Nyolc évtized múltán is továbbra is viseljük a nukleáris kísérletek következményeit, melyek nemcsak a múltban, hanem a jelenben és jövőben is hatással vannak ránk.

A nukleáris fegyverekkel rendelkező országok többsége a világ különböző pontjain végezte el kísérleteit, nem pedig saját határaikon belül. Hirosima és Nagaszaki tragikus eseményei után azonban ők is szembesültek a sugárzás szörnyű következményeivel, és láthatták, hányan szenvedtek el súlyos egészségkárosodást. Az érintett emberek pedig joggal követelik a kárpótlást, melyet sajnos nem minden ország hajlandó teljesíteni.

Mary Dickson gyermekként a Salt Lake City utcáin töltötte a 1950-60-as éveket, egy olyan időszakban, amikor a fiatal amerikaiak számára az iskolában a fedezékbe húzódás alapjait tanították, hogy felkészüljenek egy esetleges atomcsapásra. "Csak arra emlékszem, hogy mindig azt gondoltam: ez nem fog megmenteni minket egy bomba elől" - mesélte a CNN-nek.

Akkoriban Dickson még nem tudta, hogy a szomszédos Nevada államban nukleáris fegyvereket robbantottak, miközben az Egyesült Államok tesztelte új arzenálját. Pedig pontosan abban a szélirányban lakott, amely felé a légköri tesztek radioaktív csapadéka hullott. A nő emiatt pajzsmirigyrákban szenvedett, nővére negyven évesen lupuszban halt meg. Húga pedig nemrég tudta meg, hogy bélrákja más tesztrészeire is átterjedt, de unokahúgai is egészségügyi problémákkal küzdenek.

A nő tapasztalatai szerint egy alkalommal nyomon követte, hányan szenvedtek rákos megbetegedésektől vagy autoimmun betegségektől abban a közvetlen környezetben, ahol élt, és megdöbbentő módon összesen 54 érintettet azonosított. Bár a pontos okok nem teljesen világosak, az orvosi közösség egyetért abban, hogy a sugárzásnak való kitettség jelentősen fokozza a rák kialakulásának esélyét – a dózis emelkedésével pedig a kockázat is nő. Ennek következtében a Nevada körüli államok lakói között drámaian magasabb a daganatos megbetegedések aránya.

El sem tudom fejezni, hány barátom távozott már, akikkel a rák harca során osztoztam a reményben és a félelemben. A lelki sebek nem gyógyulnak be könnyen. Az élet hátralévő részét azzal töltjük, hogy aggódunk minden újabb fájdalom, minden apró elváltozás miatt, attól tartva, hogy talán a betegség visszatér. Számunkra a hidegháború soha nem zárult le; a következményei a mindennapjaink részévé váltak.

- fejtegette Mary Dickson.

A nukleáris korszak hajnalán, nyolcvan évvel ezelőtt, történt az a tragikus esemény, amikor az Egyesült Államok két atombombát zúdított Hirosimára és Nagaszakira a második világháború végén. E bombák következtében több mint 100 ezer ember vesztette életét azonnal, ami nem csupán a háború végét jelentette, hanem elindította a hidegháború fegyverkezési versenyét is. E verseny keretein belül az Egyesült Államok és a Szovjetunió mellett Nagy-Britannia, Franciaország és Kína is versenyt futott az egyre pusztítóbb nukleáris fegyverek kifejlesztéséért, újabb dimenziókat nyitva meg a globális politikai feszültségekben.

1945 és 1996 között több mint 2000 tesztet hajtottak végre, és minden ország saját nukleáris elrettentő erejét építette. Ugyanakkor a kísérleti robbantások alatt több százezer ember halt meg a sugárzáshoz köthető betegségek miatt, mely nemcsak a lakosságot, hanem a környezetet is károsította.

A hidegháború időszakában az atomkísérletek gyakran elhagyatott, távoli helyszíneken zajlottak, sok esetben az érintett országok gyarmati területein. Alex Wellerstein, a New Jersey-i Stevens Institute of Technology oktatója kifejtette, hogy ezek a tesztelések a nemzetbiztonság érdekében voltak elengedhetetlenek. Az Egyesült Államok nukleáris próbáit leginkább Nevadában és a Marshall-szigeteken hajtották végre, míg a Szovjetunió Kazahsztánban és a Novaja Zemlja sarkvidéki szigetein folytatta kísérleteit. Az Egyesült Királyság Ausztráliában és a Kiritimati nevű csendes-óceáni atollon végzett atomteszteket, míg Franciaország Algériában és Francia-Polinéziában végezte el nukleáris próbáit, Kína pedig a Lop-sivatagban, Hszincsiang nyugati részén folytatta nukleáris programját.

A Szovjetunió 1949 és 1989 között összesen 468 nukleáris robbantást végzett a kazahsztáni Szemipalatyinszki kísérleti telepen. A közeli települések lakói nem voltak tudatában a történteknek, ám a radioaktív szennyezés következményeit még ma is érzik. Ajgerim Szejtenova, nukleáris szakértő, elmondta, hogy gyermekkorában több közeli rokona is életét vesztette, de nem értette, miért hunytak el ezek az emberek a negyvenes és ötvenes éveikben. Hozzátette, hogy a teszthelyszín a társadalom számára tabu témává vált, ezért számára különleges gyógyulási folyamatot jelentett, hogy dokumentumfilmet készíthetett Kazahsztán nukleáris örökségének nőkre gyakorolt hatásáról.

Hangsúlyozta, hogy a film nemcsak Kazahsztánban egyedülálló, minden olyan helyszínen, ahol kísérletek zajlottak, együttéreztek velük, legyen az Hirosima, Francia-Polinézia, a Marshall-szigetek vagy Ausztrália. Pedig a nukleáris fegyverek emberre gyakorolt hatásában sokkal nagyobb tapasztalatuk van, mint a nyugati tudósoknak - vélekedett Szejtenova.

A nukleáris tesztelés teljes körű hatásainak megértése rendkívül összetett és vitatott kérdés, mivel az egészségügyi problémák sokszor nem köthetők egyetlen forráshoz. Ezenkívül a közösségekre gyakorolt társadalmi hatások felmérése is rendkívül nehéz feladat, hiszen a következmények széles spektrumot ölelnek fel, és sok esetben nehezen számszerűsíthetők.

Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) 1997-ben elvégzett kutatása szerint a Nevada államban 1951 és 1962 között lebonyolított nukleáris fegyverkísérletek 11 300 és 212 ezer közötti pajzsmirigy-rákos megbetegedést idézhettek elő. Később azonban egy részletesebb elemzés alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a valós szám inkább a megadott tartomány alsó határához közelít.

A Marshall-szigeteken végzett másik NCI-kutatás arra mutatott rá, hogy az 1948 és 1970 között ott élő lakosság rákos megbetegedéseinek csupán 0,4 és 3,4 százaléka volt összefüggésben a sugárzásnak való kitettséggel. Kivételt képezett azonban az a 82 személy, akik Rongelap és Ailinginae atollon éltek, náluk ez az arány 28 és 69 százalék között mozgott. Őket ugyanis súlyosan érintette a radioaktív csapadék, amely a 1954-es Castle Bravo néven ismert nukleáris teszt után hullott rájuk.

Az egészségügyi következmények mellett ezek a nukleáris tesztek komoly hatással voltak a környezetre is. 1946 és 1958 között az Egyesült Államok összesen 67 nukleáris kísérletet végzett a Marshall-szigeteken, amelyek ereje összesítve 7232 Hirosima bombájának felel meg. Ezek a kísérletek súlyosan érintették az ott élő közösségeket, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, és sokan közülük azóta sem tértek vissza.

A nukleáris robbantások miatt öt sziget részben vagy teljesen megsemmisült, és a Marshall-szigetek egyes részei még mindig nukleárisan szennyezettek 70 év elteltével is - mondta Ivana Nikolic Hughes, aki a Columbia Egyetem kutatójaként az ottani sugárzási szintet vizsgálja. Egyes radioaktív izotópok a táplálékforrásokban is megjelentek, mint például a cézium-137 izotópé, amely hasonló a káliumhoz. "Mivel a növények folyamatosan tápanyagokat vesznek fel a talajból, bioakkumuláció történik."

Az Egyesült Államok ugyan megtette az első lépéseket a Marshall-szigetek néhány területének rehabilitációja érdekében, és azokban a zónákban, ahol a tisztítás megtörtént, Hughes szerint a kutatók már nem észleltek szennyeződést. Mindazonáltal a nukleáris teszteléshez szükséges infrastruktúra kiépítése és a későbbi takarítás során a buldózerek jelentős mértékben eltávolították a helyi növényzetet, ami drámaian átalakította a környék ökoszisztémáját. A keletkezett hulladék nagy része egy Enewetak atollon található kráterbe került, amelyet betonkupolával zártak le. Azonban a kráter biztonságával kapcsolatban komoly aggodalmak merültek fel, amelyeket a Marshall-szigetek Nemzeti Nukleáris Bizottsága és az ENSZ is kifejezett.

Bár a nukleáris tesztelések következtében sokan részesültek kárpótlásban, a kifizetések mértéke országonként jelentős eltéréseket mutat. Például a Marshall-szigetek is kapott kompenzációt az Egyesült Államoktól, de a helyi lakosok szerint ez az összeg messze elmarad a valós károk mértékétől. Ezzel szemben Kazahsztánban a hatóságok 1,2 millió embernek nyújtottak pénzügyi és egészségügyi támogatást, hogy enyhítsék a nukleáris tesztelés következményeit.

Az Egyesült Államokban több mint 27 ezer ember részesült 1,3 milliárd dolláros kártérítésben a Sugárzási Kitettségi Kárpótlási Törvény (RECA) keretein belül, amelyet 1990-ben indítottak el, és legutóbb a múlt hónapban bővítettek. Ezzel szemben Franciaország és az Egyesült Királyság hosszú ideje visszafogottan kezelik a kifizetéseket. Franciaország csupán 2010-ben ismerte el, hogy a kísérletei során sugárzásnak kitett algériaiak és francia-polinéziaiak között valódi összefüggés áll fenn, és további egy évtized telt el, mire elindult a kompenzációs folyamat. Így 80 év elteltével a nukleáris kísérletek következményeivel küzdő emberek ügye még mindig nem zárult le, akik nemcsak egészségi problémákkal, hanem a jogi nehézségekkel is meg kell birkózniuk.