Két légitársaság csalódást okozott az utasoknak, ám most lehetőségük nyílik, hogy jogi úton érvényesítsék jogaikat a bíróság előtt.

Kép forrása: Getty Images / Ronen Tivony - A Delta kísérletet tett az ablak nélküli ülések bevezetésével, és készen áll a jogi kihívásokra.
Csoportos keresetet nyújtottak be a United Airlines ellen a San Franciscó-i szövetségi bíróságon, a Delta Airlines ellen pedig a New York-i brooklyni szövetségi bíróságon, több millió dolláros kártérítést követelve mindkét légitársaság több mint 1 millió utasa számára - írta a CNN.
A keresetek szerint az emberek több okból is ablak melletti üléseket vásárolnak, többek között azért, hogy enyhítsék a repüléstől való félelmet vagy a légibetegséget, lekössék a gyereket, plusz fényt kapjanak, vagy hogy kitekinthessenek zavartalanul az utazás során
A United válaszában kifejtette, hogy amennyiben a felperesek és a csoport tagjai tisztában lettek volna azzal, hogy az általuk megvásárolt ülések nem rendelkeznek ablakokkal, akkor valószínűleg más választás mellett döntöttek volna – sőt, még a magasabb árakat is elkerülték volna. Ezt a védekezést a Delta is hasonló érveléssel támasztotta alá.
A repülési cég csak úgy tudják tartani az alacsonyabb árakat, ha bevételük lesz az ülésválasztásból, a poggyászdíjakból, a kabinfelminősítésekből, a repülőtéri várókból és egyéb szolgáltatásokból.