Milyen izgalmas lehetőségeket rejt magában a fesztiválozás családdal, gyerekkel vagy akár egy hűséges kutyával! De vajon mennyire érdemes belevágni ebbe az élménybe? Fontos mérlegelni a különböző aspektusokat: a rendezvények családbarát jellegét, a gyerme
Egy különleges pillanatot örökített meg a kamera: egy nő táncol gyermekével az Ozora Fesztivál varázslatos atmoszférájában. A fotó készítője, Melegh Noémi Napsugár, a Telex munkatársa, aki felfedezte ezt az érzelmekkel teli, örömteli jelenetet.
Annak ellenére, hogy a legtöbb fesztivál családbarát és így is hirdeti magát, nagyon eltérő, mit gondolunk és hogyan viszonyulunk a közöttünk bulizó gyerekekhez és kutyákhoz. Ebben az írásban semmiképpen nem szeretnék állást foglalni, megmondani, ki hogyan cselekedjen, csupán szempontokat szeretnék felvetni és körbejárni a kérdéskört azért, hogy mindenki biztonságosan és felelősségteljesen tudjon a nyáron családdal, gyerekkel, kutyával vagy éppen nélkülük bulizni, barátkozni, kikapcsolódni. Mindebben segítségemre lesz egy hangmérnök, valamint egy kutyatréner, hogy a kutyák szempontja éppúgy érvényesülni tudjon, ahogyan a gyerekeké, hiszen mindketten ki vannak szolgáltatva annak a felnőttnek, akire rá vannak bízva, aki felelősséggel tartozik értük.
Amikor egy gyerekes szülőt látunk fesztiválon, vagy az jut eszünkbe, hogy ez mennyire menő, bátor dolog, milyen jó, hogy figyel önmagára is a szülő és megy a vágyai után, miközben a gyereket is olyan élményekhez juttatja, amivel egy játszótéren vagy az óvodában nem találkozik. De az is lehet, hogy a felelőtlenség jut eszünkbe, elkezdjük sajnálni a gyereket a hangos zenében, a porban és a konténervécék rengetegében, nem beszélve a hangosan bulizó emberekről. És egy kicsit a szülőt is sajnálhatjuk - főképp ha mi magunk is szülők vagyunk -, mert nem tud kizárólag önmagára, a saját szórakozására figyelni.
Azt tesszük, amit teszünk, mert emberek vagyunk. A szociálpszichológia tanulmányai szerint a gondolkodásunkban a sztereotípiák – amelyek csoportokkal kapcsolatos előre kialakított mentális képek – és az előítéletek – amelyek érzelmi szinten megnyilvánuló, pozitív vagy negatív hozzáállások – kiemelkedő szerepet játszanak. Ezzel önmagában nincs probléma, amíg tudatában vagyunk ezeknek a mechanizmusoknak, és képesek vagyunk irányítani őket. Fontos, hogy ezek a gondolatok és érzések ne vezessenek diszkriminatív viselkedéshez, amely más emberek csoportjaival szembeni negatív cselekedetekben vagy megnyilvánulásokban nyilvánulhat meg.
A sztereotípia esetenként megkönnyíti az életünket és segít a gyorsabb információfeldolgozásban, de van, amikor kifejezetten hátráltat bennünket és akadályoz a megfelelő kapcsolódásban. Miközben olyan automatikusan kapcsolnak be a sztereotípiáink, hogy kettőt pislogni sincs időnk, máris megjelent a kép a fesztiválon bulikázó felelőtlen anyáról a fejünkben, akinek a gyereke este zokog a sátorban.
A gyereknevelés és a kutyázás olyan területek, amelyekről szinte mindannyian szeretünk véleményt formálni, függetlenül attól, hogy van-e saját tapasztalatunk vagy sem. Gyakran osztunk meg élményeket és tanácsokat, még ha azok nem is mindig kértek. Ez a szándék, hogy segítsünk a másiknak, sokszor a saját frusztrációnk enyhítésére is szolgál, de érdemes észben tartani, hogy ami számunkra működik, az nem feltétlenül lesz hasznos a másik számára. A hosszú távú megoldásokhoz elengedhetetlen, hogy az érintett saját magától találja meg a válaszokat. Egy valódi szakmai segítség, mint amilyen egy gyerekpszichológus vagy kutyatréner, mindig a szülőből vagy gazdából indul ki. Ők nemcsak kompetensnek tekintik az ügyfeleiket, hanem figyelembe is veszik egyéni igényeiket. Az oktatás során sosem javasolnak olyan megoldásokat, amelyek idegenek lehetnek a másik számára, hiszen ez csak növelné a bizonytalanságukat és szorongásukat. A valódi támogatás tehát a személyre szabott, empatikus megközelítésben rejlik, ahol mindenki saját ritmusában fejlődhet.
Azonban ha tisztában vagyunk a saját működésünkkel és kellő önismeretünk van, akkor nemcsak hogy képesek vagyunk ezen változtatni, de a gondolkodásunk is komplexebb lehet. Ha továbbra is aggaszt az, amit látunk például egy fesztiválon magunk körül, érdemes kérdezni, kifejezni az aggodalmunkat, ahelyett hogy a konkrét helyzet ismerete nélkül megjegyzéseket tennénk vagy szóban nekitámadnánk valakinek.
Vajon a fesztiválozás felnőtt műfaj vagy gyerekes is? Szabad-e a családot, kutyát integrálni egy alapvetően zenei rendezvényre?
Amikor a témát boncolgatjuk, feltűnik egy érdekes szemléletbeli eltérés, amely a kisgyerekes családok és az állatot tartók világában is megfigyelhető: kinek az igénye élvez prioritást. Vannak szülők, akik a gyerekük érdekeit minden esetben a sajátjuk elé helyezik, függetlenül attól, hogy csecsemőről vagy már nyolcéves kisiskolásról van szó. Számukra a gyermek jóléte mindig elsődleges, míg a saját szükségleteik gyakran háttérbe szorulnak. Mások viszont éppen az ellenkező utat választják, és elsősorban saját magukra figyelnek, bízva abban, hogy a gyermek "majd csak megszokja" a család működését. Sokan azonban próbálnak egyensúlyt találni a gyerek szempontjai és a saját szülői igényeik között, és ennek megfelelően mérlegelik a helyzeteket. Ilyenkor előfordulhat, hogy a gyerek érdeke bizonyos körülmények között háttérbe szorul. Például egy fesztiválon, amikor a szülő úgy dönt, hogy részt vesz egy régóta várt koncerten, miközben a gyermeke álmos és nyűgös. Ilyenkor a szülő ahelyett, hogy a gyereket a sátorba vagy a lakókocsiba vinné, inkább babakocsiban altatja el, és csak a koncert végén hozza el őt a végső alvóhelyére.
Amikor egy gyereket a szülő elvisz egy fesztiválra, akkor felmerülhet bennünk az, hogy ez kizárólag a szülő szükséglete, hiszen a gyerek - életkor függvénye persze, de - magától nem is tudna a rendezvényről. Ezzel szemben a legtöbb szülő döntése mögött az áll, hogy a számtalan gyerekeknek - és felnőtteknek - szóló programból a gyerek is profitál. Azáltal, hogy találkozik a művészet különféle formáival, formálódik az ízlése, fejlődik az intellektusa és a kreativitása, nem beszélve az együttműködésről, elfogadásról. És ne felejtsük el azt az opciót sem, amikor a szülő kíséri a gyerekét el egy fesztiválra, mert a kamasz lánya/fia kedvenc zenekarai játszanak ott. Ez esetben a szülő fesztiválon való jelenléte éppen a gyereke szükségletéről és vágyairól szól.
Gál Roland kutyatréner nézőpontja szerint az emberi történelem folyamán számos állatfajt háziasítottunk, de a kutya az egyetlen, amely a latin elnevezésében (canis lupus familiaris) a „családi” jelzőt viseli. E különleges státuszát kiemelkedő alkalmazkodóképessége, együttműködési hajlandósága és az emberi kapcsolatok iránti vágyakozása révén nyerte el. A háziasítás korai szakaszaiban a kutyák konkrét funkcionális szerepet játszottak a közösségek életében, ám ez a szerep mára jelentősen átalakult. Az emberi életstílus, szokások és szükségletek folyamatos változásával a kutyatartás kultúrája is új irányokat vett, és ezzel együtt új kihívások és megoldások is megjelentek a kutyák és gazdáik mindennapjaiban.
A kutya számunkra nem csupán háziállat, hanem a család szerves része, akit sokszor emberi tulajdonságokkal ruházunk fel. Ez a humanizálás különféle módokon, eltérő mértékben valósulhat meg, és olyan szituációkat generálhat, amelyek távol állnak a kutya természetes viselkedésétől. Gondoljunk csak egy zenei fesztiválra, amely a kutyák, sőt, általában az állatok számára szokatlan és zűrzavaros környezetet jelent. Egy ilyen esemény tele lehet váratlan helyzetekkel és kihívásokkal. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fesztivál élménye automatikusan rossz kimenetelű lenne a kutya számára. Ahhoz, hogy a gazdi és a kutya egyaránt jól érezze magát, szükség van alapos felkészülésre. A gazdinak tudatos döntéseket kell hoznia, és figyelmet kell fordítania a kutya igényeire és reakcióira. Csak így érhető el, hogy a közös élmény pozitív vagy legalábbis semleges legyen, és mindketten élvezhessék az együtt töltött időt.
Fesztiválok forgatagában gyakran találkozunk a koncertszínpad előtt totyogó gyerekekkel, akik néha zajvédő fejhallgatóval, máskor anélkül élvezik a zenét. A gazdik mellett pihenő kutyák, akik nyugodtan heverésznek, vagy éppen ijedten bóklászó négylábúak is részei ennek a színes képletnek. Ilyen helyzetekben természetesen felmerülhetnek bennünk kérdések, és megfogalmazódhatnak kritikák vagy aggodalmak a biztonsággal és a megfelelő élménnyel kapcsolatban.
Pap Dávid Tamás hangmérnök, DJ, producer elmondja, hogy a 80 decibel (dBA), amiben a törvény szabályozza és előírja a hangosabb munkahelyeken a munkavédelmi fültok használatát, akkora hangnyomásszint, aminél egy nagyvárosi csúcsforgalom hangosabb. Ez akár hangozhat kis túlzásnak, de azért lehet érdekes, mert amikor közlekedünk, eszünkbe sem jut a halláskárosodás lehetősége, ellentétben egy munkahellyel, vagy egy koncerten kihelyezett hangfallal szemben állva, ugyanakkor segít tudatosítani a buli hevében, hogy figyeljünk oda magunkra. A kb. 120 decibelt nem véletlenül nevezzük fájdalomküszöbnek, afölött már nem csak elviselhetetlen a hangerő, de károsodik is a hallásunk. Pap a saját munkája kapcsán arról mesél, hogy egy koncerten jellemzően kb. 100-115 decibel között van a hangnyomás maximális értéke beszabályozva, de ez persze nagymértékben múlik azon is, hogy honnan mérjük - nagy teljesítményű hangfalak előtt közvetlenül (1 méter) akár 130-140 decibel is lehet, ami már rövid távon is halláskárosodást okozhat. Zárt térben más a hang, de ez a hangnyomást alapvetően nem befolyásolja, sokkal inkább a hangzást magát (a falfelületek hangvisszaverő tulajdonságainak függvényében sok visszaverődést is hallunk, nem csak az eredeti hangforrást).
Ami szerinte igazán probléma, az az, ha tartósan tesszük ki magunkat a nagyobb hangnyomásnak - mert nagyon nem mindegy, hogy azt a 100 vagy akár 115 decibelt 10 percig, egy óráig vagy éppen hat-nyolc órán keresztül hallgatjuk. Nem beszélve arról, hogy a fülben is izmok dolgoznak, amik ha nem is feltétlenül károsodnak, de ugyanúgy el tudnak fáradni a tartós igénybevételtől, mint minden más izom.
Pap Dávid Tamás hangsúlyozza, hogy...
A gyerekek és a kutyák hallása természetüknél fogva jóval érzékenyebb, mint a felnőtteké. Ezért ami számunkra még tolerálható zaj, számukra már zavaró vagy kellemetlen lehet.
Pszichológusként tisztában vagyunk azzal, hogy a halláskárosodás nem csupán egy fizikai problémát jelent. Az idegrendszer ilyen jellegű megterhelése számos más, gyakran figyelmen kívül hagyott következménnyel is járhat. Például a tartós fáradtság, az állandóan magas stressz-szint, valamint a megnövekedett vérnyomás mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a személy szorongással és hangulatingadozással küzdjön.
Pap egy izgalmas aspektusra hívja fel a figyelmet: ahogy a technológia folyamatosan fejlődik, a hangsugárzó rendszerek egyre inkább irányítottabbá válnak. Ennek köszönhetően a szakemberek képesek a nézőteret sokkal kiegyenlítettebben hangosítani. Ha egy tapasztalt hangtechnikus rendelkezik a megfelelő technikai háttérrel, és a hangosítást jól tervezi meg, akkor a nézőtéren szinte minden ponton hasonló élményt nyújthat a zene. Érdekes megjegyezni, hogy a nagy teljesítményű hangfalak sugárzási zónáján kívül, mindössze tíz méterre, már alig hallhatók a hangok. Ez a jelenség közel áll ahhoz, hogy széleskörűen alkalmazható legyen a gyakorlatban.
A hangmérnök egyéb hangtechnikai megoldásokról is beszél, amellyel a basszust csillapítani lehet (ha nem is minden irányba, mert akkor megszűnne a közönség irányába is), de erre most e cikk keretében nem térünk ki.
Emellett számos egyéb tényező is hatással van a hang terjedésére, mint például a kiterjedt vízfelületek és a szél. Ezek a tényezők sokszor ellentétesen hatnak: míg a vízfelület segítheti a hangok szétáramlását, a szél gyakran megnehezíti azt. Gondoljunk csak bele abba az élménybe, amikor a Balaton túlsó partjáról halljuk egy bulit, mintha csak a szomszédban zajlana. Különösen izgalmas, amikor a szél éppen arra fúj, és a zene még inkább közel kerül hozzánk.
Pap Dávid Tamás témánkat érintve két további lényeges aspektust emel ki. Először is, a gyerekek és a kutyák alacsonyabb magasságban helyezkednek el, így a földhöz közeli pozícióban több mélyebb hangot érzékelnek. Ez részben annak köszönhető, hogy a szubbasszus hangsugárzók általában a talajon találhatók, nem pedig a magasban, ahol a tömeg jelentősen elnyomja a magasabb frekvenciákat. Másodsorban a hangosságérzet és a fájdalomküszöb elérése szoros összefüggésben áll a frekvenciákkal. Azonos hangnyomásszint mellett a magasabb frekvenciájú hangokat általában hangosabbnak érzékeljük. Ezért a halláskárosodás kockázata a szubbasszusok esetében némileg fokozott, mivel a magasabb frekvenciákhoz képest a mélyebb hangokat kevésbé érezzük hangosnak, így azok könnyebben átléphetik a fájdalomküszöböt, amely akár tartós halláskárosodáshoz is vezethet.
Fontos, hogy a magasabb frekvenciájú (azaz rövidebb hullámhosszú) hangokat eleve könnyebb árnyékolni és csillapítani, mint a mélyeket, tehát a basszus kiszűrésére a zajvédő fejhallgató sem jó megoldás. A nagy hullámhosszú, mély frekvenciás hangokat ugyanis fizikai tulajdonságai miatt (különösen a nagyon mély, szubbasszus tartományban, kb. 60 Hz-től lefelé) egyszerűen nem lehet kis vékony anyagokkal megállítani, és például ezért is jut el messzebbre ez a hangtartomány. ("A távoli duff-duff effekt.") Érdekes pszichoakusztikai jelenség amúgy, hogy ebben az extrém mély spektrumban az irányérzékünk sem működik - míg a magas frekvenciák forrását pontosan be tudjuk lőni, a mélyeknél ez sokkal bizonytalanabb.
Másrészt ami a fesztiválozók részéről védekezésként megjelenhet, hogy a gyereket vagy az állatot egy zárt térbe viszi, hogy majd ott kevéssé van kitéve a hangerőnek. Pap Dávid Tamás azonban elmondja, hogy bár ez sokszor segíthet, egy szabadtéren szóló zene esetében egy faház vagy egy autó kocsiszekrénye adott esetben a benntartózkodóknak akár fájdalomig felerősítheti a basszust. Ezért ezek sem biztos, hogy megfelelő megoldások, mindenképpen ajánlott előtte tesztelni, kipróbálni.
A távolságban rejlik a megoldás kulcsa: véleménye szerint a legegyszerűbb módszer, ha egyszerűen eltávolodunk. A hang energiája ugyanis a távolsággal arányosan csökken, így minél messzebb kerülünk, annál halkabbá válik.
Egy fesztiválon különösen éles kérdésként merül fel, hogy mennyire vagyunk nyitottak elfogadni, hogy mások is képesek kompetens és felelős döntéseket hozni gyermekeik vagy kutyáik részvételével kapcsolatban. Milyen módon viszonyulunk ezekhez a választásokhoz? Hajlandóak vagyunk elismerni, hogy az adott szülő vagy gazdi a legjobban ismeri a gyerekét vagy kutyáját, és tisztában van azzal, mi a legjobb számukra? Tudjuk-e, hogy ő tudja, milyen helyzetek lehetnek számukra kényelmetlenek, vagy akár károsak?
Gyakran esünk abba a csapdába, hogy anélkül formálunk véleményt másokról, hogy tisztában lennénk a körülményeikkel. Ítéleteink gyakran a cselekedetekre vonatkoznak, miközben a háttérben húzódó történeteket figyelmen kívül hagyjuk. Könnyű azt mondani, hogy aki kisgyermeket nevel, annak otthon kellene maradnia, vagy hogy csak az egyik szülő élvezze a fesztiválokat, míg a másik a gyerek felügyeletét vállalja. A kutyákat pedig sokan úgy vélik, hogy nem helyénvaló magukkal vinni a fesztiválokra. De vajon igazságos-e elítélni azokat, akik más utat választanak?
De mi van akkor, ha a szülők együtt szeretnének menni, esetleg ha nincs két, csak egy szülő a családban? Ha nincs nagyszülő (más rokon, barát), aki vigyázna a gyerekre, és mi van akkor, ha éppen a szülők szeretnék a gyereket elvinni magukkal, mert szeretnék neki megmutatni a zenét, amit szeretnek, mert táncolni szeretnének vele, mert azt szeretnék, hogy találkozzon a művészetekkel és mindazzal, ami számukra az örömöt, boldogságot, kikapcsolódást jelenti.
Egy kutya is sok családban családtag, szívesen van a gazdával, nemcsak a gazda ővele, ezért is látunk egyre több kutyát a fesztiválokon, amelyek nemcsak családbarátként, de a legtöbb esetben kutyabarátként hirdetik magukat. Minderre számos, nagyon konkrét szabályt hoznak (például póráz használata kötelező, a tánctérre tilos kutyát bevinni), amelyet a résztvevők már a jelentkezéskor megismerhetnek a házirendből. Az más kérdés, betartják-e azokat.
Gál Roland mindenekelőtt arról beszél, hogy fontos részletesebben utánajárni a helyszínnek és a rendezvény állatbarát politikájának. "Egy valóban kutyabarát rendezvénynek jóval több feltételnek kell megfelelnie állatjóléti szempontból, mint pusztán az állattal való belépés lehetősége. Négylábú barátainknak is szükségük van olyan terekre, ahova elvonulhatnak az ingerek áradatától, megpihenhetnek, "dekompresszálhatnak", ahol igazán kutyaként viselkedhetnek, vagy éppen saját fajtársaikkal kapcsolódhatnak. Nagyon fontos szempont, hogy milyen évszakban és időjárási körülmények között kerül megrendezésre a rendezvény. A nagy hőség és a túlmelegedés veszélye végzetes is lehet négylábú barátaink számára, így az árnyékos pihenőhelyek és frissítő pontok szerepe nagy jelentőséggel bír, de akár éppen egy vihar keltette villámlás hatása is súlyos terheket jelenthet egyes egyedeknek."
Gál rámutat arra, hogy a fesztiválok során gyakran szembesülünk elhagyott hulladékkal és ételmaradékokkal. Az élelemkontroll, vagy más néven élelemmegtagadás, sok gazdi számára az egyik legnagyobb kihívást jelenti. "A kutyák ösztöneik alapján cselekszenek, igyekezve megfelelni a túlélési késztetéseiknek, anélkül, hogy tudatában lennének a falatok összegyűjtésének lehetséges következményeinek. Egy ilyen fesztivál idején a gazdiknak figyelembe kell venniük, hogy a kutyájuk orrában lévő 300 millió szaglóreceptor aktívan működik, és ha akarja, könnyedén rábukkan a rendezvény területén elrejtett utolsó falatra is."
Abban Gál Roland is egyetért, hogy a zenei fesztivál és kutya esetében az egyik legkézenfekvőbb kihívást jelentő inger, amire laikusként gondolhatunk, az a nagy erejű hanghatás. Ezzel szerinte nem is lövünk mellé, hiszen a kutyák hallása jóval érzékenyebb az emberénél, több frekvenciát is képesek érzékelni, mint a mi fülünk, és a tájékozódási képességükben is óriási szerepet játszik. "Azonban ezzel csak a felszínt kapirgáljuk" - hangsúlyozza Gál, hiszen "a váltakozó, intenzív fények, a szag- és illatanyagok végtelen áradata, mely egy ilyen helyszínen akár még az emberi orr számára is észlelhető, valamint az óriási emberáradat és a kutya szeme által detektált mozgásos ingerek összessége óriási terhelést jelent az idegrendszer számára. Ez a fajta terhelés könnyen feszegetheti a kutya határait és szélsőséges viselkedési válaszreakciókat is eredményezhet. Ez természetesen nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem a kutya ennek a fokozatait, fejlődését biztosan kommunikálja a külvilág felé valamilyen formában, ezért a gazdi tudása, lélekjelenléte és döntéshozó képessége kulcsfontosságú."
Gál Roland szerint a kutya szocializációs múltjának ismerete elengedhetetlen annak a döntésnek a meghozatalában, hogy kutyával megyünk-e fesztiválra, vagy sem. "A kutya szocializációja köznyelvre lefordítva az egyed tapasztalási folyamatát jelenti a külvilágban fellelhető ingerekkel, legyen szó fajtársakról, emberekről, más állatokról, közlekedési eszközökről, hangokról, zajokról, egyéb impulzusokról, helyzetekről. Optimális esetben ez egy kontrollált, irányított és pozitív folyamat, amely növeli a kutya megküzdési képességét az élete során átélt diverz helyzetekben. Egy fesztiválon szinte biztosan sok olyan ingerrel találja magát szemben a kutya, amellyel a hétköznapi élete során nem szokott találkozni. Itt a legkézenfekvőbb dolgokra is érdemes gondolni, mint például az alkohol hatása alatt álló emberek mozgásának, mimikájának, kommunikációjának megváltozása. Az is könnyen előfordulhat, hogy az alkohol hatásától feloldódott ember meglátva egy kutyát, hirtelen késztetést érez, hogy kis barátunkat megsimogassa, megdögönyözze, nem törődve azzal, hogy erről Buksinak mi a véleménye. Itt megint csak kiemelt felelősséggel bír a gazdi, aki jó esetben látja, észleli, érti a kutya testbeszédét és képes a helyzetet megfelelően kezelni" - hangsúlyozza Gál.
Gál Roland hangsúlyozza, hogy a különböző fajták és egyedek jellemzői jelentős hatással lehetnek arra, hogyan reagálnak a kutyák a különféle ingerekre, illetve milyen érzékenységgel bírnak. „Például a juhászkutyák idegrendszere különösen érzékeny a mozgások észlelésére, és általában magasabb energiaszint jellemzi őket. Ez egy hasznos jelző lehet, de nem szabad abszolút igazságként kezelni vagy kizárólag erre építeni. A kutyák karakterei, személyisége, képességeik és potenciáljuk egy bonyolult komplexumként fejlődnek, amelyben a biológiai hajlamokon túl a tanult viselkedések, a gazdi személyisége és életmódja, valamint a közöttük lévő kapcsolat kulcsszerepet játszik. A kutyák standardizálása eltávolíthat minket az egyed valódi megértésétől, ezáltal csökkentve a lehetőségeinket a harmonikus együttműködés kialakításában” – mondja.
A gyerek körül egy színes és változatos világ bontakozik ki, amely nap mint nap új kihívásokat és élményeket kínál. Az elzárkózás ebből a világból értelmetlen lépés lenne, hiszen a zárt környezet nem segít, csupán a megküzdési képességek gyengüléséhez és a szorongás fokozódásához vezet. Helyette érdemes közösen felfedezni ezt a világot, támogatóan kísérni őt a felfedezések során, és segítséget nyújtani a nehézségekkel való megküzdésben. Fontos, hogy ne próbáljuk meg kimenekíteni a kellemetlennek tűnő helyzetekből, mint amilyen például a fesztivál, hiszen ezek a tapasztalatok is hozzájárulnak a fejlődéséhez és önállóságához.
Minél nagyobb egy fesztivál, annál inkább lesz a világ kicsinyített mása. Mert nagyon nem mindegy, hogy egy ezer főben maximalizált tematikus fesztiválról vagy egy százezer főt is befogadó fesztiválról beszélünk, ahol lényegesen töményebben érkezik a külvilágból az inger.
Egy fesztiválon könnyen előfordulhat, hogy a gyerek szembesül olyan dolgokkal, amelyeket a szülők nem feltétlenül szeretnének, hogy lásson. Ez a helyzet bármikor és bárhol megtörténhet, ezért kiemelten fontos, hogy ezeket a témákat nyíltan és őszintén, a gyerek szintjén beszéljük meg, már a legkorábbi évektől kezdve. Még egy kis óvodás is képes megérteni, ha arról beszélgetünk, miért fekszik valaki a fűben fáradtan, miért viselkedik furcsán, mert túl sok italt fogyasztott, vagy éppen ellenkezőleg, miért táncol örömtől fűtve. Ha nem biztosak vagyunk abban, hogy mennyit mondjunk, érdemes a gyerek véleményére támaszkodni: például megkérdezhetjük, hogy szerinte miért kiabálja valaki a dal szövegét. Így könnyebben megtudhatjuk, hogy mire gondol, és mi az, amit már tud. A gyerekek életkoruktól függően más-más kérdésekkel állhatnak elő, hiszen egy kisgyerek érdeklődése eltér egy serdülőétől. Ha egy család légkörében természetes, hogy lehet kérdezni és beszélgetni, akkor a gyerekek is bátrabban osztják meg a szüleikkel nemcsak a boldogságukat, hanem azokat a dolgokat is, amelyek szomorúságot vagy félelmet okoznak számukra.
Egy gyerek természeténél fogva kíváncsi, így elkerülhetetlen, hogy kérdésekkel bombázzon minket. Szülőként lehetőségünk van arra, hogy néha elkerüljük a témákat, vagy beismerjük, ha nem tudjuk a választ. Azonban fontos, hogy ne hagyjuk magára a gyereket a kérdéseivel. Ha számunkra nehéz egy bizonyos téma megvitatása, érdemes lehet más felnőttet keresni, aki segít a beszélgetés lebonyolításában. Ha nem foglalkozunk a gyerek kérdéseivel, az bizonytalanságot és szorongást okozhat benne, ami hosszú távon nem egészséges.
Nincs olyan téma, amelyről ne lehetne nyíltan beszélgetni gyerekekkel és kamaszokkal. A tabuk csak gátolják a kommunikációt, míg a válaszok biztonságérzetet adnak és segítenek a felnőtté válás során. Különösen fontos, hogy a fiatalok olyan környezetben nőjenek fel, ahol kérdéseiket bátran feltehetik, és ahol megértést, támogatást kapnak.
A gyerekek ki vannak szolgáltatva nemcsak az őket körülvevő világnak, történéseknek, de a rájuk vigyázó felnőtteknek is. Egy fesztiválhelyzet könnyen beindíthatja azokat a sztereotípiákat, előítéleteket, amelyek működtetnek minket (például mindenki részeg, az emberek a saját hányásukban fekszenek, ordítoznak önkívületi állapotban stb.) és amelyek hátterében az információ- és tudáshiányon túl gyakran a szorongás csökkentése áll. Sokan nem tudják, egy-egy fesztivál nemcsak a szabályzatában, de a gyakorlat szintjén is mennyire odafigyel a családokra, a gyerekekre és a kutyákra. Vannak játszóterek, pihenőterek, és olyan programok, melyek kifejezetten nekik szólnak.
Egy gyereknek többek között arra van szüksége, hogy érzelmileg biztonságban érezze magát, megértse az őt körülvevő világ működését, válaszokat kapjon a kérdéseire és nem utolsósorban elfogadják őt olyannak, amilyen. Ehhez azonban neki is meg kell tanítani elfogadni másokat, ami sokkal könnyebben megy, ha megmutatjuk neki, hogy a világ színes, és az emberek sokfélék.
A legtöbb fesztivál légkörében már-már természetes, hogy jelen van a nyitottság, az elfogadás, valamint a másik iránti felelősségvállalás és támogatás. Ezért ne féljünk attól, hogy mit fognak gondolni mások, bátran tegyük fel kérdéseinket, és ha úgy érezzük, ne habozzunk visszajelzni. Ha pedig mi vagyunk a középpontban, akár egy kutyával vagy gyerekkel, próbáljuk meg elkerülni a védekezést; helyette inkább az aggodalmat, a gondoskodást és a közösségi felelősségvállalást helyezzük előtérbe. Az ilyen hozzáállás segíthet egy még befogadóbb és támogatóbb közeg kialakításában.
