Rashford 30 percet játszott - Barcelona győzelem az előszezon első mérkőzésén.


Hansi Flick együttese végig uralta a japán Kobe elleni felkészülési mérkőzést, a győzelmet azonban "csak" a végjátékban sikerült megszerezni.

A rövid előzetes huzavonát követően vasárnap délben végül útjára indulhatott a labda a Barcelona első előszezon-mérkőzésén.

A gránátvörös-kék csapat méltóképpen indította a 2025/26-os futballidényt, hiszen Eric García a 33. percben higgadtan értékesítette a lehetőséget, ezzel megszerezve a vezetést.

A spanyol univerzális bekk egy - kezezés utáni - kavarodást követően kotort közvetlen közelről a házigazda kapujába.

Erre Kobának is akadt egy válasza: Mijasiro Tajszej a szünet előtt három perccel kiegyenlítette az állást.

A félidőben mindkét csapat játékoscserét hajtott végre, a Barcelona színeiben pedig Marcus Rashford és Roony Bardghji is debütált a mérkőzés során.

Utóbbi "belépője" egy lépéssel ügyesebbre sikerült, hiszen a svéd szélső a 77. percben megszerezte első találatát: Lewandowski precíz passzát gondolkodás nélkül zúdította a hosszú alsó sarokba.

A mérkőzés a 87. percben dőlt el: a Rashfordot váltó Pedro 'Dro' Fernández szépségdíjas kapáslövése védhetetlenül vágódott a Kobe ketrecébe.

Hansi Flick csapata tehát győzelemmel kezdte a felkészülést.

A Barcelona csapata négy nap múlva Szöulban fog pályára lépni. Július 31-én a Világbajnoki Stadionban az FC Szöul ellen teszik próbára tudásukat.

Related posts