A Nissin Foods Kecskeméten új fejezetet nyit, hiszen száz új munkahelyet hoz létre a városban.

Két olyan döntést is hoztak a képviselők a mai közgyűlésen, amely a helyi vállalatok bővítését szolgálja. Egyrészt elfogadták az 5-ös számú főút 44-es csomópontja és a Mercedes egyes kapuja közötti szakasz kétsávosításához szükséges területrendezés véleményezési eljárásának lezárását, másrészt az északi ipari park fejlesztéséről is döntöttek, amely a Nissin Food újabb gyáregységének építését támogatja.
Ahogy már korábban is említettük, a Nissin Food új gyáregységet létesít városunkban, az északi gazdasági övezetben, az 5-ös főút közvetlen közelében, egy körülbelül 17 hektáros területen. Most került a közgyűlés elé az az előterjesztés, amely a településrendezéssel kapcsolatos döntéseket tartalmazza.
Nemcsik Mátyás beszámolt arról, hogy a Fejlődő Város Bizottság ülésén a Nissin Foods bemutatta a második kecskeméti gyárának terveit. Az új üzem célja, hogy instant élelmiszereket gyártson, kezdetben négy gépsorral. A japán vállalat tervei szerint 2027-től indul el a termelés az új telephelyen, amely körülbelül 100 új munkahelyet teremt majd.
A látványtervek szerint az új üzem rendkívül korszerű külsőt kap, miközben harmonikusan illeszkedik a meglévő épület stílusához – emelte ki a bizottság elnöke.
Bízom benne, hogy mindannyian észrevették, milyen fontos szerepet játszik Kecskemét a befogadás és a közösségi értékek terén. Támogatjuk az itt működő vállalkozásokat, és segítjük őket a bővülés és fejlődés útján. Együtt tudjuk előmozdítani városunk fejlődését és hozzájárulni a nemzetgazdaság erősítéséhez - emelte ki Nemcsik Mátyás. Éppen ezért a bizottság javasolta az előterjesztés elfogadását. A határozati javaslat végül 18 igennel, egyhangúlag került elfogadásra, nem érkezett sem ellenzés, sem tartózkodás.