Szégyen az apatest? Ugyan már! A világ legkiválóbb sportolói között is akadnak, akiknek sörhasuk van. Kinek van szüksége tökéletes testalkatra, ha a tehetség és a szenvedély számít?
Egyikük ráadásul elképesztő rekorddöntésre készül.
A 2010-es évek közepén egy amerikai diáklány megdöbbentő írásának köszönhetően az apatest fogalma igencsak népszerűvé vált, ám az Instagram és a Facebook világában a 25-35 éves korosztály számára egy kis pocak gyakran szégyenkezésre ad okot. Sokan így vélekednek, és sajnos én is belekerültem ebbe a csapdába. Az ülőmunka, a néha-néha megjelenő sörök és a kaotikus mozgási szokásaim miatt magam is azt éreztem, hogy tartozom ehhez a csoporthoz. Azonban rá kellett ébrednem, hogy ebben nincs semmi drámai, hiszen a legnagyobb sportolók is hasonló problémákkal küzdenek. Az élet nem csupán a külsőségekről szól; a lényeg az, hogy élvezzük az utunkat, még ha az néha kanyarokkal teli is.
Történetünket egy olyan képpel indítjuk, amely az interneten gyorsan vírusként terjedt el: Patrick Mahomes, az NFL egyik legkiemelkedőbb tehetsége látható rajta. Az öltöző közepén áll, egy győztes mérkőzés után, csapattársai és stábtagjai körbevéve, fedetlen felsőtesttel és... nos, egy kis sörhassal. Talán a világítás nem volt ideális, vagy a felvétel szöge nem a legjobban sikerült? Mahomes eleinte ezeket a kifogásokat hozta fel, de végül nem lehetett elkerülni a tényeket: a Föld egyik legkiválóbb sportolója bizony egy kicsit elengedte magát.
Azt hihetnénk, hogy a sportolói ideál és a pocakos testalkat kizárják egymást, főleg, ha a 40 éves Cristiano Ronaldo feszített hasizmai és tökéletesen kidolgozott kockái bukkannak fel a közösségi médiában. Régen a sportágak hőseinek alacsony testzsírszázalék és izmos alak volt a jellemzője, míg a túlsúlyos sportolókat hajlamosak voltunk a lustasággal és a hanyagsággal azonosítani. De ez a nézet mára megváltozott. Az "apatest" nem csupán egy elhanyagolt külsőség, hanem sok esetben előnyöket is hordozhat, és a múlt, valamint a jelen példái is azt mutatják, hogy a teljesítmény nem mindig a tökéletes fizikumtól függ.
A labdarúgás világában gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon a testalkat mennyire befolyásolja egy játékos teljesítményét. Az igazság az, hogy a történelem legnagyobb labdarúgói között sok vékony, könnyed felépítésű sportoló található, de ez nem jelenti azt, hogy a nagyobb testalkat hátrányt jelentene. Puskás Ferenc, a magyar foci ikonja, tökéletes példát szolgáltat erre: ő sosem volt a klasszikus nádszál alkat, de pályafutása kezdetén a súlya nem volt a legfontosabb tényező. Villámgyors futásai miatt "Száguldó Őrnagyként" emlegették a Honvéd színeiben játszva. Ráadásul közismert volt, hogy óriási étvággyal rendelkezik, ami addig nem okozott problémát, amíg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 18 hónapra eltiltotta őt. Puskás története jól mutatja, hogy a tehetség és a kitartás sokszor fontosabb a külső adottságoknál.
Az 1956-os forradalom kitörésekor a Budapest Honvéd csapata Spanyolországban tartózkodott, ahol egy Európa-kupa-mérkőzésen léptek pályára az Athletic Bilbao ellen, és 3-2-es vereséget szenvedtek el. A Budapest Honvéd, a zűrzavaros hazai helyzet miatt, végül úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra, hanem egy, a hazai hatóságok által nem engedélyezett dél-amerikai túrára indul. Amikor januárban visszaérkeztek volna, a szovjet hadsereg már leverte a forradalmat, Puskás Ferenc és néhány csapattársa azonban úgy döntöttek, hogy inkább Bécsben maradnak, hogy elkerüljék a hazájukra váró büntetéseket. Az emigráció következményeként az MLSZ a FIFA-hoz fordult, amely szankciókkal sújtotta a játékosokat, így Puskás is a büntetés áldozatává vált.
18 hónappal és 18 kiló súlyfelesleggel később Puskás ismét játékra jelentkezett, de sok kérője nem akadt a kiöregedőben lévő focistának. Hatalmas szerencséje volt, hogy a világ akkori legjobb klubjánál, a Real Madridnál dolgozott sportigazgatóként Östereicher Emil (aki korábban a Honvéd technikai igazgatója volt), és beajánlotta őt Santiago Bernabeunak. A klubelnök vonakodva, de belement az üzletbe: ha sikerül ledobnia a jelentős súlyfeleslegét, leszerződtetik. Puskás ugyan a hasától nem tudott teljesen megszabadulni, de játékával bizonyította, hogy erre talán nincs is szükség: 1960-tól kezdve ötször volt bajnok a Real Madriddal, ő maga pedig négyszer lett gólkirály, emellett három BEK-et, és egy spanyol kupát is nyert a királyi gárdával, a pocakjával pedig bármelyik védőt elküldte sóscukorért.
A pocakosok klubjához csatlakozott később Ronaldo Nazário is, akit a pluszkilók ellenére lehetetlen volt utolérni, de nem ő volt az egyetlen túlsúlyos, ám sikeres brazil focista. Sokan talán már nem emlékeznek Aílton Gonçalves da Silva nevére - nekem személy szerint a FIFA Manager 06-ból maradt meg -, de a 177 centi magas és 84 kilós játékost nem véletlenül becézte a német sajtó Gömbvillámnak: túlsúlya és lustasága ellenére megmagyarázhatatlanul gyors volt, a védők rémálma. Németországi karrierje ugyan nem indult fényesen, nem találta a közös hangot Felix Magath-tal, a Werder Bremen akkori vezetőedzőjével, aki kidobott pénznek tartotta Aílton leigazolását, de amikor Thomas Schaaf vette át a brémai együttes irányítását, a brazil csatár új erőre kapott.
A csúcsra 2003/2004-ben emelkedett, amikor a Werder Bremen színeiben, Lisztes Krisztián társaságában bajnoki címet és német kupát szerzett, miközben ő maga a gólkirályi címig is eljutott. Bár a világ szinte minden válogatottjában alapember lehetett volna, sajnálatos módon brazil születésű volt, így a legendás Romário, Ronaldo, Ronaldinho, Robinho és Adriano mögött esélye sem volt a kezdőbe jutásra. Később felvetődött a német válogatottban való szereplése, de Franz Beckenbauer ellenállt ennek az elképzelésnek. Ezután a katari labdarúgó-szövetség kereste meg, és Aílton kész volt az ajánlatot elfogadni. Azonban a FIFA csak akkor engedte volna a játékát, ha a felmenői között legalább egy katari származású személy is szerepel, így végül sosem vált belőle válogatott futballista.
A kontinensünk sportkultúrájával ellentétben a tengerentúlon a nehézsúlyú sportolók sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ha az NBA legendáira gondolunk, valószínűleg a legtöbben Shaquille O'Neal vagy Charles Barkley nevét emlegetnék, de van egy figura, aki mindenkit túlszárnyal e szempontból. Oliver Miller, más néven The Big O (A Nagy O) nem csupán a pályán nyújtott teljesítménye miatt maradt meg a kosárlabda-rajongók emlékezetében. Kilenc évet töltött el az NBA-ben, ám egyik csapatnál sem maradt huzamosabb ideig. 206 centiméteres magasságával és 127 kilogrammos súlyával nem éppen a klasszikus sportoló alkatot testesítette meg, de az egyetemi szinten mégis figyelemre méltó tehetségnek számított.
Nem meglepő, hogy a 1992-es drafton viszonylag előkelő helyen kelt el. Az első piket értelemszerűen elvitte Shaquille O'Neal, aki a játékstílusában hasonló, domináló erő volt, de huszonkettedikként a Phoenix Suns csapata lecsapott rá. Bár nem ő volt a csapat legfőbb vezéregyénisége, a playoff során nyújtott teljesítménye kulcsszerepet játszott abban, hogy a Suns egészen a döntőig jutott, ahol végül Michael Jordan és a Chicago Bulls ellen kellett szembenézniük. Az ezt követő években Miller statisztikái folyamatosan javultak, ám a súlya is egyre nőtt, ami miatt a Phoenix, majd a Detroit Pistons és a Toronto Raptors is megvált tőle. A Raptorsnál pedig az a balhé pecsételte meg a sorsát, amikor egy meccsen annyira felhevült Shawn Kemppel, hogy még egy széket is megpróbált hozzávágni.
Néhány felejthető szezon után Európában és Kínában próbált szerencsét, majd 2003-ban visszatért még egy évre a Minnesota Timberwolveshoz, megragadni viszont már nem tudott a legjobbak között, 2010-ben pedig befejezte pályafutását. Legutoljára 2012-ben szerepelt a neve a hírekben, miután leütött valakit egy pisztollyal egy grillpartin, amiért öt év börtönt kapott, négy évre felfüggesztve. Története csalódást keltő véget ért, de elvehetetlen tőle, hogy a legmagasabb szintig jutott.
Zsinórban több mint 1000 mérkőzésen szerepelt az NHL-ben, ám a külseje inkább emlékeztet egy hűséges hokiszurkolóra, mintsem egy klasszikus sportolóra. A jégkorong rajongói biztosan már rájöttek, hogy Phil Kesselről van szó, aki a csirke-rizs diéta és a fehérjeshake helyett inkább sörrel, édes üdítőkkel és nachos-szal formálta meg magát világszínvonalú sportolóvá. Fizikailag mindig is elképesztően erős játékos volt, különösen a lábnapok során fektetett komoly hangsúlyt az edzésekre, de a mértéktelen junkfood és alkoholfogyasztás nyomot hagyott rajta. A jégen viszont igazi megállíthatatlanságot mutatott.
A Kessel család genetikája tanulmányért kiáltana, apját, idősebb Philt egy sérülés választotta el attól, hogy a Washington Redskins irányítója legyen, húga, Amanda viszont olimpiai bajnok lett 2018-ban az amerikai válogatottal, unokatestvére, David Moss pedig 501 NHL-meccsen szerepelt. Talán ezzel is magyarázható Phil elképesztő pályafutása, ami majdnem el sem kezdődött, 2006-os draftolását követően ugyanis hererákot diagnosztizáltak a 19 éves játékosnál. Mivel az orvosai hamar észlelték a bajt, gyors és hatásos kezelést kapott, így csupán egyetlen hónapot kellett kihagynia, a betegség azonban gyökeresen megváltoztatta életfelfogását.
Phil Kessel számára egyetlen dolog volt igazán fontos: a játék. Míg a hoki körüli egyéb tényezők – mint például az egészséges táplálkozás – cseppet sem érdekelték, szenvedélye olyan szintre emelte, hogy valóra váltotta a lehetetlent. Ő állította fel az NHL Ironman rekordját, ami azt jelenti, hogy megszakítás nélkül lépett pályára mérkőzésről mérkőzésre. Kessel pontosan 1064 alkalommal feszítette meg határait a világ egyik legnagyobb és legkeményebb ligájában. Még az első gyermekének születése sem tudta megakasztani ezt a lenyűgöző sorozatot, ami igazán különlegessé teszi az ő pályafutását.
2022 márciusában az Arizona Coyotes a Detroit Red Wings otthonában játszott, és Phil Kessel csupán egy félperces csere után hagyta el a jeget. Ezt követően a csapat tulajdonosa, Alex Meruelo magángépével repült vissza Arizonába, hogy ott lehessen a szülésnél. Kessel karrierje során három Stanley-kupát nyert, 2014-ben olimpiai ezüstérmet szerzett, sőt, a torna legjobb csatárának járó elismerést is elnyerte. Emellett három alkalommal képviselte magát az All-Star-gálán is, ami tovább emeli a hírnevét a jégkorong világában.
Oliver Miller példája persze kiugró eset, de a jelen kor legnagyobbjai közül ketten is megmutatták, az apatest nagyon is lehet előny az NBA-ben. Az egyikük Nikola Jokic, a Denver Nuggets szerb centere, akiről egészen szürreális történet kering draftolásának évéből. Tíz évet ugrunk vissza az időben, az akkor 19 éves center éppen a P3 képességfelmérő tesztjén vett részt, ahol minden idők legrosszabb súlypontemelkedését produkálva mindössze 17 hüvelyk magasra, azaz nagyjából 43 centire ugrott el a talajtól.
Az eredmény Jokic pályafutásának meghatározó részévé vált, de a teszt sokkal mélyebb rétegeket is feltárt, amelyek igazolták, hogy miért válhatott kiemelkedő játékossá. A P3 felmérése során a csípőabdukcióját vizsgálták – ez a mozdulat a láb oldalirányú elmozdítását jelenti a csípőből, és különösen fontos az irányváltások során. Emellett olyan, gyakran alulértékelt képességeit is megmérték, mint a gyors megállás és a kétszeri ugrás magassága. Jokic esetében nem csupán az eredmények voltak figyelemre méltók, hanem azok a nevek is, akikkel összehasonlították, amelyek még inkább kiemelték a különlegességét.
Bár egyik mérés során sem villantott igazán kiemelkedő teljesítményt, minden alkalommal bőségesen az átlag fölött teljesített, szinte a klasszis szintjét súrolva. Olyan, mint egy svájci bicska: minden poszton megállja a helyét. Tíz év elteltével mostanra a kosárlabda elitjéhez tartozik, háromszor választották a liga legértékesebb játékosának. 2023-ban bajnoki címet ünnepelhetett, hazájával pedig ezüstérmet szerzett a riói, és bronzérmet a párizsi ötkarikás játékokon.
A sportvilág apatestű csillaga, Luka Doncic, aki a közelmúltban az évszázad átigazolásának keretein belül csatlakozott a Los Angeles-i csapathoz, a P3 felmérés során nem éppen átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Viszont egy figyelemre méltó mutatóval bizonyította tehetségét: a teljes sebességgel végzett futás során rendkívül gyorsan képes megállni, ami az ő posztján szinte szupererőnek számít. Mindezt ráadásul bőven 100 kilogramm feletti súllyal végzi, ami valódi fizikai csodának számít!
Végül térjünk vissza a történetünk kiindulópontjához, az NFL világához, ahol a Manning család örökségét követően Patrick Mahomes is megmutatja, milyen hatalmas előnyt jelenthet az irányítóknál az apai háttér. Amikor Mahomes még általános iskolás korában járt, édesapja, idősebb Patrick elvitte őt Bobby Stroupe-hoz, aki a sportteljesítmény javításáért felelős szakember. Stroupe számos sportolóval dolgozott már, a legfiatalabbaktól kezdve egészen a profikig, de amikor Mahomest kezdte tesztelni, valami különös dologra figyelt fel. A fiatal Pat nem volt a leggyorsabb a pályán, viszont olyan alulértékelt gyakorlatokban tűnt ki, ahol a törzsizomzat szerepe kulcsfontosságú volt – ami az irányítók számára elengedhetetlen. Stroupe megjegyezte, hogy az emberek gyakran félreértik, amit látnak:
A gond ott rejlik, hogy amikor rápillantasz, nem az ugrik be, mennyire rugalmas a csípője vagy milyen izmos a törzse, csupán egy kis pocakot veszel észre.
Stroupe edzői karrierje kezdetén számos profi baseball-játékossal dolgozott, akiknél észrevette, hogy a megnövekedett testzsír és a nagyobb testtömeg pozitív hatással van a dobáserőre. Például Patrick Mahomes, aki 188 cm magas és 102 kg súlyú, erre tökéletes példa. Ezzel összefüggésben CC Sabathia, a New York Yankees Hírességek Csarnokába beválasztott legendás játékos is kifejtette véleményét:
Mindig is úgy véltem, hogy a tömeg szolgáltatja a hajtóerőt a dobásokhoz. Kellenek a masszív alapok ahhoz, hogy igazán erőteljes dobásokat tudjak végrehajtani.
A kutatások megerősítik az elmélet hitelességét. Néhány évvel ezelőtt Ben Brewster, a Tread Athletics egyik alapítója és dobóedző, mélyrehatóan vizsgálta az MLB játékosok testsúlyának és dobásaik sebességének alakulását az évek során. Elemzései alapján 1994-ben egy átlagos dobójátékos körülbelül 87,5 kilogrammos volt, míg 2010-re ez a szám már 98,5 kilogrammra emelkedett, és ezzel párhuzamosan figyelemre méltó mértékben nőtt a dobások sebessége is. Az összefüggés azonban korántsem ennyire egyszerű; a testsúly növekedése nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki erősebben dob. Van azonban egy kulcsfontosságú pszichológiai aspektus, amit mindenképpen figyelembe kell venni:
Az emberek többsége általában a 20 százalék körüli testzsírszázaléknál érzi magát a legjobban, és a 10 százalékra való leszálkásítás sokszor feleslegesnek tűnik.
„Brewster úgy gondolta.”
Természetesen, ahogy minden egyes ember egyedi, úgy a sportolók teljesítménye is változó. Patrick Mahomes például 14 százalékos testzsíron érzi magát a legjobban, ezért folyamatosan azon dolgozik, hogy fenntartja ezt a szintet. Ez a fizikai állapot kulcsfontosságú ahhoz, hogy előtérbe kerüljenek azok a különleges képességei, amelyek kiemelik őt a mezőnyből. Bár Mahomes nem tartozik a leggyorsabb vagy legerősebb irányítók közé, a mozgásának dinamikája lenyűgöző. Képes gyorsan irányt váltani és kanyarodni, sokkal ügyesebben, mint ahogyan egyenesen fut. Térérzékelése pedig lehetővé teszi számára, hogy mindig megfelelő ütemben mozogjon a védők közelében. Marcus Elliott, a P3 alapítója, aki a sporttudomány területén szakértő, ezt a jelenséget "mozgás szimfóniájának" nevezi, amely csak néhány irányítóban található meg, Mahomes pedig az egyik legkiemelkedőbb példa erre.
Fontos hangsúlyozni, hogy bármely sportoló esetében a köznyelvben apatestként emlegetett alkat csupán akkor lehet előnyös, ha az megfelelő fizikai állapot mellett jelenik meg. Ellenkező esetben azonban ez a jelenség rendkívül hátrányos következményekkel járhat. Gondoljunk csak Neymarra, aki visszatért a Santos csapatába. Bár első pillantásra nem tűnik rossz kondiban lévő játékosnak, valószínűleg a fizikai állapota nem a legjobb, hiszen nem csillogott már a régi formájában; lassú, körülményes mozgása és gyenge teljesítménye világosan jelzi, hogy valami nincs rendben. Esetében a köznyelvi "apatest" inkább terhet jelentett, mintsem előnyt.
Patrick Mahomes és a Kansas City Chiefs magyar idő szerint hétfő hajnalban egy különleges történelmi pillanatra készülnek, hiszen az NFL történetében még egyetlen csapatnak sem sikerült zsinórban három Super Bowl-t megnyernie. Amennyiben a Chiefs legyőzi a Philadelphia Eaglest, Mahomes olyan rekordot állíthat fel, amely még a híres Tom Brady számára is elérhetetlen maradt.
