendelkeznek ahhoz, hogy a fejlődésüket elősegítő környezetet teremtsenek számukra.
A tanítónő az osztályában olyan szokásokat vezetett be, amelyek célja a különleges bánásmódot igénylő gyermekek zökkenőmentes beilleszkedésének elősegítése. Például a zajra érzékeny gyerekek számára lehetőséget biztosított, hogy bármikor fülhallgatót viseljenek, így csökkenthetik a környezeti zajból adódó stresszt. Emellett egy kényelmes, szőnyeggel borított pihenősarkot is kialakított a teremben, ahol a gyerekek megnyugvásra találhatnak. Ennek ellenére a tanítónő kifejezte, hogy számára "iszonyatos mentális fáradtságot" jelent, hogy nem kap elegendő támogatást a feladatokhoz.
Amikor egy gyermek sajátos nevelési igényűvé válik, és a vármegyei pedagógiai szakszolgálat hivatalos szakvéleményt ad ki az SNI-státuszáról, akkor elvileg minden feltétel adott ahhoz, hogy az állam olyan fejlesztési lehetőségeket nyújtson, amelyekre a gyermeknek valóban szüksége van, és amelyek elősegítik a fejlődését. A szakvélemény nem csupán egy hosszú ajánláslistát tartalmaz arról, hogy milyen támogatásokat és fejlesztéseket kell a gyermek számára biztosítani, hanem jogi kötelezettséggel is bír. Ez azt jelenti, hogy aki szándékosan figyelmen kívül hagyja ezeket az ajánlásokat, az a jogszabályok megsértését követi el.
A valóságban azonban gyakori tapasztalat, hogy a szakemberhiány és a nem megfelelő módszertani felkészültség következtében az SNI-státuszú gyermekek nem részesülnek annyi és olyan jellegű fejlesztésben, mint amennyit a szakszolgálatok előírnak számukra. Eközben folyamatosan emelkedik az SNI-státuszú gyermekek száma, ami még inkább megnehezíti a szakemberek rendelkezésre állását és elérhetőségét.
Csabai Lucia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fogyatékosságügyi szakértője rámutatott, hogy az SNI-státuszú gyermekek ellátásában komoly kihívásokkal nézünk szembe. A szülők számára nehézséget jelent, hogy megfelelő döntéseket hozzanak, mivel a különleges bánásmódot igénylő gyerekek csak az SNI-státusz elnyerésével juthatnak hozzá a szükséges fejlesztésekhez, amelyeket jogilag garantálnak számukra. Bár sok gyermek sikeresen átesik a szükséges vizsgálatokon és megkapja az SNI-státuszt, a szakértői vélemény alapján javasolt fejlesztési intézkedések gyakran nem valósulnak meg. Például a gyerekek nem mindig kapják meg azt a fejlesztési órát, amelyet a szakvélemény előír, továbbá sok esetben hiányzik a megfelelő szakképzett gyógypedagógus, vagy nem állnak rendelkezésre az iskola környezetében a szükséges módszertani feltételek. Ez a helyzet tovább súlyosbítja a gyermekek fejlődését, és megnehezíti a szülők helyzetét, akik a legjobbat szeretnék a gyermekeik számára.
Menich Nóra 2023-ban megjelent kutatása szerint a fővároson kívül, különösen a hátrányos helyzetű térségekben a fejlesztő szakemberek elérhetősége korlátozott: kevés a fejlesztőpedagógus, a gyógypedagógus, logopédus és a pszichológus is, és akik vannak, azok is erősen leterheltek. A tanulmány szerint amíg a fővárosban 100 gyerekre 20 gyógypedagógus jut, addig a legrosszabb helyzetben lévő megyékben, Bács-Kiskun, Békés és Heves megyében csak 8-9.
A korai felismerés és fejlesztés rendkívül fontos szerepet játszik a sajátos nevelési igényű gyermekek életében. Egy fejlesztőpedagógus a Telexnek kifejtette, hogy ideális esetben már óvodáskorban meg kellene kezdeni a fejlesztésüket. Ekkor a gyerekek rendkívül fogékonyak, és a fejlődésük szempontjából kulcsfontosságú lehet ez az időszak. Ha késlekedünk, a gyermekek fejlődése során bizonyos lehetőségek "becsukódnak", vagyis az idegrendszerükben korlátozódnak a fejlődési utak. Emellett a korai fejlesztés azért is elengedhetetlen, mert a sajátos nevelési igényű státusz nem feltétlenül áll fenn egész életükben. A pedagógus saját gyermekét is említette, aki óvodáskorában beszédfogyatékos volt, de a megfelelő támogatás és fejlesztés révén ma már nincs SNI-státusza.
A korai fejlesztés fontossága abban rejlik, hogy óvodáskorban a gyerekek bármely napszakban részt vehetnek foglalkozásokon, hiszen még rugalmasan kezelhető az időbeosztásuk. Ezzel szemben az iskolások esetében ez már nem ilyen egyszerű, hiszen a kötelező tantárgyak, mint például a magyar vagy a matematika, elengedhetetlenek, és a gyerekek nem hiányozhatnak róluk. Egy tanítónő a Telexnek kifejtette, hogy ideális lenne egy olyan rendszer, amely lehetővé tenné, hogy a gyógypedagógusok délután foglalkozzanak a fejlődésre szoruló diákokkal, így ezek a gyerekek nem maradnának le a fontos tantárgyakról.
A gyakorlatban a helyzet sajnos bonyolultabb, mint ahogyan azt szeretnénk. A szakemberhiány miatt sok iskola nem rendelkezik saját gyógypedagógussal, így a gyerekek fejlesztését az utazó gyógypedagógusi hálózat végzi. Ennek következtében gyakran előfordul, hogy egy gyógypedagógus több intézményben is dolgozik, ami megnehezíti a pontos időpontok betartását. Délutánonként nem mindig tudják a gyerekeket egy helyszínre vinni a fejlesztésre, hiszen a különböző SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyermekek esetében sokféle nehézség létezik. A fejlesztési foglalkozások során nemcsak a gyerekek egyéni szükségleteit kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy ideális esetben külön-külön, speciálisan képzett szakemberek irányítása alatt kellene dolgozniuk.
Amennyiben a szülők észlelik, hogy sajátos nevelési igényű gyermekük nem részesül az alanyi jogon járó fejlesztésekben, jogi lehetőségek állnak rendelkezésükre, mondta Csabai Lucia. Ugyanakkor sok szülő mégis hezitál a jogorvoslati lehetőségek kihasználásával kapcsolatban, hiszen tisztában vannak azzal, hogy a problémák gyakran nem az iskola szintjén gyökereznek, hanem országos, rendszerszintű kihívások állnak a háttérben.
Olyan szülők is vannak, akik a helyzetet ismerve inkább nem is szeretnék, hogy a gyerekük SNI-státuszt kapjon. Az alapján mérlegelnek, hogy elérhető-e szakirányos gyógypedagógus az iskolájukban, milyen a gyereküket tanító pedagógusok hozzáállása, és van-e módszertani támogatás az iskolában. Több nyilatkozó szakember is egyetértett, hogy ha a szülők úgy látják, a gyerekük nem kapna megfelelő állami fejlesztést az iskolában, az elég arra, hogy ne vigyék el a gyereket a szakszolgálathoz.
A szülők ilyenkor azt is mérlegelik, érdemes-e kitenni a gyereküket az SNI-státusszal járó megbélyegzésnek, vagy annak, hogy később nehezebb legyen iskolát választani. SNI-s gyereket ugyanis csak olyan iskola fogad, amelyik biztosítani tudja a szakértői véleményben szereplő feltételeket.
Abban az esetben, ha a szülő nem viszi el a gyereket a szakszolgálathoz, fontos kérdés, hogy mennyire tudja jól megítélni, hogy szüksége van-e a gyereknek az SNI-státuszra, illetve hogy tudja-e biztosítani neki magánúton a szükséges fejlesztéseket. Ugyanis azzal, hogy a szülő nem kéri a hivatalos SNI-státuszt, megfosztja a gyerekét az alanyi jogon járó állami fejlesztés lehetőségétől.
Csabai Lucia szerint a legfontosabb alapelv, hogy mindig a gyerek érdekét kell figyelembe venni. Tehát az a legfontosabb, hogy minden körülmény között a gyerek nevelési-oktatási fejlesztésének környezete biztosított legyen. Sok szülő számára azonban anyagilag nehezen megoldható a magánfejlesztés. A Telexnek nyilatkozó fejlesztőpedagógus azt mondta, saját gyerekének fejlesztésére több autó árát is elköltötte a család.
Ha a szülők úgy döntenek, mégis elmennek a szakszolgálathoz, még mindig marad valamennyi mozgásterük: próbálhatják azt kérni, hogy a gyerek ne az SNI-, csak az enyhébb BTMN-státuszt kapja. Mind a tanítónő, mind a fejlesztőpedagógus azt mondta ugyanis, hogy a szakszolgálatnál figyelembe veszik a szülő kérését.
BTMN-státuszt a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küszködő gyerekek kapnak, és az SNI-státusznál kevésbé súlyos esetekre vonatkozik. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a gyerekek, akiknek nehézségeik vannak a társas kapcsolatokkal, eltérő a személyiségfejlődésük, magatartásszabályozási vagy beilleszkedési problémákkal küszködnek. Azért kérheti például a szülő, hogy ilyen státuszt kapjon a gyereke, mert míg az iskolák megszabhatják, hogy SNI-s diákokat felvesznek-e, a BTMN-státuszra nincs ilyen kikötés.
Csabai Lucia véleménye szerint az iskolák által alkalmazott SNI-s gyerekek felvételével kapcsolatos korlátozások komoly patthelyzetet teremtenek. Egyrészt ez a gyakorlat rendkívül aggályos, hiszen ellentétes a gyerekek oktatáshoz való jogával, másrészt pedig gyakran az a helyzet, hogy az iskolák nem tudják befogadni a sajátos nevelési igényű tanulókat, mivel hiányoznak a megfelelő feltételek, amelyek lehetővé tennék a különleges bánásmódot. A helyzet megoldásához azonban az iskolák nem kapják meg a szükséges támogatást a fenntartóktól.
Az SNI-státuszú gyermekek számának korlátozása mellett számos érv szól. A Telexnek nyilatkozó tanítónő kifejtette, hogy egy húszfős osztályban általában két-három tanulási nehézséggel küzdő gyermek tud helytállni, míg magatartászavarral rendelkező diák esetén ez a szám gyakran csak egy főre csökken. Ez azért van, mert a tanító figyelme és energiája egyre jobban megoszlik a diákok között. Ahogy ő fogalmazott: „30 fős osztályban az SNI-s gyerekek könnyen háttérbe szorulnak.” Ugyanakkor a megoldás nem csupán az osztálylétszám korlátozásában rejlik; a tanítónő hangsúlyozta, hogy rendkívül hasznos lenne számára egy pedagógiai asszisztens vagy egy másik tanító bevonása, ami segíthetne a diákok megfelelő támogatásában.
A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek iskolaválasztási folyamata rendkívül bonyolult, és ezt jól tükrözi a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat honlapján található, a 2025-2026-os tanévre vonatkozó középiskolák listája. Itt találhatóak ugyanis olyan képzések, amelyekre SNI-s tanulók nem pályázhatnak. Például a gimnáziumi képzések között, amelyeknél nem szükséges központi írásbeli vizsga a felvételihez, a 26 felsorolt lehetőség közül 17 esetében egyértelműen meg van jelölve, hogy a sajátos nevelési igényű diákok nem jelentkezhetnek. De nem csupán a gimnáziumok esetében tapasztalható ez a probléma: a szakgimnáziumok, technikumok és szakképző iskolák kínálatában is találkozhatunk olyan programokkal, ahová SNI-s tanulók nem léphetnek be. Ez a helyzet komoly kihívások elé állítja ezeket a fiatalokat, miközben a megfelelő oktatási környezet megtalálása sok esetben kulcsfontosságú a fejlődésük szempontjából.
Csabai Lucia véleménye szerint a jogszabályi keretek megvannak ahhoz, hogy a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek oktatáshoz való hozzáférése biztosított legyen. Ugyanakkor kiemeli, hogy a részletes szabályozást érdemes lenne finomítani. A legnagyobb kihívás azonban az, hogy a gyakorlatban az előírások gyakran nem teljesülnek: nincs elegendő szakember, aki képes lenne támogatni a SNI-s diákok fejlődését, vagy akinek segítsége a tanítóknak hasznos lenne egy-egy nehéz helyzetű osztályban. Ennek következtében sok gyermek kénytelen egyedül megküzdeni a kihívásokkal, mivel ha a szüleik nem tudják megoldani a magánellátást, akkor csupán az állami fejlesztési lehetőségek állnak rendelkezésükre.
