"Nem a néptánccsoportok tartják össze a magyarságot, hanem a foci" – nyilatkozta Tősér Ádám, a 254 millió forintból készült DAC Film rendezője. Az interjú során Ádám a film jelentőségéről és a futball közösségformáló erejéről beszélt.

Tősér Ádám rendezővel folytatott beszélgetésünk során számos izgalmas témát érintettünk. Kérdeztük, hogy vajon párhuzamot lehet-e vonni a Ferencváros és a DAC között, illetve felfedezhetők-e hasonlóságok a kommunista időszak és a jelenlegi magyar kormány sporthoz való hozzáállása között. Emellett arra is rákérdeztünk, hogy lehetséges-e a labdarúgást elkülöníteni a politikai eseményektől és hatásoktól.

December 12-től a hazai mozik műsorára kerül a DAC film, amely a dunaszerdahelyi focicsapat történetét meséli el. A film a szurkolók és a klub körüli személyek élményein keresztül mutatja be, hogyan vált a csapat Szlovákia egyik legelismertebb sportegyesületévé, valamint a kisebbségi magyarság identitásának fontos szimbólumává. A rendező, Tősér Ádám, tavaly a Magyar Mozgókép Fesztiválon robbantotta fel a híreket, amikor inzultálta a Népszava újságíróját, aki a Blokád című filmjét történelemhamisító és antiszemita jelzővel illette. A Blokádot, amelyet a Nemzeti Filmintézet Oscar-díjra jelölt, 2023-ban a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb játékfilm díjával is jutalmazták.

A foci és a sport iránti viszonyom rendkívül sokszínű és mély. A foci számomra nem csupán egy játék; egy szenvedély, ami összeköt embereket, közösségeket és kultúrákat. A pályán töltött idő mindig is izgalommal és kihívásokkal teli volt, ahol a csapatmunka és a stratégiai gondolkodás kulcsszerepet játszik. A sport, mint általános fogalom, egy életforma számomra. Segít megtartani a fizikai és mentális egyensúlyt, és lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan fejlődjek. Legyen szó futásról, úszásról vagy bármilyen más sportágról, mindig új célokat tűzök ki magam elé, hogy ne csak a foci, hanem általában a mozgás örömét is élvezhessem. Összességében a foci és a sport iránti vonzalmam folyamatosan formálja az életemet, inspirál, és motivál, hogy aktívan éljek.

Olyan, mint sok más magyar embernek. Egy sima, mezei fociszurkoló vagyok. Semmi különös. Nem fociztam soha, nem vagyok jártas ezekben a körökben, csak szeretem nézni a labdarúgás különböző eseményeit.

Miért éppen a DAC-ról készült film?

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy a labdarúgás hogyan fonódik össze a különböző országok társadalmi helyzetével és kihívásaival. Dunaszerdahelyen ez a jelenség különösen hangsúlyos, és már gyermekkorom óta érzékelem ezt a motívumot. Nem kell nagy ötlet ahhoz, hogy belássuk: egy film megalkotása erről a témáról igazán indokolt lenne. Az ember sokféle hírt hall messziről, apró foszlányok érkeznek, amelyek sejtetik, mi zajlik odakint. Mi pedig elhatároztuk, hogy alaposan utánajárunk, mit is jelent a DAC a helyiek számára, és milyen történelmi események formálták azt, hogy a felvidéki magyarok szívében ez a csapat mára igazi szimbólummá vált.

Milyen különbségek húzódnak meg a képzelet és a valóság határvonalán? Mennyire eltérhet az, amit ábrázolunk a fejünkben, a tényleges tapasztalatoktól?

Az ember ott számos új dolgot fedez fel. Nem állítanám, hogy teljesen más, csupán rengeteg új színnel és részlettel gazdagította azt, amit korábban tudtunk vagy intuícióink sugalltak.

A határon túli magyarság és a foci népszerű téma állami körökben. Ön szerint emiatt könnyebben bólintott rá a tervére a Nemzeti Filmintézet?

Úgy vélem, hogy a téma megválasztása kulcsfontosságú tényező az NFI támogatása szempontjából. A közönség nagy része számára vonzó ez a téma, azonban fontos megjegyezni, hogy már a harmadik vagy akár negyedik alkalommal próbálkozunk ezzel a projekttel az utolsó 5-6 év során.

Milyen okok miatt utasították el eddig a pályázataikat?

Nehéz megítélni a helyzetet, mert nem látok a dolgok mögé. Néha érkezik segítség, máskor viszont hiányzik.

Ön három éven át tanulmányozta a filmművészet rejtelmeit Almási Tamás osztályában, az adásrendező szakon. Almási Tamás neve a Puskás Hungary című lenyűgöző sportdokumentumfilmmel forrt össze, amely számomra az egyik legkiemelkedőbb alkotás a műfajban.

Nézted már a "Hópárduc talpra áll" című dokumentumfilmet? Lehet, hogy az még izgalmasabb! Egyébként ezt is mi készítettük.

Bár még nem volt alkalmam megnézni, de biztos vagyok benne, hogy pótolni fogom. Azt mondhatjuk, hogy ez az alkotás a legjobbak között van. Vajon ez a film inspiráló hatással volt Önre?

A Puskás Hungary valóban lenyűgöző alkotás. Almási Tamás filmjei közül szinte mindegyik elvarázsolt már, és kétségtelen, hogy az, amit látok, mély hatással van rám, nem csupán a sport, hanem számos más téma szempontjából is. A Puskás Hungary azonban különleges, hiszen egy egész életpályát tár elénk. Puskás élete szorosan összefonódik a történelemmel és a korabeli társadalmi környezettel, ami arra kényszerítette, hogy elhagyja szülőföldjét; a valódi sikereit pedig külföldön érte el.

A DAC történetében a politika szerepe nem elhanyagolható, hiszen a csapatra gyakorolt hatása hasonló Puskás pályafutásához. Mindkét esetben a politikai környezet formálta a sportolók és a csapatok sorsát, amely jelentős hatással volt a teljesítményükre és a közönség reakciójára.

Igen.

2022 decemberében a Filmszakmai Döntőbizottság négymillió forintos támogatást ítélt meg két tehetséges kollégának, Lajos Tamásnak és Köbli Norbertnek, egy Puskás munkacímű forgatókönyv-fejlesztésre. 2023 elején a Forbesnak adott interjújukban Lajos és Köbli elmondták, hogy "aktívan dolgoznak egy Puskás Ferenc életrajzi filmen", amelyhez új forgatókönyv-változatot készítettek. Érdekli, hogy Ön részt vett-e valamilyen formában ebben a projektben?

Nem vagyok felhatalmazva, hogy erről beszéljek. Puskásról készült egy fantasztikus dokumentumfilm, amit említett, de az biztos, hogy a magyar filmkészítés adós azzal, hogy elkészüljön akár egy jó mozifilm, akár egy sorozat, vagy mindkettő, aminek én nagyon drukkolok, hogy minél jobb minőségben és minél hamarabb megvalósuljon.

A beszélgetésünket megelőzően interjút adott a DAC YouTube-csatornájának, ahol megosztotta, hogy fradista, és felvetette egy film ötletét a klub történetével kapcsolatban. Különösen érdekes lenne megvizsgálni, hogy a politika miként manipulálta az egyesületet az évtizedek során. Megjegyezte, hogy '56 után a hatalom különösen tartott a Fradi-szurkolóktól, és úgy véli, hogy a történelem ciklikusan ismétlődik. Mit is takarhatott ezzel a megjegyzésével?

A hatalom azért érezte a fenyegetést tőlük, mert ők képviselték a legnagyobb közösséget, akik rendszeresen összegyűltek, hétente vagy akár kéthetente, annak ellenére, hogy a '60-as években gyakorlatilag gyülekezési tilalom volt érvényben. Ezeken az alkalmakon olyan kijelentéseket fogalmaztak meg, amelyek nem éppen a hatalom dicséretére szolgáltak. Hasonló jelenségeket tapasztaltunk Dunaszerdahelyen is. Nem szeretnék a jelenkorra vonatkoztatni, mivel bízom benne, hogy ez már a múlté, de volt egy időszak Szlovákiában, amikor a hatalom valóban aggasztónak találta, hogy a magyar nemzetiségű szurkolók nagyszámban megjelentek a mérkőzéseken, és szabadon kifejezték gondolataikat, akár hangos skandálások formájában is.

Az interjú során elhangzott egy érdekes megállapítás is, miszerint a labdarúgás és a politika szoros kapcsolatban állnak egymással. Sokan a futballpályán keresztül élik meg politikai érzelmeiket. Ön is ebben a szellemben vált fradistává?

Gyerekkoromban a Fradi szurkolása igazi "rosszcsont" élménynek számított, ez volt a lázadásunk módja.

Fradi-szurkolóként mi a véleménye Kubatov Gábor és a szurkolók szópárbajáról?

Nem hiszem, hogy ezt komolyan kellene venni. A futball világában természetes, hogy a klub vezetősége és a szurkolók folyamatosan kommunikálnak egymással. A szurkolók nem feltétlenül szakértők, ők csupán azt szeretnék, hogy a csapat mindig a legjobbját nyújtsa, győztes meccseket játsszon, és megfelelő szórakozást nyújtson a közönségnek. Ezzel szemben van egy csapat, amely a háttérben dolgozik, és nem csupán vágyakat dédelget; az egyesület vezetése a feladatát komolyan veszi. Ők is természetesen a győzelemre törekednek, és szeretnék, ha a szurkolók elégedettek lennének, de ez sajnos nem mindig valósulhat meg. A sportág ilyen, tele kihívásokkal és meglepetésekkel.

Térjünk át a filmje egyik mondatára. Vajda Barnabás történész arról beszél egy ponton, hogy "a kommunista rendszerek egész Kelet-Közép-Európában látták a sportnak a propagandaértékét, így került sor arra, hogy elindították az első stadionprojektet: 1949 és 1954 között zajlott az 50 stadiont építünk program". Ez első hallásra igencsak hasonlít a jelenlegi magyar kormány politikájára. Mit gondol erről?

Az biztos, hogy a kommunista rendszer önmagát a sport és a kultúra területén elért sikerekkel próbálta meg legitimálni. Ez Magyarországon is nagyon sok dologban tetten érhető. Az más kérdés, hogy a magyar sport Trianon után kezdett el fejlődni, ezért a II. világháború után egy speciális helyzet fogadta az új hatalmat sportinfrastruktúra terén. Lépéselőnyben voltak, és ezt valóban fel tudták használni. Ennek a csúcsa a helsinki olimpia volt, ahol, azt hiszem, minden negyedik vagy ötödik aranyérmet magyar nyert. A rendszerváltozás után a teljes magyar sportinfrastruktúrát elhanyagolták - ez történt egyébként Szlovákiában is -, és húsz évvel később nem voltak sporteseményekre alkalmas stadionok, ezeket pedig egyszerre kezdték el fejleszteni. Nekem azzal nincsen bajom, ha fejlesztenek, építenek, teljes mértékben egyetértek vele. Olyannyira, hogy Szlovákiában a magyar sikerek után kezdtek bele az infrastrukturális fejlesztésekbe. Nem minden beruházás sikerült jól, de azért az látszik, hogy a stadionok jelentős része megtérült a piacról, a jegyvásárlásokból.

És egyetértesz azzal, hogy a magyar kormány hatalmas közpénzforrásokat invesztál a szomszédos országok labdarúgó-csapataiba?

Ez a téma valóban izgalmas, és a DAC Film rámutat arra, hogy mennyire fontos a határon túli, magyar identitású sportegyesületek támogatása. Dunaszerdahely példája jól szemlélteti, hogy egy közösség ereje milyen messzire nyúlhat. Bár sokan úgy vélik, hogy a néptánccsoportok vagy más kulturális együttesek tartják össze a magyarságot, a valóságban ez a sportklub játszik kulcsszerepet a közösség identitásának megőrzésében. A fiatalok körében megfigyelhető, hogy a DAC utánpótláscsapataiba érkező gyerekek közül 20-30% nem beszél magyarul. Azonban a közös cél és a csapat iránti elköteleződés révén sokan gyorsan elsajátítják a nyelvet, miközben a magyar gyerekek is fejlődnek a szlovák nyelvtudásukban. A Csallóközben az elmúlt évtizedben az utánpótlásképzés fejlődése, valamint a különböző nemzetek közötti szimbiózis segítette elő a közeledést, ami különösen fontos egy olyan világban, ahol mesterséges konfliktusok születhetnek. A DAC-stadion nem csupán egy sporthellyé vált, hanem sok fiatal számára a magyar nyelv és kultúra megtanulásának színhelyévé is. Ma már Szlovákiában a DAC mérkőzései jelentik a legnagyobb vonzerőt a magyar közönség számára, ami jól mutatja, hogy a sport nem csupán szórakozás, hanem egy erős közösségi élményt is ad, amely összeköti a nemzet tagjait.

Azért azt látjuk, hogy ennek politikai következményei is vannak.

Úgy vélem, hogy az egyesület jelenléte valódi összetartó erőt képvisel a közösség tagjai számára. Emellett az is hozzájárul a közösségi élményekhez, hogy a résztvevők rendszeresen, 1-2 hetente részt vehetnek a mérkőzéseken.