Bizonyos helyzetekben a hangyák ravaszsága felülmúlja az emberi intelligenciát. A National Geographic cikkében felfedezhetjük, hogyan képesek ezek a kis lények lenyűgöző stratégiákkal és együttműködési képességekkel elérni céljaikat, akár nagyobb kihíváso
Amikor egy különös formájú bútordarabot kell átköltöztetni egy másik helyiségbe, néha meglepő módon a hangyák jobban teljesítenek a feladatban.
A hangyák világában a közösségi élet alapvető fontosságú, hiszen a kolóniákban való együttműködésük teszi lehetővé, hogy hatékonyan működjenek. Míg a hangyák sűrűn együttműködnek, az emberek általában inkább egyéni interakciókra építenek, mégis gyakran találkozunk egy-egy emberi társunkkal, akivel közösen végzünk feladatokat. Mindkét faj számára kihívást jelenthet, hogy a saját méretükhöz képest nagyobb tárgyakat mozgassanak. De vajon milyen módszereket alkalmaznak erre? A hangyák például szoros együttműködéssel, koordinált erőfeszítésekkel, míg az emberek különféle technikai megoldásokkal, mint például eszközök, járművek vagy éppen a csapatmunka révén oldják meg ezt a feladatot. Különböző stratégiáik révén mindkét faj kreatív módon közelít a problémákhoz, és a közös cél érdekében igyekeznek a legjobbat kihozni a helyzetből.
A Weizmann Intézet tudósai arra kerestek választ, hogy miért bizonyul annyira eredményesnek és előnyösnek a csoportos életmód. Ennek érdekében egy érdekes geometriai feladattal próbálták megvizsgálni a jelenséget, amelyben emberek és hangyák egyaránt részt vettek: egy T alakú objektumot kellett áthelyezniük egy olyan helyiségsorozaton, amely két ajtóból állt.
Bár azt gondolnánk, hogy az emberi értelem győzedelmeskedik ez esetben, a valóság azonban kijózanító: a hangyák ügyesebbek. A PNAS folyóiratban közzé tett kutatási eredmények a csoportos döntéshozatalról, és az együttműködés előnyeiről és hátrányairól is vallanak.
A feladat, amit itt említünk, a "zongoraszállítók rejtélye" különleges átirata volt. Ezt a kihívást gyakran alkalmazzák a robotika világában, különösen a mozgás tervezésének területén, amikor furcsa formájú tárgyakat kell A-ból B-be navigálni összetett környezetekben. A mostani esetben nem egy hatalmas hangszert, hanem egy T alakú objektumot kellett sikeresen átjuttatniuk az embereknek, valamint a hangyáknak, egy bonyolult geometriájú térben.
Két szűk ajtón és egy keskeny folyosón kellett átkonfigurálni a T alakú objektumot. Az adott területet elkészítették az emberek számára nagyobb méretben, valamint a hangyák perspektívájához igazított apróbb verzióban is. A kutatók különböző csoportméretekkel kísérleteztek, hogy megértsék, miként lehet a legjobban megoldani a szállítási feladatot.
A kutatók az Izraelben elterjedt Paratrechina longicornis hangyafajt választották ki a kísérlethez. A kutatás során három különböző tesztet végeztek el: az elsőben egyetlen hangya, a másodikban egy 7 tagú kis csoport, míg a harmadikban egy 80 hangyából álló nagy közösség próbálta meg átkelni a T alakú tárgyon. Hasonló megközelítést alkalmaztak az emberek esetében is, ahol a tesztalanyok egy fő, 6-9 fő, illetve 26 fő csoportokban végezték el a feladatot.
Ahhoz, hogy a feltételek még inkább egyenlőek legyenek, bizonyos esetekben az emberek számára megtiltották a kommunikációt, sőt, még az arcukat is el kellett takarniuk. Ezen kívül a tárgyakat kizárólag az arra rögzített fogantyúk révén szállíthatták, így a szakemberek a hangyák által alkalmazott tartási módszert próbálták lemásolni az emberi közösségben.
A fogantyúkba beépített mérőműszerek lehetővé tették, hogy pontosan nyomon követhessük, milyen mértékben húzza vagy rángatja valaki a tárgyat egy adott pontban. Különböző kísérletek zajlottak le, melyek során emberek és hangyák is részt vettek, és az eseményeket egy közös nézőpontból rögzítették videón. Az így nyert felvételek alapos elemzése révén értékes megállapításokat tudtunk tenni.
Amikor magányos embert hasonlítottak magányos hangyával, az ember felülmúlta a hangyát a stratégiai tervezéssel. Azonban csoportos szállítás esetén megfordult a helyzet, különösen a nagyobb csoportok esetében.
A közös cipekedés során a hangyacsoport mintha egy jól olajozott gépezetként működött volna, ahol minden egyes egyed a közös cél érdekében cselekedett. A csoportos tapasztalat és a kollektív emlékezet irányította őket, lehetővé téve, hogy elkerüljék a korábbi hibákat. Ezzel szemben az embereknél, amikor közösen kellett átvinnie egy tárgyat, a helyzet sokkal bonyolultabbá vált. Ha a kommunikációs lehetőségeiket is elvették tőlük, és így a hangyákhoz hasonló körülmények közé kerültek, gyakran nemhogy javult volna a teljesítményük, hanem épp ellenkezőleg, a csoportos erőfeszítések gyakran kudarccal zárultak, és a feladat megoldása sokkal nehezebbnek bizonyult, mintha egyedül vágtak volna bele.
A hangyák egy közösségben valóban olyanok, mint egy nagy család, ahol minden egyes tag szorosan összekapcsolódik egymással, és közös céljaik vannak. Ebben a szoros együttműködésben a kollektív érdekek messze felülmúlják az egyéni versenyt, ezért gyakran emlegetik a hangyacsaládokat „szuperorganizmusokként”. Ez a jelenség olyan, mintha egy élő test különböző, de harmonikusan együttműködő sejtjei alkotnák azt. A tudományos kutatások is alátámasztják ezt a nézetet: a hangyák csoportja egy egységet alkot, amely több, mint a tagjainak puszta összessége; együtt sokkal ügyesebbek és okosabbak, mint külön-külön. Érdekes megjegyezni, hogy a világ körülbelül 15 ezer ismert hangyafajának csupán egy százaléka képes ilyen közös cipekedésre.
