Áprilka újra felfedezte Hrabal világát.
Sem a Cseh Televízió art csatornája, sem a budapesti Európa Könyvkiadó nem tudott róla, hogy szinte napra pontosan egy időben idézik meg Bohumil Hrabal, a cseh széppróza világszerte ismert alakját.
Jakub Motejzík dokumentumfilmje, a "Gyengéd Hrabal" különleges betekintést nyújt a múltba, azokkal az autentikus hangfelvételekkel, amelyeket 1981 és 1984 között rögzítettek a Libice nad Cidlinou nevű közép-csehországi evangélikus egyházközségben. Ezek a felvételek, negyven év után, most látnak napvilágot, és a film alapját képezik. A teológia és vallástudomány professzorának beszélgetései Bohumil Hraballal, aki többször is ellátogatott "hívei" közé, mélyen megérintik a nézőt, ahogy az élet és az irodalom sűrű világában kalauzolja őket. A beszélgetések hangfelvételét Jiří Hofman készítette, és az idén tavasszal átadta a film rendezőjének, ami lehetővé tette ennek az ötvenperces dokumentumnak a megszületését.
A V. Detre Zsuzsa kiváló fordításában megjelent Bohumil Hrabal „Én és a macskáim” című kötet egyedülálló bepillantást nyújt az író életének és pályájának két meghatározó időszakába. Az első rész, a „Kisautó”, 1983 őszén született, közvetlenül Hrabal súlyos autóbalesete után, amikor is a gyógyulás fázisában mélyen reflektált a körülötte zajló eseményekre. A kötet további hat elbeszélése a rendszerváltástól egészen a kilencvenes évek közepéig terjed, bemutatva a lélekben egyre inkább visszahúzódó Hrabal utolsó írói korszakának árnyalt világát. A cím nem véletlenül tükrözi ezt a kettősséget; a macskák, melyek Hrabal életének elválaszthatatlan részei, összekötik e két jelentős alkotói szakaszt, és különös fényt vetnek az író belső világára.
"Mindig arra várok, hogy megtudjak valami újat, mert még felnőtt fejjel is az az érzésem, hogy mások magasabbak, jobbak és okosabbak, mint én. Ezért hallgattam az öregembereket. Lenyűgöztek a történeteikkel. Szórakoztattak. És ahogy hallgattam őket, fejben jegyzeteltem, felírtam mindazt, amit mondtak, és szívesen adom tovább a történeteiket. Azzal, hogy róluk mesélek, magamról is beszélek" - halljuk Hrabalt az egyik magnókazettáról. Élete utolsó évtizedének közvetlen szemtanúja és krónikása, Tomáš Mazal, aki több könyvet írt az íróról, egy polnái patak partján meséli el, hogy a négyéves Bohoušek egykor itt sodródott halálos veszélybe. Ugyanis majdnem belefulladt a patakba. Sok évvel később, már felnőttként ő maga úgy emlékezett erre, hogy a szülei a polnái sörfőzde könyvelői voltak, amikor ő elbolyongott, s miután kipumpálták belőle a felesleges vizet, és ájulásából feleszmélt a sörgyári ágyon, szentképekkel volt tele a dunyhája, mert minden gyerek, aki azt hitte, hogy vízbe fulladt, és búcsúzni jött tőle, színes képeket hozott a koporsójára. A halál motívuma később vörös fonalként fut át az írásain, hiszen: "Ahol élet van, ott a halálnak is megvan a maga helye."
Kostomlaty nad Labem vasútállomása azért került a filmvászonra, mert itt dolgozott fiatal korában Hrabal, mint forgalmista. Ezen a helyszínen élte át mindazt, amit Miloš Hrma, a "Szigorúan ellenőrzött vonatok" című mű hőse. Itt zajlik az a híres jelenet is, amikor Hubička forgalmista úr sorra nyomja a bélyegzőket a távírókisasszony meztelen hátára. Az állomás munkatársai azonban tartottak Hrabaltól, mivel az ifjú sosem követte a szabályokat. Naiv és játékos lélek volt, akit a váratlan kalandok vonzottak, és ezzel bármikor bajba sodorhatta a körülötte lévőket.
Elénk tárul egy igazán szórakoztató történet, amely talán a legbájosabb pillanatokkal gazdagítja Petr Koliha Gyengéd barbár című filmjét. Jiří Menzel, Bolek Polívka és Arnošt Goldflam egymás arcát elborítja a frissen csapolt sör habja. "Ez nem csupán egy kocsma, hanem egy betlehemi kápolna" - mondja az egyikük, miközben a peremkerületi kocsma falai között körbenéz. "Beszélgetés közben itt az válik igazán emberré, aki valaha volt, vagy aki csak lenni vágyik" - teszi hozzá a másik, mély gondolatokkal a szemében.
Ivan Krobot, a neves színházi rendező, 1985 tavaszán úttörő szerepet játszott a Hrabal-regény, az Őfelsége pincére voltam színpadra állításában. Akkoriban azonban a mű Emlékezés címmel futott, mivel a prágai könyvkiadók közül egyik sem vállalkozott a kötet kiadására, ráadásul a színpadi adaptáció engedélyezése is kérdéses volt. Csak 1989-ben, a neves Činoherní klub produkciójában mutatkozott be a közönség előtt az eredeti címével, ezzel megnyitva az utat a klasszikusnak számító mű előtt.
Anyám állandóan attól félt, hogy az életben nem érek el semmit - éppen Hrabalt hallgatjuk. - Bohoušek, mi fog veled történni? - kérdezgette. Ma sem tudom, mi vár rám. De az is rejtély számomra, hogy ki vagyok valójában. Talán sosem fogok erre a kérdésre választ találni.
Brünnben a nyolcvanas évek közepén a Husa na provázku is bemutatta egyik darabját. A város szélén, Židenicében, a nagyszülők házában jött világra, ám a premier napján nem volt hajlandó ellátogatni erre a helyre. Attól tartott, ha odamegy, bezárul a kör, és meg is halhat.
A filmben lengyel, francia és japán fordítók is megszólalnak, és megosztják gondolataikat Hrabal Esterházy Péterről. Kenichi Abe, aki az első japán fordítója a cseh írónak, elmondja, hogy a Szigorúan ellenőrzött vonatok filmadaptációja teljesen lenyűgözte őt, de a regény még mélyebb hatást gyakorolt rá. "Jiří Menzel műve számomra egyfajta nosztalgiát idéz, míg a könyv sokkal árnyaltabb és gazdagabb élményt nyújt" – meséli Abe.
A most bemutatott Gyengéd Hrabal legnagyobb "fogása" a már idős kentaur amerikai múzsája, April Gifford, aki 1986-ban látogatott el először Prágába. Nyári nyelviskolába jött, hogy cseh szakos San Franciscó-i egyetemistaként csiszolja nyelvtudását, és a The International Herald Tribune olvasóit tudósítsa a Hrabal művei nyomán született színházi előadásokról. Beszámolója végül mégsem látott napvilágot, Bohumil Hrabal életének utolsó szakaszát viszont úgy ragyogta be, mint a nyári napfény egy sötét, nyirkos, málló falú szobát.
A film jelenetei idén nyáron készültek. Ápril egy rövid, pár napos emlékutazás keretében érkezett Prágába.
