Jókai Mór nemcsak írói zsenialitásával, hanem humorával is kitűnt, és az adókat sem kímélte a viccelődéstől. Szellemes megjegyzéseivel gyakran szórakoztatta olvasóit, miközben a társadalmi igazságtalanságokra is rávilágított. Az adók világát ironikus szem

Legolvasottabb magyar írónk közkedvelt regényei elsősorban Jókai pazar meseszövő fantáziája és festői leírásai révén váltak azonnal és tartósan népszerűvé. Az írófejedelem saját életműve legfontosabb részének nem a regényeit, hanem a magyar anekdotakincs összegyűjtését tekintette, kortársai azonban az ő kiváló humorát is számontartották.

A humor egy része örök érvényű, de sok fajtája létezik, ráadásul az is erősen változó, hogy egy adott korszakban épp mit tartanak viccesnek. A kortársak számára közismert személyek, események, helyzetek, viszonylatok, tevékenységek és tárgyak az évek, évszázadok előrehaladtával egyre kevesebbet vagy egyáltalán semmit sem mondanak a befogadónak. Ebből következően a régi tréfák sem mindig olyan elementáris erejűek, mint amilyennek saját korukban tartották őket. Gondoljunk csak bele, Hofi Géza Kádár-kori poénjainak jelentős részét a mai huszonévesek csak akkor érthetik meg valamennyire, ha a szüleik elmagyarázzák nekik, hogy mit jelent a KGST, milyen volt a Trabant, és hogy akkor valóban csak egy párt létezett. A Rózsa Sándor című, a maga idejében milliók által követett televíziós sorozatról vagy a néhai Táncdalfesztivál sztárjairól szóló paródiáiról nem is beszélve.

Jókait a maga korában és sokáig azután is kivételesen humoros íróként tartották számon, de a mai olvasóinak már dolgozniuk kell a mosolyért. Más kérdés, hogy aki hajlandó vagy akár szeret Jókait olvasni, az a munka javát már el is végezte, és a jutalma sem marad el.

Ő maga olyan fontosnak tartotta ezt a témát, hogy A magyar néphumorról című tudományos igényű dolgozatában hosszan értekezik róla. Többek között a következőket fogalmazta meg akadémiai székfoglaló beszédében:

"Ha engem valaki számadásra talál vonni: mi jogon foglalom a helyet derék szaktudósaink nagy tekintélyű sorában? nem fogom neki azt felelni, hogy íme írtam kilencvenegy kötet regényt és egyebet, mert azok valószínűleg néhány lustrum elmúltával Dugonicsnak azon kora előtt közkedvességű regényei szomszédságában fogják pihenni a boldog elfeledés álmát; - de fogom mondani azt: íme kötetekben gyűjtöttem össze a magyar néphumor elszórt adalékait, ezeket hagytam az utókornak; és ezek a kötetek élni fognak és tanúskodni, míg a magyar él; az pedig él - míg a világ áll."

Lukácsy Sándor, a "A magyar nép élce" kötet utószavának szerzője, figyelemre méltó számadatokat oszt meg e különleges teljesítmény kapcsán:

Az író 1860-ban körülbelül ötezerre tette az általa ismert hazai anekdoták, adomák és élcek számát. Negyedszázaddal később már tízezerre emelte ezt a számot, és valószínűleg nem eltúlozva. Számos történetet megosztott a közönséggel is. Első gyűjteménye, "A magyar nép adomái", 1856-ban látott napvilágot, majd a következő évben megjelent ennek bővített, százötven új darabot tartalmazó második kiadása. 1872-ben további frissítésekkel és új címmel, "A magyar nép élce szép hegedűszóban" néven jelent meg a harmadik kiadás. Ezt követően, 1914-ig még tizenkét alkalommal adták ki az általa összeállított anyagot.

Jókai Mór műveiben a humor nem csupán az általa nagyra értékelt és szenvedélyesen gyűjtött anekdoták formájában bontakozik ki. Szerette a mindennapi élet jelenségeit szatirikus szemüvegen át szemlélni, és könnyed kézzel írt parodikus alkotásokat is. Képviselőként pedig parlamenti beszédei is gyakran átitatódtak iróniával, ami tovább gazdagította stílusát és mondanivalóját.

Kedvenc írói álnév alatt, Kakas Mártonként Jókai ironikus gondolatai és világlátása széles körben ismertek lettek az olvasók számára. Nem meglepő tehát, hogy az 1858-ban indított Üstökös című humoros folyóirat, amelynek ő volt az alapítója, társtulajdonosa és szerkesztője, olyan népszerűségnek örvendett, hogy még őt is túlélte, és több mint hetven éven át meg tudott élni a lap.

A mai olvasókhoz leginkább regényein keresztül juthat el az írófejedelem világa, ahol bőven találkozhatunk az ő jellegzetes humorával. Például a "Lőcsei fehér asszony" című művében a mellékalakok ábrázolása során szellemesen és önfeledten játszik a szavakkal. Egyik karakterét, Alauda urat, így írja le: "Alauda uram alacsony, széles vállú férfi, akinek a természet különös ajándékot tett, hiszen olyan ügyesen tudja a fejét forgatni a vállai között, mintha srófon közlekedne. Amikor a bírói pálca aranygombjára próbálja tenni a kezét, az jóval a feje fölé emelkedik. Két hegyes bajusza úgy áll, mint két vasvilla, mintha csak a logikát akarná megtestesíteni; és amikor az egyik szemöldökét felhúzza, a másikat pedig leengedi, az előrevetíti, hogy milyen lehet a kínvallató pad. - De Hortis Siegebert uram! A dolmányának legfelső gombja ki van gombolva. - Hogyan látta meg azt onnan alulról? - dörmögi a bajusztalan óriás." Az író szatirikus megjegyzéseivel és élénk leírásaival egyedi színt visz a karakterek életébe.

A napjainkban állandóan vitatott, de talán nem véletlenül a kötelező olvasmányok sorában található regényében, A kőszívű ember fiaiban, a magyar nyelvet kissé ügyetlenül használó, mégis mindenki által kedvelt Tallérossy Zebulon karakterén keresztül a szerző mesterien vegyíti a humort a regény romantikus fordulataival. Zebulon személye remekül szolgál arra, hogy színesítse a történetet, és szórakoztató módon világítson rá az érzelmek és a komédia összefonódására.

"De még igazán jó lett volna, ha csak hazahozta volna - folytatta Zebulon a szomorú odüsszeiáját -, de sajnos most odakint a levegő hőmérséklete nulla fok körüli; és ez a bivalynak nagyon kellemetlen. Ráadásul a nádason túl egy hatalmas mocsár terpeszkedik, ami csak részben van befagyva; ahogy azt a nagy bivaly észrevette, azonnal beugrott! Utána hintóval indultunk, de csak két óra múlva tudtuk kihúzni a sárból és a jégből, miután a bivalyok befejezték a vízgyógyászati teendőiket. Én meg mindent elkéstem. Elkéstem a tiszteletadásból, elkéstem a prédikációról, a búcsúztatóról, míg még egy apró imádságot sem tudtam elmondani belőle."

Arról, hogy kortársai mennyire értékelték Jókai humorát, Tompa Mihály halála előtt hozzá írt, 1868-ban kelt levele is tanúskodik. A nagyszerű költő Jókaihoz intézet utolsó üzenetének egyik mondatában a "magyar humor halhatatlan teremtője!" címmel illeti barátját.

Zsigmond Ferenc Jókai-monográfiájában külön fejezetet szentel az író humoros világának. Kiemeli, hogy Jókai fiatalkori, nagy népszerűségnek örvendő művében, a Hétköznapokban, egyértelműen felfedezhető Petőfi A helység kalapácsa című komikus eposzának hatása.

A. Jászó Anna A beszéd humoráról - az érvelés humora Jókai regényei alapján című igen alapos tanulmányában retorikai szempontok alapján elemzi a szerző mosolygós kedvvel és magas írói igénnyel papírra vetett sorait. Ebben számos példát emel ki és elemez, melyek Jókai biztos kézzel használt retorikai tudása mellett azt is bizonyítják, hogy írónk nemcsak tudományos fantasztikusnak tekinthető művei technikai jóslatait illetően, hanem ironikusnak szánt jövőbe pillantásaival is sok mindent látott. Az az ötletsor, melyet A jövő század regénye című munkájában az eladósodott állam anyagi helyzetének javítására vonatkozik, legalábbis erre utal. Számos érdekes és mai szemmel már nem is olyan tréfás ötlete között szerepel például a hadkötelezettség pénzzel való megváltása, a dunai hajózás megadóztatása, az otthoni zenehallgatásra kirótt adók és a családpolitika adók általi szabályozása is.

Bár a világ folyamatosan átalakul, és a régi, 19. századi társasági élet komikumai ma már nem feltétlenül tűnnek mulatságosnak, Jókai írásaiban sok olyan gondolat található, amely máig érvényes. Az író, aki életének mindkét házasságával kisebbfajta botrányokat generált, így fogalmazott: "A házasság olyan, mint egy ostromlott vár, aki kint van, be akar menni, aki bent van, ki akar jönni" – olvashatjuk az Egy magyar nábob című művében. Ezzel a megállapítással a mai társadalomban is sokan azonosulnak, hiszen a kapcsolataink dinamikája azóta sem változott alapvetően.

A politikát illetően figyelemre méltóan ismerősnek tűnnek ezek a megállapítások: "Ami akadályoz, azt el kell távolítani. Ha lehet, cselszövéssel. Ha nem megy, pártot alapítunk; ha az sem segít, hát erőszakkal lépünk fel." Ugyanígy figyelemre méltó a következő észrevétel is, amely az 1876-ban megjelent Az élet komédiásai című művében olvasható: "Tegnap még ellenségeink voltunk, ma szövetkezzünk, holnap pedig együtt verjünk meg egy harmadikat. Aztán megint lehetünk ellenségek."