A Netflix legújabb háborús filmje olyan intenzív feszültséggel bír, hogy szinte a képernyőn keresztül is érezhető a nyomás. Csak sajnálni lehet, hogy a befejezés nem éri el a várakozások szintjét.

Régóta nem akadt olyan fájdalmasan szívhez szóló történet a Netflix kínálatában, mint amit most láthattunk.

Hogy lehet feszültséget generálni egy háborús környezetben, majd mindezt vászonra vinni? Erre a kihívásra talán senki sem lenne alkalmasabb Kathryn Bigelow-nál, aki 2008-ban A bombák földjén című filmjével elrepített minket az iraki konfliktus sűrűjébe, lehetővé téve, hogy szinte fizikailag érezzük a bombaspecialisták mindennapi küzdelmeit egy ellenséges világban. Négy évvel később, 2012-ben a Zero Dark Thirty című filmjében a Bin Láden utáni hajszát tárta elénk. Noha ezt a filmet sok kritikával illették, gyakran a rideg stílusa miatt, Bigelow mesteri precizitással dolgozta fel a történetet, így a végeredmény szintén rendkívül feszültséggel teli lett.

A rendezőnő izgalmas visszatérése október 24-én valósult meg, amikor a Netflixen debütált a Feszült helyzet (A House of Dynamite) című új filmje. Bevallom, mielőtt leültem volna a képernyő elé, nem olvastam el az alapsztorit, hiszen Kathryn Bigelow neve elegendő garanciát jelentett számomra. Így aztán meglepődve tapasztaltam, hogy ez a film a rendező eddigi háborús munkái közül talán a leginkább elrugaszkodott a valóságtól. A Feszült helyzet nem egy már megtörtént krízist dolgoz fel, hanem inkább egy izgalmas "mi lenne, ha?" forgatókönyvbe kalandozik, amely egy olyan fenyegetést tár elénk, ami Damoklész kardjaként lebeg a modern társadalom feje fölött.

Mi történik velünk, ha az egyik nagyhatalom váratlanul egy atomrakétát indít a másik ellen? Egy feszült szituáció közepette Amerika kerül a középpontba, de most nem a harctéren álló katonák, hanem a Fehér Ház mögött dolgozó ügynökségek, szakértők és vészhelyzeti tanácsadók nézőpontjából követhetjük a történéseket. A Csendes-óceán felett hirtelen elindul egy rakéta, és kezdetben mindenki azt gondolja, hogy csupán egy gyakorlat zajlik. Azonban amikor kiderül, hogy Chicago a célpont, és több millió amerikai élete kerülhet veszélybe, a helyzet drámaian súlyosbodik. Ekkor olyan alapvető kérdések és problémák kerülnek a felszínre, amelyek nemcsak a politikai vezetők, hanem a civilek életét is alapjaiban érinthetik.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy a Silo című posztapokaliptikus sorozatban és a Dűne-filmekben már bizonyított Rebecca Ferguson tölti be a középponti szerepet. Ő alakítja Olivia Walker-t, a Fehér Ház válságkezelő központjában dolgozó rangidős tisztet, akinek nemcsak az ország sorsa, hanem családja, különösen a kisfia miatt is állandóan főnie kell a feje. Az egyik jelenetben Ferguson olyan mesterien adja elő az összeomlást, hogy szinte észrevétlenül építi vissza magát, amit még a legjobb filmes iskolákban is nehezen tanítanak meg a diákoknak. A film első félórája, amikor fokozatosan felfedezzük, mi is történik valójában, és hogy mekkora a baj, valamint a szereplőkkel együtt találgatunk, a legnagyobb intenzitással bír.

Mert sosem lehet biztosan tudni, ki indította el az atomot. Oroszország? Észak-Korea? Vagy talán Kína? Minden egyes szereplőnek lenne oka a cselekvésre, és a reakciók, valamint a csendes hallgatás alapján szinte lehetetlen megfejteni, ki is rejlik az Egyesült Államok árnyékában.

Ezen a ponton érkezik a történet váratlan fordulata a feszült helyzetben. Amikor a rakéta már a becsapódás küszöbén áll, s a 20 perc is vészesen fogy, mindenki a legrosszabbra készül. Itt jön a meglepetés: az alkotók visszaforgatják az időt, és új perspektívákat tárnak elénk. A második szegmensben feltűnik Gabriel Basso, akit az Éjjeli ügynökből ismerhetünk. De ne számítsunk arra, hogy ő a hős, aki Jack Bauer stílusában megmenti a helyzetet, legyőzi a titokzatos terroristákat, és a végén még az elnökkel is kezet fog. Inkább arra hívja fel a figyelmünket, hogy hiába a modern technológia, egy rakétát napjainkban is leszedni igazi kihívás. Olyan 50-50-es helyzet ez, hogy a siker vagy a kudarc kimenetele még mindig kérdéses. De hogy mi fog történni, azt nem áruljuk el.

Ehelyett inkább azt emeljük ki, hogy ebbe a filmbe, még a kisebb szerepekre is mennyire tehetséges arcokat válogattak össze Kathryn Bigelow-ék. Merthogy a Pentagon megviselt vezetőjét a Csernobil sztárja, Jared Harris alakítja, míg a POTUS-t, azaz az elnököt Idris Elba. Sajna utóbbival kicsit kiszúr a forgatókönyv, mert amikor másodszorra is visszaforgatják az időt, és ugyanazt a drámát nézzük már az USA vezetőjének szemszögéből, addigra picit elfárad a film.

Nagyon merész volt a forgatókönyvírótól, Noah Oppenheimtől, hogy ebben a formában építette fel a cselekményt. Leginkább a Memento és a Tenet jutott róla eszembe, de azok nagyon más műfajban mozognak. Háborús-tárgyalós thrillereknél rendkívül szokatlan, hogy újra és újra ugyanazt a pár percet éljük át. Mert hát minden egyes alkalommal újdonságot kell mutatniuk a készítőknek. És ez nem minden szegmensben sikerült a háromból. Előfordult, hogy úgy lehetett érezni, csak azért nyomják ránk a politikai és katonai szakzsargont, a valamelyest érthetetlen kifejezéseket, hogy húzzák az időt és kitöltsék a két órát.

Bár a Feszült helyzet nem mentes a hibáktól, a címe mindenképpen találó. Kathryn Bigelow továbbra is mesterien tudja kialakítani a feszültséget. Ezúttal is ügyesen mutatja be az atomháború témáját: noha nem sok akcióra és grandiózus látványra számíthatunk, a történet két harmadánál mégis lendületesen halad előre. A feszültség szinte tapintható, és ezt a karakterek vitái, valamint a monitorok bámulása közben próbálnak megélni, miközben küzdenek a mentális összeomlással.

Nem titkolom, hogy a Netflix saját gyártású filmjei iránti ellenszenvem meglehetősen erős; a legtöbbjük sajnos igencsak gyenge minőségű alkotás. A streamingszolgáltató nyíltan bevallja, hogy a filmjeit úgy készíti, hogy a közönség még a telefonjaik nyomkodása vagy a porszívózás közben is követni tudja a cselekményt. Ezzel szemben a *Feszült helyzet* egy olyan thriller, amely valóban igényli a néző figyelmét, és úgy lett megírva, hogy az agyunknak is "pörögnie" kell közben. Ki az, aki leülne egy ilyen film elé, és szívesen lemondana Rebecca Ferguson vagy Idris Elba apró rezdüléseiről? Egy ilyen élményt nem érdemes kihagyni, hiszen az aktuális színészgeneráció legnagyobb alakjait vonultatták fel ebben az apokaliptikus thrillerben.

Fontos megemlíteni, hogy a film befejezése mennyire elnagyolt lett a készítők által. Akik nem szeretik a nyitott végű történeteket, azok érdemes inkább elkerüljék ezt a produkciót. Én magam kedvelem az ilyen megoldásokat, de csak akkor, ha a cselekményt úgy alakították, hogy a karakterek döntései és jelleme alapján valamilyen következtetést lehessen levonni a végkifejletről. Itt azonban a film végére csupán kérdőjelek maradnak, sem válasz, sem feloldás nem érkezik. Se megnyugtató, se felkavaró zárás nem vár ránk.

Csak arra tudok gondolni, hogy Kathryn Bigelow valószínűleg azzal a céllal készítette a Feszült helyzetet, hogy egy antiháborús üzenetet közvetítsen. A világban zajló számos fegyveres konfliktus fényében figyelmeztetni kíván arra, hogy nem szabad felelőtlenül atomfegyvereket bevetni, hiszen ennek következményei beláthatatlanok és a jövőre nézve megjósolhatatlanok lehetnek. Ha ez volt a szándéka, akkor Bigelow valóban elérte a célját. Azonban, ha a film egy kerek, koherens egységet akart volna alkotni, sajnos azt nem tudta megvalósítani.