Az uniós klímacélok 2040-re való hiánya komoly következményekkel járhat, és nem szabad alábecsülnünk a kockázatokat. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében sürgős lépésekre van szükség, különben jelentős hátrányokat szenvedhetünk el. A G7 gazdasági

A szöveg átfogalmazása: (A szerző a Green Policy Center zöld szakmai műhely egyik alapítója és tapasztalt klímapolitikai tanácsadó. Az Ekonomi a G7 véleményrovatának részeként jelenik meg.)

Az Európai Bizottság megerősítette, hogy tovább csúszik az EU új, 2040-re vonatkozó klímacéljainak elfogadása. Az Európai Unió 2040-es kibocsátáscsökkentési célja egy jogilag kötelező érvényű módosítás lenne a 2021-ben elfogadott, európai klímatörvénynek nevezett uniós rendelet szövegében. A "törvény" jelenleg rögzíti az EU 55 százalékos nettó kibocsátáscsökkentési célját 2030-ra, valamint a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátási célját. A 2040-es klímacél tehát a 2030 és a 2050 közti közbenső cél lenne, amely mind az uniós, mind a nemzeti és gazdasági tervezéshez kiemelkedően fontos.

Az Európai Bizottság ambiciózus javaslata, miszerint 2040-re 90 százalékkal csökkenteni kellene a kibocsátásokat, már tavaly óta napirenden van. Ehhez azonban jogszabály-módosításra lenne szükség, amit még nem sikerült megvalósítani, hiszen politikai döntésekre várunk. Szakmai műhelyünk is ezt a célt tartotta a magyar elnökség egyik fő prioritásának, de eddig csak néhány eszmecsere zajlott, ami nem hozott érdemi előrelépést. Most a lengyel elnökségnek kellene kézbe vennie a politikai diskurzusokat, de felmerül a kérdés: mit jelent ez a késlekedés a jövőnkre nézve?

A 2023-as ENSZ klímakonferencia rávilágított arra, hogy nem haladunk a megfelelő irányba a párizsi megállapodás céljainak elérésében, ami a klímaváltozás kezelését illeti. A globális szén-dioxid-kibocsátások nemhogy csökkentek volna 2022 és 2023 között, hanem 1,3 százalékkal növekedtek is. Ennek következtében a konferencia sürgette a kormányokat, hogy legkésőbb 2025 februárjáig nyújtsák be az ambiciózusabb célokat tartalmazó cselekvési terveiket. Jelenleg az országok 95 százaléka nem teljesítette ezt a kötelezettséget. Ahhoz, hogy az őszi éves ENSZ klímakonferencián már értékelni lehessen az új vállalásokat, és meghatározhassuk a szükséges további lépéseket, az államoknak sürgősen eleget kell tenniük ennek az adósságnak.

Az EU 2040-es céljainak elutasítása miatt mi sem tudtuk időben benyújtani új vállalásainkat. A jelenleg zajló feszültségek a nemzetközi politikai színtéren – mint például az Egyesült Államok kilépése a párizsi megállapodásból – azt mutatják, hogy elengedhetetlen lenne, hogy több kulcsszereplő is hangsúlyozza a multilaterális együttműködés fontosságát. Az Európai Uniónak most van a legnagyobb lehetősége arra, hogy vezető szerepet vállaljon a globális klímavédelem terén. Ezt a szükségszerűséget Simon Stiell, az ENSZ Éghajlatváltozási keretegyezményének főtitkára is hangsúlyozta március 26-i berlini beszédében, amikor az uniós vezetők figyelmét a helyzet sürgető voltára irányította.

A diplomáciai következmények mellett a gyakorlati hatások sokkal jelentősebbek. A Bizottság korábbi tájékoztatása szerint a 2040-es uniós célkitűzésnek az üvegházhatású gázok nettó kibocsátásának 90%-os csökkentését kellene előirányoznia 1990-hez viszonyítva. Az új 2040-es klímacél különösen lényeges, mivel az Európai Uniónak és tagállamainak jelenleg csupán rövid távú, 2030-ig terjedő klímacéljai, illetve egy 2050-es hosszú távú klímasemlegességi célja van, miközben egy középtávú célkitűzés még hiányzik a tervek között.

A szöveg egyedi megfogalmazásához így lehetne átfogalmazni: „A megfelelő irányvonal kijelölése kulcsfontosságú az ipari és üzleti szereplők számára, mivel ez alapvetően befolyásolja stratégiáik és befektetéseik alakulását. A szakpolitikai és ipari döntések hosszú távon, akár több évtizedre is stabilizálhatják egy adott technológia alkalmazását, ezért elengedhetetlen, hogy a döntéshozók tisztában legyenek az uniós klímapolitika jövőbeli irányvonalával, és olyan kiszámítható gazdasági és jogi környezetben tudjanak tervezni, amely elősegíti a fejlődést. Ezzel szemben azonban folyamatosan érkeznek hírek arról, hogy az uniós jogszabályok módosulnak, sőt, akár lazulnak is, ami nemcsak a tervezhetőséget, hanem az ipari szereplők bizalmát is aláássa.”

A klímaváltozás nem várja meg a politikai döntéseket; ahogy a nemzetközi fórumokon is gyakran hangsúlyozzák: „a természettel nem lehet alkudozni”. A 2025-ös klímakockázati index adatai szerint az elmúlt három évtizedben a legnagyobb mértékben szenvedett országok között három EU-tagállam is szerepel: Görögország, Spanyolország és Olaszország. E három ország közül Olaszország például 1993 és 2022 között 60 milliárd dollárnyi gazdasági veszteséget könyvelhetett el, ami mellett 38 ezer haláleset is tragikus következményként jelentkezett.

Az éghajlatváltozás hazánkra gyakorolt kedvezőtlen hatásai az utóbbi évtizedben különösen érezhetővé váltak. 2012 és 2022 között a hőhullámok következtében 8288 többlethalálozás történt, ami figyelemre méltó szám. Ezen időszak alatt a nyári viharok miatt a hazai biztosítók összesen 72,4 milliárd forint kártérítést voltak kénytelenek kifizetni a lakosságnak, míg a hazai mezőgazdaság 2011 és 2021 között 55,5 milliárd forintnyi kárt szenvedett el. A jövőbeli kilátások sem mutatnak kedvező irányt; a Világgazdasági Fórum 2025-ös Globális kockázati jelentése szerint a szélsőséges időjárási események rövid és középtávon is a legnagyobb kockázatok közé tartoznak. A helyzet súlyossága attól függ, hogy a globális kibocsátások hogyan alakulnak, tehát rendkívül fontos, hogy az országok mennyi időt és milyen mértékben hajlandóak várakozni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével.

Bár a hírek szerint több uniós tagállam vezetője, köztük Olaszország energiaminisztere, még nem állt ki az új 2040-es klímacélok mellett, véleményünk szerint elengedhetetlen, hogy minél hamarabb rátérjünk a 2040-es célok kidolgozására és elfogadására. Amennyiben sikerül nyélbe ütnünk az új célok ratifikálását, a 2030-as évek során már a nehezen csökkenthető kibocsátásokkal, mint például az ipari emissziókkal és a mezőgazdaság egyes aspektusaival is aktívan foglalkoznunk kellene. Ezzel nemcsak hogy csökkenthetjük a jövőbeli terheket, hanem egy kiszámítható jogi keretet is biztosítunk a zöld átállás elengedhetetlen gazdasági lépéseihez. A korai kibocsátáscsökkentési intézkedések pedig hosszú távon biztosan megtérülnek.

A magyar kormány által megrendelt elemzések, mint például a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv, valamint a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia, arra a megállapításra jutottak, hogy egy ambiciózus klímapolitika valójában kedvező hatással van hazánk gazdaságára. A kormányzati forgatókönyvek szerint, ha időben lépünk, 2050-re a bruttó hazai termék (GDP) 21 százalékkal emelkedhet a "tétlenül várakozó" forgatókönyvhöz képest, ami körülbelül 180 ezer új munkahely létrejöttét is jelenti. Ezért elmondható, hogy a klímaváltozással kapcsolatos intézkedésekbe való befektetés és a gyors döntéshozatal nem csupán szükségszerű, hanem gazdaságilag is kifizetődő lépés.