Közös otthon, személyes élmények – Óbudai szerzők, Óbudán élő írók | ma7.sk

A kiállítás 5 tematikus egységből áll, ezek a következő címeket kapták: a Beköltözők, az Átutazók, az Otthonra találók, a Gyermekkori érzelmek és emlékek, valamint a Sors és kötődés. A felosztás arra utal, hogy egyes alkotók itt születtek, míg mások csak átmeneti otthonnak tekintették a városrészt, esetleg beköltözőként igazi otthonra találtak benne. Vagyis a tárlat arra a kérdésre keresi a választ, kinek mit jelentett Óbuda és Békásmegyer.

A kiállítási térben öt különálló szekció bontakozik ki, amelyek bár fizikailag elhatárolódnak egymástól, mégis egy közös atmoszférát osztanak meg.

Idézetek, fotók, életművek rövid bemutatása látható a falakon, miközben a kiállítás megálmodói külön tárgyalják az adott szereplő viszonyát Óbudához.

A mellettük lévő vitrinekben pedig egy-egy művész személyes tárgyai kaptak helyet. Minden szekció falán ablak is van, amelyen át régi fényképek segítségével az óbudai háztetőkre látunk. Akkor most kukkantsunk be az egyes szekciókba, nézzük meg, kik laktak itt rövidebb-hosszabb ideig, és milyen kapcsolatot ápoltak a kerülettel!

A Beköltözők címet viselő rész a felnőtt fejjel Óbudára költözött és életük végéig ott is maradt szerzőket mutatja be. Ide tartozott Móra István, Szomory Dezső, Toldalagi Pál, Lakatos Menyhért, Szécsi Margit és férje, Nagy László, illetve Orbán Ottó. Műveikben a városrész kevésbé volt jelen.

Nagy László egy kis bakonyi falu egyszerű parasztcsaládjából származott, és életének korai szakaszában a képzőművészet iránt érdeklődött. Azonban a negyvenes évek tájékán a költészet kezdte el uralni gondolatait és érzéseit, és ez lett a legfontosabb kifejeződési formája. 1959-től az Élet és Irodalom című lap főmunkatársaként tevékenykedett, ahol írásaival jelentős hatást gyakorolt a magyar irodalom világára.

A 20. századi magyar líra kiemelkedő képviselője, felesége, Szécsi Margit társaságában 1967-ben költözött Óbudára. Bár Óbuda nem kapott hangsúlyos szerepet műveiben, életének utolsó három évében írt naplójában mégis megjelennek az ablakából látott látványok: a Duna hullámai, a Margitsziget zöldellő fái és az uszályok lassú sodródása.

Haza azonban mindig Felsőiszkázra ment. Gyerekkori, falusi élményei határozták meg költői kifejezésmódját. Szécsi pedig nemcsak felesége, hanem szellemi társa is volt férjének.

Szomory Dezső 1930-tól kezdve Óbudán élt, ahol mindig talált magának társaságot, de az igazi otthon, amelyre vágyott, csak a képzelet birodalmában létezett. Teátrális színpadi művei révén vált népszerűvé, de zsidó származása miatt sajnos az üldözés elől sem tudott elmenekülni.

Lakatos Menyhért munkásságában a cigányság sorsának kérdései kerültek a középpontba. A mélyszegénységből való felemelkedése példaértékű, hiszen mérnöki diplomát tudott szerezni, ami ritkaságnak számít a maga közegében. Írói pályafutását csak a 70-es években indította el, de azóta jelentős nyomot hagyott az irodalomban. Életművének nem csupán az irodalmi alkotásai képezik a gerincét, hanem a cigányságért folytatott elkötelezett munkája is, amely a közösség felemelkedését szolgálja.

Az Átutazók csoportjába olyan neves személyiségek tartoztak, mint Kerényi Grácia, Veres Péter, Galsai Pongrác, Hamvas Béla és Tamkó Sirató Károly. Számukra Óbuda nem csupán egy hely volt a térképen, hanem egy életük során jelentős hatással bíró állomás, amely formálta gondolkodásukat és művészi pályafutásukat.

Az eperjesi származású Hamvas Béla Budapesten folytatta tanulmányait, és mára a 20. századi magyar tradicionális irodalom kiemelkedő személyiségévé vált. Hatalmas életművet alkotott, amely maradandó nyomot hagyott a magyar szellemi életben.

1937-ben költözött feleségével Óbudára, ám 1945-ben lakásukat felrobbantották. Otthonának és ezzel együtt addigi munkáinak, kéziratainak, egész vagyonának pusztulásával az otthon fogalmát úgy határozta meg, hogy az emberi lény csak a művészetbe emelt természetben lelhet otthonra.

Veres Péter, származásának köszönhetően, egész életét a paraszti közösségek felemelésének szentelte, és a népi írók sorába tartozott. 1947-től Óbudán élt, ám ezt a várost soha nem érezte valódi otthonának. Szíve mélyén igazi otthonának a magyar vidék varázslatos világa számított.

Az Otthonra találók valódi otthonra találtak a III. kerületben, igazi óbudaiakká váltak. Szenvedélyesen kötődtek a helyhez, itt élték át életük aktív időszakát.

Ezek a neves alkotók, mint Göncz Árpád, Gyimesi László, Csukás István, Kiss Károly, Krúdy Gyula és Móra László, mindannyian maradandót hagytak hátra a magyar kultúrában. Műveik sokszínűsége és mélysége nemcsak szórakoztat, hanem elgondolkodtat is, tükrözve a saját koruk társadalmi és kulturális kihívásait.

Göncz Árpád 1947 és 1990 között a III. kerületben élt, ahol életének számos meghatározó eseménye zajlott. E városrész falai között formálódott személyisége, és itt gyökereznek azok az emlékek, amelyek életpályáját végigkísérték.

Otthona nem csupán a magánélet színtere volt számára, hanem a haza iránti elköteleződésének szimbóluma is. Angol nyelvű műveket fordított, miközben a börtönévek alatt folyamatosan csiszolta nyelvtudását. 1963-as szabadulása után az irodalom, majd a rendszerváltozás után a politika vált életének középpontjává. Ő volt az, aki megnyitotta Nagy Imre és társai újratemetésének ceremóniáját. Köztársasági elnökként is fájó szívvel búcsúzott otthonától, és végrendeletében azt kérte, hogy itt nyugodhasson. 2022 óta pedig egykori lakóháza Göncz Árpád Emlékhelyévé alakult, ezzel is megörökítve életét és munkásságát.

Krúdy Gyula egy nyughatatlan lélek volt, aki mindig az otthon után kutatott, mígnem végül Óbudán találta meg a helyet, ahol megnyugvásra lelt. Csak három évvel halála előtt költözött ebbe a varázslatos városrészbe, ám itt született meg legismertebb karaktereinek többsége. Imádta a nagyváros pezsgését, a kocsmák hangulatát és az éjszakai élet vibrálását. Írói pályafutása rendkívül termékeny volt: mintegy 3000 novellát és 60 regényt hagyott maga után, amelyek ma is élénken tükrözik a kor szellemét és a város életét.

Csukás István, a költészet és írás mestere, gyermekirodalmi műveivel vált halhatatlanná. Süsü, Pom-Pom és Mirr-Murr karakterei színesítik a fiatal olvasók világát. Noha a Szépvölgyi utcában, a II. kerület szívében élt, szívében Óbuda lakozott, ahová az 1970-es évek közepén költözött. E városrész díszpolgárává is választották, hiszen számos művének színhelyéül szolgált, így alakítva e hely varázsát és emlékét.

"A gyermekkori érzelmek és emlékek" témakörében olyan alkotók találhatók, akik bár nem feltétlenül Óbudán töltötték életük jelentős részét, nosztalgikus érzésekkel tekintettek vissza ifjú éveikre. E művészek között említést nyer Varannai Aurél, Demény Ottó, Hollós Korvin Lajos, Kassák Lajos és Féja Géza. Ők mindannyian különböző utakat jártak be, ám idősebb korukban újra felfedezték Óbuda varázsát, és benne felidézték gyermekkoruk elveszett világát.

A két említett szerző esetében érdekes párhuzam figyelhető meg, hiszen mindketten a Felvidéken látták meg a napvilágot, ám életútjuk merőben eltérő irányokat vett. Féja Géza 1920-ban merész lépésként Budapestre szökött, ahol korán a politika világába is belépett. Műveiben a magyar parasztság sorsát kutatta, és hősies harcot vívott a magára hagyott tanyavilágért. „Viharsarok” című alkotása miatt még perbe is fogták, ami a korabeli társadalmi feszültségekre is rávilágít. A második világháború után hosszú időre elhallgattak művei, de sokszínű tevékenysége révén a közösségi művelődés és az irodalom területén is maradandó nyomot hagyott.

Kassák Lajos a magyar avantgárd egyik kiemelkedő személyisége volt, aki absztrakt festészetével világszerte ismertté vált. Örök lázadó szelleme hajtotta, és életének számos szakaszában felfedezte Nyugat-Európa művészeti világát. Művei és gondolatai révén nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi művészeti diskurzusban is jelentős hatást gyakorolt.

Hazatérve megalapította a „Tett” című folyóiratot, amelyet nem sokkal később be is tiltottak. Hosszú ideig elszigetelt alkotónak tekintették, de csak halála előtt kezdett eloldódni a helyzete. Életműve gazdag és sokszínű maradt, nyomot hagyva a művészet világában.

Az utolsó fejezet a Sors és kötődés címet viseli, és olyan óbudai alkotók történeteit meséli el, akik sosem hagyták el a kerület szívét. Ők a lokálpatrióták, akik egy életen át hűségesen ragaszkodtak Óbuda varázsához, írásaikban gyakran megidézve a városrész szellemét. Ilyen emblematikus alakok voltak Halász Gábor, Gelléri Andor Endre, Peterdi Pál, Megyesi Gusztáv és Esterházy Péter, akik mindannyian mélyen gyökereztek e különleges hely szövetében.

Esterházy a magyar posztmodern legjelentősebb írója volt. Matematikusként végzett az egyetemen, mégis az írás felé fordult. Páratlan műveltség és emberismeret jellemezte. Témái: a család és haza, illetve Isten és az ember kapcsolatának nagy kérdései. Írásait áthatja csípős, groteszk humora.

Peterdi Pál az óbudai sportélet lelkes szervezője és hű krónikása volt. Noha nem ezen a területen látta meg a napvilágot, mégis büszkén ölelte magához Óbuda szellemét. Író, publicista és humorista tehetsége révén nem csupán a sport világáról tudósított, hanem aktívan részt is vett benne, így gazdagítva a helyi közösség életét.

A kiállítás leglátványosabb részei az alkotókhoz köthető használati tárgyak, például Kassák Lajos festőkellékei és horgászfelszerelése, Hollós Korvin Lajos cigarettatárcája, töltőtolla, Gelléri Andor Endre fényképezőgépe, karórája és távcsöve, Nagy László botja vagy az Esterházy Péter íróasztalát főszerepeltető rövidfilm.

Említést érdemelnek a kiállítás egyes pontjain elhelyezett színes ajtók is, amelyek mögött falfestéseket találunk napjaink legmenőbb street art művészeitől. Aki szívesen megnézné a kiállítást, annak igyekeznie kell, mert az csak január 26-áig látogatható.