Új szereplő érkezik a mobilpiacra a fintech szektorban | Fintech.hu


Digitális SIM-kártya bevezetését tervezi a Monzo. A brit digitális bank virtuális mobilhálózat-üzemeltetővé válna, amely saját mögöttes infrastruktúra kiépítése nélkül szolgálná ki az ügyfeleket.

A Monzo saját digitális SIM-kártya és mobil előfizetés bevezetését fontolgatja a Financial Times értesülései szerint. A cég megerősítette a hírt, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a szolgáltatás jelenlegi fejlesztése még a kezdeti szakaszban van.

A Monzo várhatóan virtuális mobilszolgáltatóként lépne a piacra, ahol a kínált szolgáltatások a nagyobb távközlési infrastruktúrákra alapoznának. Azonban a tarifák terén kedvezőbb árakat kínálnának, így a felhasználók számára vonzóbb alternatívát nyújtanának.

James Robinson, az Assembly Research vezető elemzője a Financial Timesnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az új belépők jelentős hatást gyakorolhatnak a brit mobilpiacra. Az Egyesült Királyságban több millió potenciális ügyfél áll rendelkezésükre, akiket képesek lehetnek vonzó szolgáltatásokkal megcélozni. Ennek következtében várható, hogy az új szereplők olyan ajánlatokat fognak kínálni, amelyek mind az árak, mind a szolgáltatási feltételek, például a roamingdíjak szempontjából kedvezőbbek lesznek, mint a jelenlegi mobilcégek ajánlatai.

Az új szolgáltatás bejelentése alig két héttel azt követően történt, hogy a Monzo büszkén közölte, hogy ügyfeleinek száma átlépte a 13 milliós határt. A digitális bank eddig több mint 12,5 millió lakossági felhasználóval büszkélkedhet, ami az Egyesült Királyság felnőtt lakosságának körülbelül 20 százalékát jelenti. Az üzleti szegmensben is figyelemre méltó növekedés tapasztalható, hiszen már több mint 700 ezer üzleti ügyfél választotta a Monzo szolgáltatásait.

A digitális bank a 2024-2025-ös pénzügyi évet minden szempontból kiemelkedő eredményekkel zárta. Az éves árbevétel elérte az 1,2 milliárd fontot, ami 48 százalékos növekedés az előző évhez képest. A cég adózás utáni profitja 60,5 millió font volt, ami több mint négyszerese a 2024-es 13,9 milliós profitnak. A fintech, először 2024-ben zárt pozitív eredménnyel.

Az utóbbi hónapokban számos európai digitális bank kezdett el tevékenykedni a mobilpiacon. A Revolut új mobilcsomag-szolgáltatása, a Revolut Mobile Plans, kezdetben az Egyesült Királyságban és Németországban debütált, ám hamarosan más piacokon is elérhetővé válik.

Rövid idővel később a német N26 is bevezette saját mobilcsomagjait, amelyek nem csupán versenyképes árakat kínálnak, hanem a maximális rugalmasságot is biztosítják. Ezzel tovább növelik a neobankok szerepét a mindennapi élet digitalizálásában.

A svéd Klarna nemrégiben partnerségre lépett a Gigs telekommunikációs startuppal, amelynek köszönhetően az Egyesült Államokban már elérhetővé vált a mobil előfizetés. A jövőbeli terveik között szerepel, hogy még az idén más piacokon is bevezetik ezt az új szolgáltatást.

Related posts